Index Vakbarát Hírportál

„Ha ennek az érának ez az ezüst is a vége, jó lezárása lenne a közös tíz évnek”

2024. augusztus 1., csütörtök 16:48

Mint beszámoltunk róla, a magyar férfi kardcsapat bravúros vívással megszorongatta, legyőzni azonban végül nem tudta a kétszeres olimpiai címvédő dél-koreaiakat a párizsi fináléban. A döntő másnapján Szatmári Andrással beszélgettünk a történtekről, Rabb Krisztián csapatba kerüléséről és teljesítményéről, a fiatalon dédelgetett világmegváltó álmokról, és arról, milyen jövő állhat még a jelenlegi csapat előtt.

„A kardvívás egyik legeredményesebb időszakán vagyunk túl. Szerintem alá van becsülve a teljesítmény és a munka, amit évről évre nyújtottunk azért, hogy ennyi eredményt lerakjunk az asztalra. Meglátjuk, mit hoz a jövő, én mondani és ígérni sem tudok most semmit, olyat pedig nem szeretek beígérni, amit nem tartok be” – mondta Szatmári András az Indexnek, mikor a párizsi olimpiai döntőt követően az elmúlt tíz évben érmet éremre halmozó, hol Decsi Tamással, hol Iliász Nikolásszal, hol a játékokon is vívó Rabb Krisztiánnal kiegészült csapat jövője szóba került.

Olimpiai ezüstérmeseinkkel a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által csütörtökre szervezett fogadáson, a párizsi magyar nagykövetség épületében találkozhattunk. Az alkalmat megragadva beszélgettünk hosszabban 2017 egyéni világbajnokával, aki elárulta, még mindig nem tud önfeledten örülni az ezüstnek, de összességében elégedetten ébredt, úgy érzi, nem tudtak volna többet tenni Dél-Korea ellen a végső sikerért.

Felidézte, nehezen tette túl magát a gyengén sikerült egyéni verseny után, óhatatlanul átfutott az agyán, hogy a legnagyobb gyerekkori álmától, az egyéni olimpiai aranytól milyen messze került, 31 évesen ugyanis már sokkal jobban érzi a súlyát annak a kérdésnek, vajon hány olimpiai részvétel adathat meg egy kardvívónak... 

Az Index augusztus 11-ig, a párizsi olimpia utolsó napjáig folyamatosan frissülő, szöveges napi összefoglalóval, valamint azon túl sok érdekességgel, információval, csapatsportos meccstudósításokkal, továbbá vizuális tartalommal és helyszíni beszámolókkal jelentkezik a rangos sporteseményről, kiemelt figyelemmel a magyar sportolók eredményeire.

Az Index Sportcast korábbi adásait ide kattintva érheti el.

OLIMPIA, PÁRIZS 2024
FÉRFI KARD, CSAPATVERSENY
Döntő
20.30: Magyarország–Dél-Korea 41:45

Korábban
Negyeddöntő:
 Magyarország–Olaszország 45:38
Elődöntő: Magyarország–Irán 45:43

Rovatok