Index Vakbarát Hírportál

Kikaptunk a horvátoktól, lemarad a döntőről a férfi pólócsapatunk

2024. augusztus 9., péntek 20:44

A magyar férfi vízilabda-válogatott egygólos vereséget szenvedett Horvátországtól az olimpia férfi vízilabda-tornájának elődöntőjében, így vasárnap a bronzéremért ugorhat medencébe az Egyesült Államok ellen.

Pólónemzet vagyunk.

Lassan azonban felcseperedett egy generáció, melynek tagjai nem tudják, milyen érzés tűkön ülve várni, hogy elkezdődjön a férfitorna olimpiai döntője – magyar érdekeltséggel.

2000 Sydney. 2004 Athén. 2008 Peking. Három a magyar igazság. A világ tetején ültek Kásás Tamásék, akik sorozatban három olimpiát nyertek. Londonban aztán megszakadt a sorozat, ötödik lett a válogatott, ahogy négy évvel később, Rióban is. Tokióban összejött a bronz, de az idő repül, immár 16 éve várjuk az újabb aranyat.

Persze, időközben kétszer is világbajnok lett a csapat, négy évvel ezelőtt Budapesten pedig Európa-bajnok. Az utóbbi években kimondva-kimondatlanul érződött a potenciál az együttesben, hogy ez a gárda képes lehet arra, hogy másfél évtized után visszavezesse az olimpiai trónra a válogatottat.

Így érkeztünk meg a párizsi játékokra, ahol nem igazán kezdtünk jól, a franciákat egy góllal vertük meg, kikaptunk a spanyoloktól, majd szétlövésben az ausztráloktól is. A csoport harmadik helyén jutottunk tovább, a negyeddöntőben a végső győzelemre is esélyes olaszok következtek. A történetet ismerjük, egy végig kiélezett, parázs mérkőzésen ötméterespárbajban jutottunk tovább.

A regnáló világbajnok horvátok a csoportjuk negyedik helyén végeztek, kikaptak az olaszoktól és az amerikaiaktól is, igaz, a csoportgyőztes görögöket egy góllal legyőzték. Az elődöntőben két csoportharmadik és két csoportnegyedik találta magát, a péntek délutáni találkozón Szerbia legyőzte az Egyesült Államokat.

Természetesen ezúttal is telt ház fogadta a csapatokat a 17 ezer fő befogadására alkalmas La Défense Arénában. A lelátón megszámlálhatatlan magyar zászló és ikonikus horvát kockás sapka tündökölt.

Felemás kezdés

Az első ráúszásban a horvátok hozták el a labdát, Maro Jokovic pedig eleresztett egy balkezes bombát, ezzel szomszédaink meg is szerezték a vezetést. Emberelőnybe kerültünk, centerből pedig Jansik Szilárd gyorsan egyenlített.

A horvátok is kaptak egy fórt, de Zalánki Gergő elcsente a bejátszást. Elöl Vámos Márton próbálkozott, a blokkról pedig a kapuba pattant a labda, megszereztük a vezetést. Ezt követően Vámos szerzett labdát, megúsztunk, Manhercz Krisztián kapott remek indítást, nem hezitált, közelről a kapuba lőtt, 3–1.

Jól védekeztünk, sokat blokkoltunk hátul, ekkor azonban szinte minden horvát támadásnál emberhátrányban voltunk, Loren Fatovic találatával pedig egy gólra zárkóztak a horvátok. Nem sikerült meglépnünk ismét két góllal, válaszul Fatovic újra betalált és egyenlített, ez az első negyed vége, 3–3.

A második ráúszás is a horvátoknak sikerült jobban, a forgatókönyv pedig kísértetiesen hasonlított az előző negyed kezdetéhez, csak ezúttal Vogel Soma védett. Támadásban Manhercz találta el a lécet, de hátul ismét rendben volt a védekezésünk.

Molnár Eriknek játszottuk volna be a labdát centerbe, a magyar játékos azonban elsüllyedt. No de nem magától, ötméteres következett, amit Vámos először kihagyott, a kipattanót viszont már bedobta, ismét nálunk volt az előny.

