Izgalmas részleteket is megtud az újságíró, ha rendszeresen kilátogat a Kopaszi-gáthoz, ahol a párizsi olimpiáról kis csoportokban hazatérő sikeres sportolókat fogadják a szurkolók és a média képviselői. Ahogy vasárnap is, amikor az ezüstérmes kardozókkal találkoztunk. A Rabb családnak bőven kijutott a sikerekből ezen a nyáron. A hatványozott öröm egyik emlékezetes pillanataként éppen taxiban utaztak befelé a repülőtérről, és szerencsére nem saját kocsival mentek, amit az édesapa vezetett, mert akkor talán a testi épségük is veszélybe került volna a nagy eufóriában... Helyszíni riport a Kopaszi-gátról.
A vasárnap délutáni találkozó a Párizsból hazatérő olimpiai érmeseink egy csoportjával feledhetetlen óra volt nemcsak a sportolók és a szurkolók, hanem az újságírók számára is. Hiszen ritkán van alkalmunk beszélgetni a hősök szüleivel. Vagy nagyszüleivel. Miközben Rabb Krisztiánra, az ezüstérmes kardcsapat Benjáminjára, legfiatalabb tagjára vártunk, előbb Krisztián nagypapáját és nagymamáját köszönthettük, majd Rabb Viktorral, a Vasas 22 éves kardvívójának édesapjával ismerkedtünk meg.
Elsőnek arról érdeklődtünk, hogyan tudja feldolgozni a család azt a rengeteg sikert, ami mostanában éri Rabbékat. Hiszen
Krisztián öccse, Benedek a Máltán rendezett U16-os vízilabda-világbajnokságon nemcsak a bronzérmes magyar válogatott tagja volt, hanem megválasztották az esemény legértékesebb játékosának, az MVP-nek is.
„Örülünk, hatalmas boldogság ez nekünk, szülőknek. A sikert mindig könnyebb feldolgozni, mint a kudarcot, és hát boldogok vagyunk amiatt, hogy a fiaink boldogok – mondta mosolyogva a daliás termetű édesapa. – Kiki 22 éves, Bebe 16, de van egy kislányunk is. Bebe a KSI-ben pólózik, kapásoldalon. Tervei vannak bőven, dolgozik is ezek megvalósításán szorgalmasan.”
Megkérdeztük: mennyire viselte meg a családot a tengerikígyó hosszúságúra nyúló válogatási folyamat, amelynek végén egyáltalán nem volt biztos, hogy Krisztián kerül be az olimpiára utazó csapatba?
„Próbáltuk félretenni ezeket a mellékzöngéket, Kikit is arra ösztökéltük, ne foglalkozzon ezzel, csak a felkészülésre koncentráljon, de hát természetesen nem lehetett teljesen függetleníteni magunkat a hatalmas médiazajtól.”
Az édesapa hajszálpontos választ adott arra a felvetésünkre, hogy idézze fel a pillanatot, amikor biztossá vált a fia olimpiai csapattagsága.
Pont a máltai világbajnokságról jöttünk haza, leszálltunk a repülőgépről, és a taxiban ültünk, amikor felhívott minket Krisztián telefonon, és közölte, hogy abban a pillanatban tudta meg, ő lesz az utazó csapat egyik tagja. Még jó, hogy nem én vezettem, hanem a taxisofőr, mert olyan őrjöngés tört ki a kocsiban, hogy biztosan karamboloztam volna. Ott volt a taxiban a feleségem, Bebe és Csenge, a kislányunk, vagyis az egész család, Kikit leszámítva.
Az olimpián azért kellett drukkolni, hogy bekerüljön a csapatba Krisztián, amihez viszont valamelyik csapattag pillanatnyi gyengébb szereplése kellett.
„Nyilván szurkoltunk a csapatnak, de ahhoz képest, hogy olimpiáról volt szó, a feleségemnek is mondtam, hogy meglepően nyugodtak maradtunk – magyarázta Rabb apuka. – Egyébként sokat szoktunk idegeskedni, de most nyugodtak voltunk. Örülünk, hogy jól szállt be, az Irán elleni elődöntőn például hat pluszt vívott két asszóban. Ott a helyszínen, a Grand Palais-ban végignézni földöntúli élmény volt. Egyébként a 2010-es vívó világbajnokságot ugyanitt rendezték.”
Nos, ha az édesapa boldog volt, akkor mit mondjunk Rabb Krisztiánra?!
Már az életem egyik legboldogabb pillanata volt, amikor megtudtam, hogy utazhatok Párizsba
– vette át a szót maga az olimpiai ezüstérmes Rabb Krisztián.
„Nagyon akartam, hogy valóra váljon az álmom, és nagyon sokat dolgoztam érte edzőmmel, Somlai Béla bácsival. El is sírtam magam, amikor közölték velem a döntést. Ezt a csodálatos érzést sikerült magammal vinni az olimpiára, de hamar le kellett zárni, mert a felkészülésre kellett összpontosítanom. Belevetettem magam a még komolyabb edzésekbe, az Európa-bajnokság után egyből az edzőtáborok következtek. Utólag már nyugodtan kijelenthetem, hogy sikeresen oldottam meg ezt a nem könnyű lélektani feladatot.”
Rabb Krisztián tíz éve együtt dolgozik Somlai Bélával, és rengeteget jelentett a vívónak, hogy mestere ott lehetett mellette a Grand Palais-ban. Mint mondja Krisztián: már évek óta az olimpia lebegett a szemük előtt.
Nem kellett azért szurkolnom, hogy valaki betlizzen a csapatból, ugyanis előre megbeszéltük, hogy mindenképpen vívni fogok. Tehát nem attól függött a szereplésem, ki hogy vív a többiek közül. Természetesen a becserélés időpontja kérdéses volt, hiszen ki kellett választani a megfelelő időpontot. Azt hiszem, a lehető legjobbkor cseréltünk. Az olaszok ellen hihetetlenül jól vívott mindhárom fiú, ott nem volt rám szükség, az Irán elleni elődöntőben viszont már be kellett ugranom, ott szükség volt a váltásra. Sikerült hat pluszt csinálnom, és lendületet adtam a csapatnak.
A döntőben aztán egy félelmetes nyerőgéppel, a dél-koreai együttessel kerültek szembe.
„Nagyon erősek voltak, én is beszálltam, mindent elkövettünk, de nem lehetett őket legyőzni ezen az estén. Annyira önkívületi állapotban voltam, hogy nem is emlékszem, milyen eredményt csináltam. A dél-koreaiak kiemelkednek a mezőnyből, Rio és Tokió után sorozatban harmadszor nyerték meg a csapatversenyt az olimpián, a köztes években pedig világbajnokságokon is a legjobbnak bizonyultak. Minimális hiányérzet azért persze van bennünk, de azon kell dolgoznunk, hogy utolérjük és legyőzzük őket.”
Krisztián még nem tudja, hol lesz a nyaralás, de hogy lesz, az biztos.
„Balatonra száz százalék, hogy lemegyek, tervezünk egy spanyolországi utat, aztán meglátjuk... Szükség lesz a kikapcsolódásra.”
Szatmári Andrással készült beszélgetésünket ide kattintva tudja elolvasni.
(Borítókép: Rabb Krisztián. Fotó: Papajcsik Péter / Index)