Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt Imane Helif elődöntőbeli ellenfele: Ő nő, és nagyon erős

2024. augusztus 7., szerda 14:41

Imane Helif algériai bokszoló koncentrálnak érzi magát, és mindent ki akar adni magából a női 66 kilogrammosok olimpiai döntőjében. Hogy ez így is legyen, abban sokan támogatják, mások mellett Algéria elnöke is kiállt mellette.

Imane Helif továbbra sem talált legyőzőre a női 66 kilogrammosok súlycsoportjában a párizsi olimpián. Az elődöntőben a thaiföldi Janjaem Suwannapheng ellen egyhangú pontozással győzött. A thaiföldi bokszolóra a harmadik menet végén rászámoltak, de végül végigküzdötte a mérkőzést.

Koncentrált vagyok, azért vagyok itt, hogy jól teljesítsek, és az álmomat kergessem. A döntőben mindent kiadok magamból, ami bennem van.

Imane Helif ezt röviddel az elődöntő után nyilatkozta, majd hozzátette, nagyszerű lehetőséget kapott, s ez a legjobb módja annak, hogy válaszoljon a jelenlétével kapcsolatos vitákra – írja a Corriere della Sera.

„Nagyon örülök, hogy ilyen sokan támogatnak Párizsban, és az összes algériainak köszönöm, akik ideutaztak” – fogalmazott Imane Helif.

Algéria Imane Helif mögött áll

Abdelmadjid Tebboune, Algéria elnöke is támogatását fejezte ki Helif felé. „Köszönjük, hogy a döntőbe jutással mindannyiunkat boldoggá tettél. A legfontosabb célt elértük, és ha Isten úgy akarja, az arany is megérkezik. Mindannyian veled vagyunk” – tette hozzá.

Plusz csavar a történetben, hogy még az elődöntőbeli ellenfele, a thaiföldi Janjaem Suwannapheng is kiállt Helif mellett:

Ő nő, és nagyon erős. Próbáltam a sebességemet használni, de jobb volt, mint én.

A sportolónak az elmúlt időszakban bőven kijutott a megpróbáltatásokból, mivel többen is megkérdőjelezték nemi hovatartozását. Az így kerekedett vita középpontjában álló sportoló először beszélt részletesen arról, hogyan élte meg az elmúlt időszakot. Az Index főszerkesztő-helyettesének, kiküldött párizsi tudósítójának véleménycikkét itt olvashatja el

Az algériai Imane Helif a péntek este a kínai Jang Liuval száll ringbe a döntőben.

Rovatok