Csak remélhettük, hogy az olasz dackorszak véget ér, mielőtt a női torna 5. helyéért folyó küzdelem elkezdődik. Emlékezetes, a férfimezőny szerdai negyeddöntőjében a mieink egy vitatható bírói ítélettel a második negyedben négyperces emberelőnybe kerültek, amit az olaszok annak ellenére is égbekiáltó igazságtalanságként éltek meg, hogy Francesco Condemi ökle szétrepesztette Jansik Szilárd szemöldökét, aki aztán a folytatás jelentős részében nem is tudott játszani.

A sérelemre hivatkozva az olaszok elengedték a Spanyolország elleni helyosztót, csütörtökön a medencének hátat fordítva hallgatták végig a himnuszokat, így tüntetve a pólótorna szervezői és a játékvezetés ellen, majd a meccs első négy percében eggyel kevesebben is játszottak – a spanyolok az első negyedben így megszerzett 4–0-s előnyből kettőt megőrizve 11–9-re nyertek végül...

Párizsban pedig olyan hírek kaptak szárnyra, az olasz pólószövetség ezzel a demonstrációval még nem éri be, a női szakág szereplői is „meglepetéssel” készülhetnek szombatra. Főleg így, hogy az élet úgy rendezte, magyar–olasz meccs legyen az ötödik helyért.

Végül incidens nélkül kezdődött el a találkozó, és komolyabban szervezett védekezés nélkül is a felek részéről. Az első negyedben potyogtak a centerakciók, két-két gól is így született, mellette pedig az olaszok fórból, mi ötméteresből tudtunk eredményesek lenni. A kapkodó, kissé csapkodó, sokszor a sportszerűtlenséget súroló játék mellett összességében mi bánhattuk jobban, hogy nem sikerült előnybe kerülni a nyolc perc végére, ugyanis a negyed elején egy üres kapus akciót, a végén pedig egy újabb büntetőt sikerült kihasználatlanul hagynunk (3–3). 

Mindezt azonban én sem a lelátóról izgulhattam végig, hanem az olimpiát kiemelt partnerként közvetítő streamingplatform segítségével a telefonomon – némi bosszankodás mellett. Az elmúlt két hétben a Portes de Versailles-nál található szállásunk és a Paris La Défense Aréna közt remek szolgálatot tett T2-es traim-train – nevezzük esetleg könnyűvasútnak – pont akkor hagyott cserben, Muszukajev Iszmail birkózását követően a két helyszín között „átrobogva”, amikor a legkevésbé sem fért volna bele. A satufékes megállás után jó tíz perccel derült csak ki, az egyik ajtó nem záródott be megfelelően a legutóbbi állomásnál, sofőrünk pedig a vaskos kézikönyvvel a hóna alatt, sűrű elnézéskérések közepette igyekezett életet lehelni a zárszerkezetbe. 

A tervezettnél jóval később, a második negyed elején sikerült hát bejutni az ezúttal is szinte csordulásig telt arénába. Aztán jöhetett a szusszanást követő első megállapítás: a szövetségi kapitányoknak a szünet alatt sem sikerült rendezni a sorokat, feszesebbé tenni a védekezést. Persze ez külső szemlélőként nem jelentett nagy gondot, elvégre csupán azt eredményezte, potyogtak a gólok. Vályi Vanda jó szokása szerint elhozta a labdát a ráúszásnál, majd Faragó Kamilla, és egy kontraakció végén Gurisatti Gréta vette be az olasz kaput, így a meccsen először 5–3-ra vezettünk. 7–5-ig felváltva születtek a találatok, nálunk sorrendben Mahieu Geraldine, majd ismét Gurisatti mattolta a 25 százalék alatti védési hatékonyságon álló Caterina Banchellit. A nagyszünet előtti utolsó másfél percre fordulva az olaszok gyorsan egyenlítettek, az utolsó szó azonban Vályié volt, aki fórból az addigi ötből a másodikat értékesítve, 8–7-re módosította az állást.

