Index Vakbarát Hírportál

Hullámvölgyek után hullámvasút – így értékelték a főszereplők az olaszok elleni pólódrámát

2024. augusztus 8., csütörtök 06:48

Hektikus körülmények között, drámai csatában jutott négy közé a magyar férfi vízilabda-válogatott a párizsi olimpián, ahol a csapattársak legfőképpen Vogel Somának mondtak köszönetet az ötméterespárbajban kivívott sikerért. Kiváló kapusunk pedig azt hangsúlyozta, női pólócsapatunk, illetve női kézilabda-válogatottunk egy nappal korábbi drámai vereségéből is igyekezett pluszmotivációt meríteni, kicsit értük, és a labdás sportágak magyar képviselőiért is küzdött ezen az estén. 

„Nehéz mérkőzés volt, mindkét csapatnak gratulálok, hatalmas szívvel játszottunk. Lett volna lehetőségünk megnyerni a meccset, de a végén már azt éreztem, hogy nagyon döntetlenszagú a dolog, és már azon gondolkoztam, ki fogja lőni az ötmétereseket” – nyilatkozott a párizsi La Défense Aréna interjúzónájában Varga Zsolt az őt körülálló magyar újságíróknak.

A szakember külön kitért Vogel Somára, aki karrierje során már 11–3-as mutatóval bír jelentős viadalokon az ötméteres párbajokban, ezek világ- és Európa-bajnoki címet, BL-győzelmet is eredményeztek már.

„Ez a történet úgy indult, hogy először elvesztettünk két fontos mérkőzést is így, utána viszont elkezdtünk hatékonyabban foglalkozni azzal, hogy ötösökkel ne bukjunk el máskor. Ez egy fontos része a játéknak, gyakoroljuk is folyamatosan. Akkora teher nehezedik a játékosokra, hogy ezt edzésen is gyakorolni kell” – mondta az MTI által idézett szövetségi kapitány.

A játékosként 2000-ben olimpiai bajnok Varga kiemelte, előzetesen az olaszokat és a spanyolokat is a legjobbak között tartotta számon, így hatalmas fegyvertény Alessandro Campagna együttesének búcsúztatása. Utóbbi szakvezetővel szemben pedig „rendkívüli megtiszteltetésnek” tart minden csörtét, különösen a mostani olimpiai találkozást.

„Lassan az a kérdés, miért ment be egyáltalán az az egy” – próbálta tréfásra venni Varga Dénes az értékelése elejét, miután Vogel ötöspárbajban bemutatott teljesítménye került szóba. Az olimpia után visszavonuló játékos megjegyezte, mind idegileg, mind fizikálisan kimerítő meccs volt az olaszok elleni, így fontos lesz, hogy minél hamarabb továbblépjenek a történtek felett és elkezdjék a regenerációt, valamint a felkészülést az elődöntőre.

Ha ebből a meccsből kell erőt venni, az nehéz. A tény a fontos, hogy ott vagyunk a legjobb négy között. Van egy napunk ezt feldolgozni, nem, inkább nem is kéne egy napot rászánni, inkább még ma este le kell zárnunk magunkban ezt a mérkőzést, és el kell kezdenünk reggeltől az elődöntővel foglalkozni. Felemás a horvátok játéka a számunkra, mert nagyon stabil teljesítményt nyújtanak. Amikor nyerünk ellenük, általában rés van a pajzson, vagy nincs meg a megfelelő kapusteljesítmény, vagy hamar kipontozódik egy-két fontos emberük. De amikor összeállnak, akkor nagyon stabilak

– mondta tízesünk.

Hozzátette, a spanyol–horvát meccsből három-négy percet látott, ami alapján úgy érzi, ez a horvát válogatott nagyon egyben van, így kemény diónak ígérkezik a pénteki meccs.

Manhercz Krisztián három éve a tokiói negyeddöntőben hét gólt lőtt a horvátoknak, most öt találattal és a mindent eldöntő utolsó ötössel járult hozzá a sikerhez. 

