Könnyen meglehet, hogy utoljára láttuk ötkarikás játékokon Adam Peatyt. A britek háromszoros olimpiai bajnoka Párizsban a férfi 4×100-as vegyes váltó vasárnapi döntője után fakadt ki, azt követően, hogy a számot Kína nyerte meg. Peaty szerint csalással.
„Az egyik kedvenc idézetem a sportban, hogy nincs értelme nyerni, ha nem tisztességesen nyerünk” – mondta a The Guardiannek Adam Peaty, aki szerint a szívünk mélyén tudjuk, ha valaki csal, akkor nem igazi győztes.
A britek háromszoros olimpiai bajnoka azután fakadt ki, hogy Kína vasárnap aranyérmet nyert férfi 4×100 vegyesúszásban. Pontosabban azért, mert korábban huszonhárom kínai úszó mintájában találtak trimetazidint, akik közül tizenegyen indultak a tokiói olimpián, és most Párizsban is rajtkőre álltak. Köztük van Csin Hajjang és Szun Csiacsün is, akik ebben a számban lettek most olimpiai bajnokok. A Peaty fémjelezte brit váltó viszont negyedik lett, éppen hogy lemaradtak az éremről.
Ha valaki »megfertőződött«, ki kell zárni. De tudjuk, hogy a sportban ez nem ilyen egyszerű.
És bizony nem, hiszen a Kínai Doppingellenes Ügynökség álláspontja szerint a pozitív tesztet „szennyezett” élelmiszerek fogyasztása okozta, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség is ezen a véleményen van.
Peatyt azért ez sem győzte meg – miként honfitársait sem –, és számos úszóval egyetemben úgy véli, hogy World Aquatics Sportorvosi Bizottság, valamint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nem végzi rendesen a munkáját az ügyben.
„Hinnünk kell a rendszerben, de nem... Egyszerűen szigorúbb szabályokra van szükség. Mindig is azt mondtam, hogy a csalás az csalás.”
A kínai csapat többi tagját azonban nem kívánta kritizálni.
Olyan emberekről is kérdeztek, akik nem voltak fertőzöttek, és ezt tiszteletben tartom. Nem akarok egy egész nemzetet vagy egy embercsoportot egy kalap alá venni. Igazságtalan lenne.
Nagy-Britannia medencés úszócsapata egy arannyal és négy ezüsttel zárta az párizsi olimpiát. A 29 éves Adam Peaty utalt arra, hogy talán az utolsó olimpiáján vett részt, de úgy véli, a váltónégyes a kínaiaktól elszenvedett vereséget motivációként használja fel a következő olimpiára. Akár vele, akár nélküle.
Úgy gondolom, hogy a következő négy évben ebből előnyt fogunk kovácsolni, akár ott leszek Los Angelesben, akár nem. Tudom, hogy ezek a fiúk ezt bírják, és meglátjuk, hogyan csinálják négy év múlva.
Ám Adam Peaty megfogalmazása szerint azoknak az embereknek, akiknek el kell végezniük a munkájukat, fel kell ébredniük, és cselekedniük kell.