A Nemzetközi Olimpiai Bizottság közleményben fejtette ki, hogy a két női ökölvívót, akiket kizártak a világbajnokságról túl magas tesztosztereonszintjük miatt, elhamarkodottan és önkényesen ítéltek meg. Véleményük szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy diszkrimináció nélkül sportolhasson, és minden az olimpiai feltételeknek megfelelően történt.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtökön este közleményben védte meg azt a párizsi női boksztornán szereplő két sportolót, akiknek indulása hatalmas felháborodást váltott ki világszerte, mivel a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) tavaly kizárta őket a világbajnokságról túl magas tesztoszteronszintjük miatt.
A botrányt az algériai Imane Helif és az olasz Andrea Carini csütörtöki nyolcaddöntőjén történtek robbantották ki. Az afrikai sportoló ellen ugyanis alig 40 másodperc alatt feladta a küzdelmet olasz riválisa, aki később nem volt hajlandó kezet fogni vele és igazságtalannak nevezte a helyzetet.
A 66 kilogrammos negyeddöntőben szombaton éppen Hámori Luca ellen ringbe lépő algériai Imane Helifről, illetve a kétszeres világbajnok tajvani Lin Jü-tingről tavaly az IBA elnöke, Umar Kremljov azt nyilatkozta, hogy a vizsgálatok szerint XY kromoszómáik vannak. Ugyanakkor a NOB most azt közölte, hogy a két versenyzőt tavaly agresszió érte az IBA részéről és kizárásuk önkényes volt.
Ez a két versenyző áldozata volt az IBA egy hirtelen meghozott önkényes döntésének. A tavalyi világbajnokság végéhez közeledve váratlanul zárták ki őket megfelelő eljárás nélkül
– írta közleményében a NOB, hozzátéve azt is, hogy az IBA dokumentumai szerint a döntést az IBA főtitkára és ügyvezetője hozta meg közösen.
A NOB – mely a nemzetközi szövetséget évekkel ezelőtt felfüggesztette és elvette tőle a tokiói és a párizsi játékok ökölvívóversenyeinek rendezési jogát is – hangsúlyozta, hogy a játékokon szereplő valamennyi sportoló megfelel minden, a részvételhez szükséges feltételnek. A jogosultsági szabályok a tokiói játékokon alkalmazott szabályokra épülnek és menet közben nem lehet megváltoztatni azokat.
A NOB szomorú a két sportolót érő támadások miatt. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen sportolhasson
– írta a bizottság, mely azt is kiemelte, hogy Helifék a tavalyi vb előtt évekig szerepeltek női boksztornákon.
Helifék szereplése ellen mások mellett J.K. Rowling író és Elon Musk milliárdos üzletember is felszólalt. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség ügyvivő testületének tagja, Berkó Lajos szintén felháborodásának adott hangot, és korábban az MTI-nek elmondta, hogy hivatalos levelet fog küldeni a MÖSZ a Magyar és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak Helif olimpiai szereplése miatt. A sportvezető egyúttal azt is elmondta, hogy Hámori Luca mindenképpen ringbe lép a szombati negyeddöntőben.