A 66 kilogrammos súlycsoportban szereplő Hámori Luca szombaton azzal az Imane Heliffel csap össze a párizsi olimpia női ökölvívótornáján, aki a tavalyi világbajnokságon nem léphetett ringbe magas tesztoszteronszintje miatt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kiáll az algériai mellett, a magyar sportlegendák szerint viszont szomorú, hogy Helif elindulhatott az ötkarikás játékokon.
Már korábban is voltak zúgolódások amiatt, hogy Helif és a tajvani Lin Ju-ting elindulhatott az olimpián, hiszen egy évvel ezelőtt bebizonyosodott, hogy biológiailag férfinak számítanak. Az igazi botrány azután robbant ki, hogy csütörtökön az olasz Andrea Carini alig 40 másodperc alatt feladta a küzdelmet afrikai riválisa ellen. Carini később nem volt hajlandó kezet fogni a másik bokszolóval, és igazságtalannak nevezte a helyzetet.
A NOB – mely a nemzetközi szövetséget évekkel ezelőtt felfüggesztette, és elvette tőle a tokiói és a párizsi játékok ökölvívó-versenyeinek rendezési jogát is – hangsúlyozta, hogy a játékokon szereplő valamennyi sportoló megfelel minden, a részvételhez szükséges feltételnek. A jogosultsági szabályok a tokiói játékokon alkalmazott szabályokra épülnek, és menet közben nem lehet megváltoztatni azokat.
„Hála Istennek, isteni igazság” – kommentálta Helif a közleményt, amelynek köszönhetően versenyben maradhatott, vette észre az M4 Sport.
Mások már nem voltak ennyire elégedettek a NOB döntésével. A magyar sportlegendák közül Kásás Tamás, Erdei Zsolt, Kovács „Kokó” István és Miló Viktoria is kifejtette véleményét a kialakult helyzetről.
„Az olimpiák történetének eddigi legsötétebb pillanata” – kommentálta Helif győzelmét röviden és tömören, ám annál velősebben a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.
„Nehezen találom a szavakat. Ha biológiailag a hölgy férfi, nem szabadna nők között bokszolnia. Sajnos elindult a lavina, a versenyző már két mérkőzést nyert, most, hogy elindult az olimpián, már nem tudnak ezen változtatni. Ennek nemzetközileg olyan visszhangja lesz, hogy lehetnek változások a közeljövőben. Szorítok Lucáért, féltem őt, tudja, milyen egy fiúval kesztyűzni, de más egy olimpiai mérkőzés, mint a felkészülés. Talán az országok tiltakozhattak volna ez ellen, mielőtt az olimpia elkezdődik” – mondta Erdei Zsolt, korábbi profi ökölvívó-világbajnok a Nemzeti Sportrádióban.
„Más előírások vannak az AIBA-nál, és mások a NOB-nál, ők megengedőbbek. Atlétikában a kromoszómaproblémás nők indulása csak igazságtalan, de a küzdősportokban, így a bokszban, igazságtalan és veszélyes is” – adott választ Kovács István olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar ökölvívó arra a kérdésre, miért indulhattak az olimpián Helifék, ha a vb-ről kizárták őket.
A korábbi profi ökölvívó-világbajnok, Miló Viktória is felháborodott a történteken, vette észre az RTL.hu.
Ez nagyon rossz dolog, felháborító, hogy megengedik, hogy egy férfi üssön egy nőt, a világ szeme láttára. Ez egy sport, ahol nagyon számít a genetika. Egyszerűen nem értem, ezt hogy engedhette meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Én innen, Budapestről azt kérem a Lucsikától, hogy nagyon-nagyon vigyázzon magára, nagyon sok lábmunka legyen, és próbálja kipofozni az algériai ellenfelét. De teljesen mindegy, mi lesz az eredmény, Luca már sporttörténelmet írt, hiszen első magyar női ökölvívóként lehet ott az olimpián
– fejtette ki gondolatait a TikTokon a ma már edzőként dolgozó egykori sportoló.
A közösségi médiában Elon Musk és J.K. Rowling is hangot adott véleményének, miszerint sportszerűtlen a NOB döntése. Az Algériai Olimpiai Bizottság már korábban elítélte a Helif elleni „alaptalan” támadásokat.