Nőnap alkalmából összegyűjtöttünk négy figyelemre méltó női sportolót a sok közül, akik nem csak nagyot alkottak a karrierjük során, de eredményeikkel megmutatták a világnak, hogy a férfiak ellen is megállják a helyüket.
Sokszor nem elég az, ha valaki jó, de ha megragadja a lehetőséget, akkor olyan szintekre érhet el, amiről előtte talán még maga is csak álmodozott. Ez ugyanúgy igaz az alább felsorolt sportolókra is. Egytől egyik megmutatták a sportvilágnak, és persze saját maguknak is, hogy a hátrány csak akkor marad hátrány, ha nem dolgozzuk le.
A japán futballista néhány napja jelentette be visszavonulást, de 2020-ban beállított rekordját már senki nem veheti el a 37 éves játékostól.
Ő lett minden idők első igazolt női labdarúgója, aki férficsapatban játszott.
De nem volt ám olyan egyszerű eljutnia ide, még ha csak egy japán alsó ligás csapatról is van szó.
Nagaszato a Kanagava prefektúrában fekvő Acugiban látta meg a napvilágot, és hamar világossá vált mindenkinek, hogy nagyon érzi a focit. Mindössze 14 évesen a helyi csapatból felkerült az ország legmagasabbra taksált női labdarúgóligájában szereplő Nippon TV Belezához, majd egy évvel később, 2002-ben már debütált a csapatban. A támadó nem kegyelmezett az ellenfél kapusainak, 2009-ig 133 tétmeccsen 88 gólt szerzett, 2006-ban a gólkirályi címet is megszerezte, ráadásul hatszor ünnepelhettek bajnoki címet csapatával.
Ekkor egyértelművé vállt, hogy innen csakis Európába vezethet az útja, végül 2010-ben a Turbine Potsdamhoz igazolt, ahol még ugyanebben az évben női Bajnokok Ligáját nyert. A többéves európai kaland során még járt a Chelsea, Wolfsburg és Frankfurt csapatainál is, bár az utóbbiaknál már nem ment annyira a gólgyártás.
A japán válogatottnak ennek ellenére továbbra is oszlopos tagja maradt, egészen 2016-ig. A válogatottól 29 évesen visszavonuló csatár 132 pályára lépésen 58 gólt szerzett, amivel a nemzeti örökrangsor második helyén találhatta magát. Továbbá tagja volt a 2011-ben vb-győztes, a 2012-es olimpián pedig ezüstérmes japán keretnek is.
Végül 2017-ben döntött úgy, hogy az Egyesült Államokba teszi át a székhelyét, ahol kisebb megszakításokkal járt Chicagóban, Louisville-ben és Houstonban, ahonnan végül visszavonult. Az egyik szezonközi szünet pedig történelmi jelentőségűre sikeredett: rövid időre szakágat váltott.
A 2021-es szezon előtt (az Egyesült Államokban márciustól novemberig tart az idény), 2020 őszét a Kanagava prefektúra második számú bajnokságában szereplő Hajabusa Elevenben töltötte kölcsönben. Nagaszato négy mérkőzésen lépett pályára, bár gólt nem szerzett, de pályára lépésével történelmet írt.
Úgy gondoltam, meg tudom mutatni, hogy a nők is játszhatnak férficsapatban
– nyilatkozta ezzel kapcsolatban az egykori labdarúgó.
A női tenisz egyik legnagyobb játékosa nemcsak a mezőnyében mutatta meg, mire képes, hanem hangos kritikusa volt a sportban megjelenő szexizmusnak is.
Pályafutása során 39 Grand Slam-tornát nyert meg, ebből 12-t egyéniben, 16-ot párosban és 11-et vegyes párosban.
Első major trófeáját Wimbledonban szerezte meg 1966-ban, majd a következő két évben még négyszer ülhetett fel GS-verseny trónjára. Pár év sikertelenség után, 1971 és 1975 között tízszer indult a négy nagy torna valamelyikén, ebből hétszer nem is talált legyőzőre.
