Index Vakbarát Hírportál

Rákay Philip az olimpiáról: Sokkoló és egyben gyomorforgató, szubhumán deviancia

2024. augusztus 3., szombat 11:06

Rákay Philip úgy látja, hogy „sokkoló és egyben gyomorforgató”, ami a párizsi olimpia körül történik. A producer a megnyitóról és a bokszbotrányról is kifejtette véleményét.

„Sokkoló és egyben gyomorforgató, ami a párizsi olimpia körül történik! Egy héttel ezelőtt azt kellett végignéznem a családommal, hogy az egyik legmagasztosabb eszmére épülő világverseny megnyitóján tort ül a szubhumán deviancia, hogy kéjesen gyalázzák a kereszténységet, hogy drag queenek és mindenféle beteg struktúrák gúnyolják Leonardo da Vinci örökérvényű Utolsó vacsoráját, meggyalázva ezzel többmilliárd ember hitét és értékrendjét” – kezdte Facebook-posztját Rákay Philip. A megnyitót követő botrányról itt írtunk bővebben.

A producer azzal folytatta:

tegnap este pedig egy magát nőnek álmodó férfi ütötte ki brutálisan ellenfelét a női ökölvívásban. Sosem feledem az olasz boxoló lány elkeseredett zokogásának látványát.

Fontos kiemelni azonban, hogy Rákay Philip pontatlanul fogalmaz, ugyanis – ahogy korábbi cikkünkben írtuk – a 66 kilogrammos súlycsoport nyolcaddöntőjében az olasz Andrea Carini 45 másodperc után feladta a küzdelmet algériai ellenfelével szemben. Kiütésről azonban nincs szó, az olasz sportoló és edzője döntött így, ugyanis Carini túl erősnek érezte Imane Helif ütéseit. Az algériairól korábban egy vizsgálat is bebizonyította, hogy biológiailag férfi, mégis elindulhatott a nők mezőnyében. Helif következő ellenfele a magyar színekben induló Hámori Luca lesz.

Rákay Philip szerint nem csoda, ha úgy érzi az ember, megőrült a világ, ezért „talán soha nem volt még nagyobb szükség arra, hogy a lehető legmagasabbra emeljük a normalitás zászlaját, a deviancia, a kibillent, beteg provokáció, az abnormalitás, a woke-idiotizmus ellen harcolva. Ezért csatlakoztam magam is a Wokebusters kezdeményezéséhez, és arra kérek minden jóérzésű embert, tegyen így ő is! Állítsuk meg együtt az őrületet”. Ha arra kíváncsi, hogy mi az a Wokebusters-kezdeményezés, itt találja a vonatkozó anyagunkat.

Rovatok