Megint emberhátrányba kerültünk, de a jó blokkoknak és Vogel védéseinek köszönhetően kivédekeztük a horvát támadást, ám a mieink akciójából sem lett semmi. A negyed felénél Horvátország is kapott egy ötméterest, Fatovic pedig ezúttal sem hibázott, 4–4.

Varga Dénes világklasszis ejtésével kerültünk ismét előnybe, a gólt a francia közönség is megtapsolta. Fatovicra nem volt ellenszerünk, a negyedik gólját is megszerezte, 5–5. A kapuban Vogelnek kellett védenie, de a támadásunk elhalt, a horvátoké viszont sajnos nem, Marko Zuvela hatalmas lövésével 5–6 állt az eredményjelzőn. Egy horvát időkérés után Fatovic... Megint Fatovic... 5–7 volt az állás két negyed után.

Végig kiélezett mérkőzés

A harmadik negyedben először tudtunk elhozni a labdát a ráúszásban, támadásban viszont tanácstalanok voltunk. A horvátok három góllal is megléphettek volna, de Vogel résen volt, és olvasta az akciót.

Elöl Manhercz próbálkozott egy lövéssel, a sarkot nézte ki magának, de Marko Bijac védett. Angyal Dániel lövését viszont már nem tudta hárítani, feljöttünk egy gólra. A horvátok fórból találtak be ismét, Luka Bukic volt eredményes.

Horvátország aztán megint nem tudott meglépni hárommal, pedig kétszer is lehetősége volt rá, szerencsére észnél volt a magyar védelem. Kaptunk egy ötméterest is, de Manhercz kihagyta.

Jansik Szilárd, a csapatkapitány találatával jöttünk fel egy gólra, de Bukic tett róla, hogy megint kettő legyen közte. Újabb ötméterest kaptunk, de ezt is kihagytuk, Vámos lövését védte Bijac. Vogel emberhátrányban kulcsfontosságú védést mutatott be, 8–10-et mutatott az eredményjelző a negyed végén.

Kétgólos hátrányból kezdtük tehát az utolsó nyolc percet. A megismételt ráúszást mi nyertük, de Zalánki helyzete kimaradt. A horvátok egyszerűen nem tudtak háromgólos különbséget kialakítani, a mieink játékát pedig sajnos olvasták. 

Öt perc volt még hátra, és még mindig nem született gól az utolsó negyedben, amikor mi lendültünk támadásba. Emberelőnybe kerültünk, Nagy Ádám pedig góljával pedig feljöttünk egy gólra. 

A lelátóról zúgott a „Mindent bele, mindent bele!”. Három perccel a vége előtt még mindig csak egy gól volt közte, emberelőnybe kerültünk, de Nagy lövését védte a kapus. 

Pattanásig feszültek az idegek, két perccel a vége előtt mi támadtunk az egyenlítésért. Varga lövését védte Bijac, a horvátok pedig támadhattak. Emberhátrányba kerültünk, de álltuk a sarat, a horvát lövés pedig kipattant a lécről, a következő a blokkról, nem tudtuk megszerezni a labdát...

Az idő pedig szépen lassan lecsorgott, Zalánki szorult helyzetből próbált egyenlíteni az utolsó másodpercekben, de nem sikerült. 8–9 a vége.

Pólónemzet vagyunk. De ezúttal sem játszhatunk olimpiai döntőt. Vasárnap az Egyesült Államok ellen szerezhetjük meg a bronzérmet. 

OLIMPIA, PÁRIZS 2024

Vízilabda, férfiak, elődöntő
Magyarország–Horvátország 8–9 (3–3, 2–4, 2–2, 1–0)

Korábban:
Szerbia–Egyesült Államok 10–6

Döntő:
Augusztus 11., vasárnap 14 óra: Szerbia–Horvátország

Bronzmérkőzés: 
Augusztus 11., vasárnap 10.35 óra: Magyarország–Egyesült Államok

(Borítókép: Manhercz Krisztián a Magyarország–Horvátország-mérkőzésen 2024. augusztus 9-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok