Szerdán, a párizsi olimpia ötödik napján magyar szempontból a leginkább érdeklődésre számon tartó esemény a férfi 200 méteres pillangóúszás döntője lesz, a kérdés pedig az, hogy Milák Kristóf megvédi címét vagy sem a 20.30 órakor kezdődő úszódöntők elején.
A napot a női triatlonosok kezdik, mivel a szervezők bejelentették, hogy reggel nyolckor elrajtolhat a verseny, a mezőnyben Kuttor-Bragmayer Zsanett-tel. 10.45-kor pedig jöhetnek a férfiak, többek között Lehmann Csongor és Bicsák Bence, akiknek versenyét keddről halasztották másnapra.
A férfi kézisek 9 órától Norvégiával meccselnek, a csoportkörben ez az egyetlen nap, amikor csak egy csapatunk lép küzdőtérre, tekintve, hogy a Lékai Mátéékkal egy napon szereplő női pólósok ezúttal szabadnaposok. (Női pólóban csak öt válogatott alkotja a csoportokat, nem pedig hat.)
Asztaliteniszben Póta Georgina a negyedik kiemelt dél-koreai Sin Jubinnel játszik a 16 közé jutásért, a cselgáncsozóknál Gercsák Szabina (70 kg) és Tóth Krisztián (90 kg) kerül sorra, mindketten rutinos versenyzők, amennyiben jó napot fognak ki, az éremszerzés sem lenne tőlük meglepő.
Sportlövészetben a férfi puska összetett alapversenyt rendezik Pekler Zalánnal és Péni Istvánnal, délután pedig szertornában a férfi egyéni összetett döntőjére kerül sor, magyar szereplővel, Mészáros Krisztoferrel.
Vívásban a férfi kardcsapat révén vagyunk érdekeltek, amelyben a rutinos indulóink, Szilágyi Áron, Szatmári András és Gémesi Csanád javíthatnak az egyéniben nyújtott visszafogott teljesítményért. A tartalék Rabb Krisztián. A kvartett a negyeddöntőben az olaszokkal találkozik.
Úszásban a délelőtti selejtezős programban Kós Hubert, Telegdy Ádám (200 m hát) és Kapás Boglárka (200 m pillangó) lesz érdekelt. Kós tavaly, Fukuokában világbajnoki címet nyert ezen a távon. Az esti programban ennek a két számnak az elődöntőit rendezik. Döntőt rendeznek viszont a férfi 200 m pillangó mellett 100 m gyorson is, amelynek Németh Nándor révén lesz magyar érdekeltsége. A magyar úszó az elődöntőből a harmadik idővel jutott fináléba.
Szerdán 20 számban osztanak érmeket Párizsban, a nap viszont korán kezdődik, közép-európai idő szerint hajnali 1 órakor, amikor Francia Polinézián gazdára talál a hullámszörfösök férfi és női aranyérme.
A MAGYAROK SZERDAI PROGRAMJA
ASZTALITENISZ (Déli Aréna)
CSELGÁNCS (Grand Palais Éphémere)
EVEZÉS (Nemzeti Olimpiai Sporthajó Versenypálya)
KÉZILABDA (Déli Aréna)
férfitorna, B csoport, 3. forduló:
SPORTLÖVÉSZET (Nemzeti Lőtér)
TORNA (Bercy Aréna)
TRIATLON (Pont Alexandre III.)
ÚSZÁS (La Défense Aréna)
VÍVÁS (Grand Palais)
A magyarok programja az eredmények függvényében a nap folyamán változhat, bővülhet. Az aktuális napi menetrendet – és a csapatsportos eredményeket – mellékletünkben találja meg!