„Nem tudnék választani, melyik a kedvesebb élmény, a lényeg, hogy mindkettő elődöntőt ért. A legkedvesebb inkább ne is egyik vagy másik teljesítményem legyen, legyen inkább Vogel Soma – válaszolta az olimpia után a Ferencvároshoz visszatérő klasszis, aki a harmadszor szerepel a játékokon. – Nagyon hektikus meccs volt, örülök neki, hogy a harmadik negyed után tudtunk még egyet váltani. A végén még az olaszoknak kellett támadniuk az egyenlítésért, aztán a kezünkben volt a labda, hogy lezárjuk a rendes játékidőben... Nem sikerült, de így, hogy Vogel Soma velünk van, kicsit mindig nyugodtabban várhatjuk az ötmétereseket. Ez a szív diadala volt, a csoportmeccseken nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani, amit mi és mások is elvárnak tőlünk, de a mai alapján megérdemelten tudtunk az elődöntőbe jutni.”

„Lélektani fordulópontot jelentett, ami Jansik Szilárddal történt. Nem tudtunk megfelelően válaszolni az utána kialakult helyzetre – talán a harmadik negyed végére sikerült nyugvópontra lelnünk. Fontos volt, hogy a negyedik negyednek gyakorlatilag tiszta lappal tudtunk nekimenni, köszönhetően az egygólos hátránynak. Ami pedig szintén sokat ért, az a tény, hogy Soma már a rendes játékidőben is két büntetőt kivédett. Nagyon kellett a csapatnak az a tartás, amit ő adott” – egészítette ki korábbi gondolatmenetét Manhercz.

Most még nem vagyok olyan állapotban, hogy Horvátországról tudjak érdemit mondani. Annyit viszont elárulhatok, úgy készültem erre az olimpiára, hogyha eljutunk a negyeddöntőig, három darab döntőt kell játszanunk egymás után. Ez igaz volt erre a meccsre – s azt hiszem, gratulációt érdemelnek a mentalitásukhoz az olaszok is –, igaz lesz a péntekire, és igaz lesz az azt követőre is

– mondta, hangsúlyozva, hogy az összteljesítmény alapján az olaszok is megérdemelték volna a továbbjutást, de persze legkevésbé sem bánja, hogy ez végül nekünk sikerült.

Jansik Szilárd szétrepedt, alaposan feldagadt szemöldökkel jelent meg az interjúzónában. Ő kapta a második negyed közepén azt az ütést, ami miatt négy percet emberelőnyben tölthettünk, és az olaszok egyenlítését is visszavonták 3–3-nál.

„Nem néztem még vissza az esetet, így nem tudom megmondani, volt-e benne szándékosság, és ért-e négy percet” – mondta az Index kérdésére, mit gondol a hosszas videózás után meghozott, elsőre a mieinknek kedvező, összességében viszont az uszoda hangulatát teljesen a magyar válogatott ellen fordító bírói ítéletről, ami Francesco Condemi góljának visszavonásával, valamint egy brutalitásért megítélt magyar ötméteressel párosult.

„Érzelmi hullámvasúton vagyok – tette hozzá, utalva arra, hogy sokáig nem is tudott visszajönni a medencébe, a kispadról kellett szorítson a társaknak. A legvégén ezzel együtt is hőssé válhatott volna, ám 9–9-nél, az utolsó 20 másodpercen belül ziccert hibázott – Nagyon örülök, hogy megmentett a csapat. Ezért vagyunk nagybetűs csapat, mert ha valaki hibázik, akkor a másik ki fogja javítani a hibáját. És ez fog minket végig előre repíteni. A csoportban voltak hullámvölgyek, hullámhegyek, de akkor kell igazán teljesíteni, ha már kieséses szakasz van” – mondta.

Az állapotáról annyit mondott, a jobb szemére nem igazán lát, de reményei szerint semmi komolyabb baja nem lesz, és az elődöntője sincs veszélyben. 

Zalánki Gergő, a Pro Recco játékosa azzal kezdte, hogy nehéz volt neki csapattársai ellen vízbe szállni, szerette volna elkerülni az olaszok elleni párharcot, de ha már így alakult, próbált inkább erőt meríteni a számára rendhagyó jelentőséggel bíró presztízscsatából. 