Pályafutásának kétségkívül az egyik legfontosabb és legvisszhangosabb eseménye a Nemek harcaként elnevezett összecsapása volt Bobby Riggs ellen 1973-ban. A nagy dumás korábbi teniszjátékos ismert alaknak számított a sportágot övező diskurzusokban, és nem győzte állítani, hogy szerinte a női tenisz annyira messze van a férfiak képviselte minőségtől, hogy még 55 évesen is képes lenne legyőzni a 29 éves klasszis Kinget.
A teniszező nem ült fel a hergelésnek, és elvből elutasította a Riggs elleni, tét nélküli találkozót. Azonban az amerikai férfi nemcsak hogy talált egy másik sztárjátékost Margaret Court személyében, de simán meg is verte őt, annak ellenére, hogy ő sem volt éppen kezdő a szakmában, 24-szer nyert egyéniben Grand Slamet. A női teniszezők becsületére való tekintettel King mégis elvállalta a mérkőzést.
A találkozás pedig csúfosan simára sikeredett, Billie Jean King szettet sem vesztett Bobby Riggs ellen. A 3–0-ra megnyert mérkőzéssel a sportági ikon megmutatta a világnak, hogy igenis van létjogosultsága a női tenisznek.
Az volt az érzésem a meccs előtt, hogyha ma nem nyerek, akkor legalább ötven évvel visszavetem a női tenisz megítélését
– nyilatkozta King.
Még ugyanebben az évben hivatalosan is megalakult a profi női teniszezők hivatalos szervezete (WTA), amely a korábbi évek folyamatos kiszakadása után teljesen átvette a női tornák szervezését. Első vezérigazgatója Billie Jean King volt.
A New York-i Queensben felnövő, holokauszt-túlélő családból származó amerikai sportoló gyerekkora óta érdeklődött a sport iránt, végül a softball, baseball és foci helyett a kosárlabdára esett a választása.
A „Shattering The Glass” című, amerikai női kosárlabdával foglalkozó könyvében Pamela Grundy egy érdekes anekdotát osztott meg a fiatal Liebermanról.
A kosárba belehabarodott lány egy nap éppen a lábak közötti pattogtatást gyakorolta, édesanyja azonban túl hangosnak találta a házon belüli gyakorlást, és miután a felszólítása ellenére sem hagyta abba Nancy, egy csavarhúzóval kiszúrta a labdát. A kis kosarast ez nem hatotta meg, de miután ötödjére is „eljárta” ezt a táncot édesanyjával, úgy döntött, lehet érdemesebb lenne kimenni a kertbe, és ott folytatni a gyakorlatozást.
A queensi Far Rockaway középsuliban végül megmutatkozott a tinédzser tehetsége, és be is választották a Egyesült Államok női kosárlabda-válogatottjába.
Az 1975-ös Pánamerikai játékokon pedig mindössze 17 évesen, de már tagja volt az aranyérmet nyerő keretnek. Míg az 1976-os montreali olimpián minden idők legfiatalabb kosárlabdázója lett, aki olimpiai érmet nyert (A döntőben a Szovjetunióval szemben maradtak alul).
Az egyetemi éveiben (1976–1980) számos országos elismerést megnyert a virginiai Old Dominion University játékosaként, ráadásul ekkor kapta meg az igazán impozáns „Lady Magic” becenevet is, az NBA akkori fiatal üstököse, későbbi sztárja, Magic Johnson után. Lieberman asszisztokban iskolarekordot (961) állított fel, négy éve alatt pedig 18,1 pontot átlagolt meccsenként.
A profi női kosárlabda 1980-ban viszont még közel sem állt olyan stabil lábakon, mint napjaikban, aminek sajnos súlyos kárvallottja volt a még mindig csak 22 éves kosárlabdázó. Az 1980-ban az Egyesült Államok első profi női kosárlabdaliga (WBL) draftján a Dallas Diamonds választotta ki, amellyel rögtön az első szezonjában döntőig jutott, és megválasztották az Év fiatal játékosának. A liga viszont csődbe ment, így új csapat után kellett néznie sztárjátékosnak.
Végül 1981 nyarán a Los Angeles Lakers nyári felkészülési csapatában kapott helyet, ahol kipróbálhatta magát a kerethelyekért küzdő fiatalok ellen.
