Index Vakbarát Hírportál

Hosszú Katinka: Nem volt még olyan vezetés, amely ennyire károsította volna legjobb versenyzőjét

2024. augusztus 5., hétfő 13:10

Rio háromszoros olimpiai bajnok úszója, Hosszú Katinka a közösségi oldalán osztott meg nyílt levelet, amelyben a Magyar Úszószövetséget, valamint elnökét, Wladár Sándort kritizálta élesen.

Hosszú a nyílt levelében először is kiállt az újságírók mellett, majd kritikába kezdett. Úszónk levelét tartalmi változtatás nélkül közöljük:

„Nyílt levél a Magyar Úszósporthoz

Olvasva a magyar közvéleményt, nem értem, miért az újságírókat támadják, ők csak a munkájukat végezték, és kommunikálták a MÚSZ-elnök, a MÚSZ szövetségi kapitány és Milák Kristóf edzője szavait.

Nem volt még olyan MÚSZ-vezetés, amely ennyire károsította volna a legjobb versenyzője felkészülését.

Bob Bowman a MÚSZ-tól kapott információkból már az olimpia előtt hónapokkal tudta, hogy tanítványát a 200 méter pillangó utolsó 50 méterére kell készítse mind fizikálisan, de leginkább mentálisan. Párizsban Bowmannek csak annyit kellett Marchand-nak mondania: »Te edzettél a világon a legkeményebben, az utolsó 50-en utol fogod érni Milákot, aki alig edzett idén, Te érdemled meg az aranyat.«

Sajnos nem ez az első olimpiai érem, ami MÚSZ-vezetés miatt nem valósul meg, de reméljük, az utolsó.

Milák csak a jéghegy csúcsa, gondoljunk bele, ha a világcsúcstartó olimpiai címvédővel ezt csinálják, mi a jussa a többi versenyzőnek.

A MÚSZ-vezetés a teljes ellenkezőjét csinálta, mint ami a dolguk lett volna. A »munkát« ők nem végezték el, sőt hátráltatták.

Ilyen alattomos, gerinctelen viselkedés után az egyetlen tisztességes lépés a teljes vezérkar lemondása lenne.

Vissza kell vonulniuk a hadszíntérről. De ezúttal nem csak egy előrehozott választással, amit megfélemlítést és zsarolást alkalmazva újra választással semmivé tesznek, hanem véglegesen.

Már az én időmben a 80-as generáció és a MÚSZ-vezetés között is nézeteltérés volt, ez a következő generációnál csak hatványozódott.

Nem szabadna engedni, hogy tovább károsítsák a Magyar Sportot”

– írta nyílt levelében Hosszú Katinka.

Az eset kapcsán kerestük Wladár Sándor elnököt és Sós Csaba szövetségi kapitányt, amint érkezik reakció, azt is közöljük.

Milák Kristóf a férfi 200 méteres pillangóúszás ezüstérme után 100 méteren aranyat szerzett Párizsban.

(Borítókép: MTI / Kovács Tamás)

Rovatok