„Az egyik szemem sír, a másik nevet. Persze örülök nagyon, de nem volt ez nekem egy egyszerű mérkőzés, mert olyanok ellen kellett játszani, akiket nagyon szeretek. Az olaszokkal úgy voltam, hogy elkerülném őket a személyes kapcsolat miatt. Óriási tűzzel játszottak a négyperces után, de a végére elfáradtak, a mínusz egy ember a mostani vízilabdában elég nagy hátrány. Nekünk meg az hátrány, hogy a horvátok már hat és fél órája végeztek, és mire elindulunk innen, ők már ágyban lesznek” – tekintett előre az elődöntőre.

A meccs sokat emlegetett hőse, Vogel Soma arról beszélt, tudta, hogy benne van a pakliban, hogy ötméteresek döntenek a végén. „Készültünk is rá a felkészülés alatt, mint eddig is tettük a nagy események előtt. Örültem volna persze, ha a rendes játékidőben lezárjuk, de összességében így is ugyanúgy tudok vigyorogni és örülni a győzelemnek köszönhetően, mintha ötméteresek nélkül jutottunk volna el az elődöntőbe.”

„Éreztem, hogy bennük lehet majd, hogy a meccs közben is kivédtem két büntetőjüket, ellenben mi meg belőttünk kettőt. Ilyen szempontból a mentális állapotnak nagy jelentősége van: a lövő játékosok és a kapusok fejében is ott van az ennyire közvetlen előzmény minden ilyen párharcnál. Azt gondolom, ez most a mi javunkra szólt. Hogy mitől megy még ilyen jól? Statisztikák, reflexek, megérzések, ezek elegye, illetve az, hogy bízom a lövőinkben. Az ad egy plusznyugalmat, és aztán ez a nyugalom segít a lövéseknél, hogy tudom, ha éppen csak egyet fogok meg, az is elég lehet” – mondta a szétlövésben nyújtott kiváló teljesítményének hátteréről.

„Érződött a négyperces kiállítás végén, hogy az a lélektani fölény, ami a jó kezdésnek köszönhetően a meccs elején nálunk megvolt, az átfordult az oldalukra. Ők voltak hangosabbak, agresszívebbek, gyorsabbak 4–2 után. De ezt szépen vissza tudtuk hozni, megint fel tudtunk állni a gólok számában és mentálisan is. Hazudnék, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy bajban vagyunk, de ezt sikerült elhessegetni, és a végsőkig hittem abban, hogy meg tudjuk majd oldani a helyzetet. Boldog vagyok, hogy így lett” – tette hozzá.

Újságírói kérdésre kifejtette, csapaton belül ugyan nem beszéltek arról, hogy a női pólóválogatott Egyesült Államok elleni vereségével, valamint a két kézilabdacsapat búcsújával már csak nekik maradt esélyük érmet nyerni a tornán válogatottjaink közül.

„Megfordult a fejemben, hogy sok-sok mindenkiért küzdünk az olimpián. Beszélhetünk itt családról, barátokról, edzőkről, és lehetne sorolni a listát végtelenségig. De igen, itt volt a fejemben, hogy a többi magyar sportolóért és a labdás sportágaink becsületéért is küzdünk picit ma. Ez is motivált engem, ez is motivált minket szerintem!”

A magyarok a pénteki elődöntőben a világbajnoki címvédő horvátokkal találkoznak.

„Saját tapasztalatból beszélve érződik azért, milyen, amikor egy nap utolsó mérkőzésén kell szerepelnünk – a csoportban kétszer is előfordult –, és milyen, amikor az elsőt játszhattuk, például a szerbek elleni csoportzárónál. Sokat tud számítani az a fél nap pihenő, de egy elődöntő előtt nem hiszem, hogy ez olyan különbség lenne, köztünk és a horvátok között, amit ne lehetne nagyobb szívvel, nagyobb akarattal kompenzálni” – tekintett előre kiváló kapusunk.

OLIMPIA, PÁRIZS 2024
Vízilabda, férfiak, negyeddöntő

Az elődöntőben (péntek):

Az 5–8. helyért:

(MTI / Index)

(Borítókép:  A magyar pólócsapat tagjai a lelátón szurkolnak társaikkal 2024. augusztus 7-én. Fotó: Ueslei Marcelino / Reuters)

Rovatok