Bár nem tört NBA-karrierre, 1984-ben újonnan lehetősége nyílt profi keretek között nők ellen játszani. Az egy évet megélő WABA-ban ismét a Dallas mezét húzta magára, ahol ezúttal már sikerült megnyerni a bajnoki címet. Lieberman természetesen oroszlánrészt vállalt az egészből, a meccsenkénti 28 pontos átlaga mellett megválasztották az Év legértékesebb játékosának (MVP).
A befuccsolt liga után azért nem maradt földönfutó, bár ehhez szakágat kellett váltania. 1986-ban az NBA árnyékában élő USBL-ben szereplő Springfield Fame-ben, majd egy évre rá a Long Island Knight csapatánál játszott egy évig.
Ez azért is volt nagy szó, mert ezzel ő lett a USBL történetének első női játékosa
Karrierje alkonyán még egy szezont játszott 1997-ben a frissen megalapuló (és már működőképesnek bizonyuló, mai napig létező) WNBA-ben, de akkor sokan már minden idők legnagyobb női kosarasaként tartották számon, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy 1996-ban beválasztották a Kosárlabda Hírességek Csarnokába.
A jelenleg 66 éves exsportoló később sem távolodott el a kosárlabdától, 2015 és 2017 között tagja volt az NBA-ben szereplő Sacramento Kings edzői stábjának, majd egészen 2024-ig a New Orleans Pelicans főállású kommentátora volt.
Lombardi a manapság kétezer főt számláló észak-olaszországi Frugarolóban született, 80 kilométerre Torinótól. Az autók iránti érdeklődése mészárosként dolgozó apjának volt köszönhető, aki a húskészletek fuvarozásával bízta meg felcseperedő lányát.
Lella először gokartozni, majd első autójának megvétele után a Formula Italiában kezdett el versenyezni. Apja először ellenezte gyermeke szenvedélyét, azonban egy 1968-as második hely után már nem tudta nem elismerni, hogy piszok jól vezet az akkor már 27 éves lánya.
Lombardi folyamatosan mászta a Formula–1-ig a különböző lépcsőfokokat, 1974-ben otthagyta a Formula–3-at, és a Formula–5000-ben kapott helyet, a Shellsport-Luxembourg Lola csapatánál. Az első futamán rögtön a negyedik helyen végzett, a szezon végi összesítésben pedig ötödik lett.
Az igazi áttörés azonban csak ezután érkezett, 1975 telén a Vitorrio Zanon gróf kezében levő Lavazza cég szponzori támogatást nyújtott a pilótának, aminek köszönhetően az F1-es March egyik versenyzője lett.
A szezonban 11 futamon vett részt, amivel Maria Teresa de Fillipis után a második nő lett, aki F1-es futamon vett részt. A Spanyol Nagydíjon pedig olyan sikerült neki, ami még 1958-ban de Fillipisnek sem.
A számos balesetet produkáló verseny csak 23 körig tartott, végül nyolcan értek át a célvonalon, köztük a hatodik helyen Lella Lombardi, aki ezzel a F1 történetének első pontszerző női versenyzője lett.
A futamot egyébként a korszak két klasszisa közül Niki Lauda ütközés, James Hunt pedig egy baleset miatt nem tudta befejezni.
A „Torino Tigrisének” is nevezett olasz pilóta később más sorozatokban is kipróbálta magát, megnyerte Pergusa és Vallelunga hatórás, hosszú távú versenyét. A Le Mans-i 24 órás versenyen négyszer indult el, legjobb eredménye a 20. hely volt 1976-ban.
Lombardi 1988-ban vonult vissza az autóversenyzéstől, 1992-ben, mellrákban váratlanul elhunyt. Nagyon sokan őt tartják az első igazi úttörőnek a nők számára az autóversenyzésben, akik egyes kategóriákban rendre feltűnnek, és a részvételen felül érnek el akár eredményeket is, de a „királykategóriában” a közelmúltban csak ötlet, maximum próba szintjén merült fel hasonló lehetőség. Bár a potenciál adott lenne, így meglehet, nemsokára ismét lesz női versenyző az F1-ben.
(Borítókép: Bettmann Archive, Getty Images)