A „második félidőre” Magyari helyét Neszmély Boglárka vette át a kapuban, akinek szinte rögvest egy ötösvédéssel kellett volna bemutatkoznia, Silvia Avegno lövésével szemben azonban nem jött össze a bravúr (8–8). Végre elkezdett összeállni a védekezés – csak pechünkre az olaszoké állt össze előbb. Miután a második negyedben öt gólt is lőttünk, a harmadik felvonást találat nélkül hoztuk le. Az így több mint nyolcpercesre nyúló magyar gólcsendet a dél-európaiak ki is használták, Claudia Marletta emberelőnyös góljával fordított (8–9) a 23. minutumban. 

A zárófelvonás újabb három percig nem hozott találatot, Keszthelyi emberelőnyös lövése a blokkon halt el, majd hiába kaptunk újabb esélyt az egyenlítésre egy könnyű szívvel befújt kontra révén, Vályi hibázott a jobb szélen. Védekezésben elvesztettük a kipontozódó Leimeter Dórát, ennyi hiba pedig nem fért bele a végjátékhoz közeledve. Marletta négy és fél perccel a végső dudaszó előtt 10–8-ra növelte az olasz előnyt. Bachellinek közben különösebb bravúrra nem is volt szüksége, hogy negyven százalékra tornássza az eredményességét, a 13 kapujára tartó lövésből ötöt hatástalanítva. 

Három perccel a vége előtt Keszthelyi emelkedett ki a vízből és bombázott a bal kapufát is segítségül hívva a felső sarokba, több mint 13 perc után szerzett így gólt a magyar válogatott (9–10). Mihók Attila próbálkozott a szélről utasításokat adni, de úgy tűnt, minden hiába, a mérkőzésen Marlettához hasonlóan három gólt szerző Roberta Bianconi gyorsan válaszolt, az utolsó két percre visszaállítva a kéttalálatnyi különbséget (9–11). Volt még egy időkérésünk, társkapitányunk másfél perccel a vége előtt élt is a lehetőséggel, majd fórban Gurisatti szépített (10–11). Az utolsó szalmaszálba kapaszkodtunk, és alig egy perccel a rendes játékidő vége előtt kaptunk is egy kontrát, amivel egyúttal esélyt is kaptunk az egyenlítésre. Domitilla Picozzi pontozódott ki az olaszoknál, Garda Krisztina pedig 0:43-nál a bal felsőbe lőtte a 11–11-es egált jelentő gólt. 

Két negyedik a védekezésünk, két negyedig a támadójátékunk dadogott, a vége mégis drámaian alakult. S úgy, hogy legyen esélyünk megszerezni az ötödik helyet. Az utolsó támadás viszont az olaszoké lehetett, időkérés után, négy másodperc maradt az órán, mikor Chiara Tabani emberelőnyben rászánta magát, hogy balról, éles szögből lőjön, ezt viszont a harmadik negyedben viszonylag gyorsan visszacserélt Magyari védeni tudta, a döntés hát az ötméteresekre maradt. 

Keszthelyi nem hibázott, Magyari viszont rögvest az első párban védeni tudta Marletta lövését. A második párosnál is csak Garda tudta értékesíteni a saját kísérletét, így karnyújtásnyira érezhettük magunktól az ötödik helyet. Hát még Szilágyi Dorottya találata után. Végül Gurisatti fejezhette be, aki a negyedik ötöst is értékesítette, ezzel lezárva a szétlövést. Bár ennél nagyobb reményekkel érkeztünk, vigaszdíjnak így sem rossz: a magyar válogatott megszerezte az ötödik helyet az olimpián.

A női vízilabda 2000-ben került be az olimpiai programba, azaz ez volt a hetedik ilyen torna. A mieink az első lehetőséget leszámítva mindig kijutottak, a csúcspontot a három évvel ezelőtti bronz jelenti, emellett három negyedik és egy hatodik helyünk volt Párizst megelőzően. Az eredménysor most egy ötödikkel bővült. 

OLIMPIA, PÁRIZS 2024
VÍZILABDA, NŐK, AZ 5. HELYÉRT
Magyarország–Olaszország 11–11 (3–3, 5–4, 0–2, 3–2) – szétlövésben: 4–1

(Borítókép: Keszthelyi Rita a Magyarország–Olaszország vízilabda-mérkőzésen. Fotó: Ueslei Marcelino / Reuters)