Ma lenne ötvenéves Jonah Lomu, minden idők egyik legnagyszerűbb és legnagyobb hatású sportolója, a rögbi első szupersztárja, akinek a csillogása még a korábbi dél-afrikai elnök Nelson Mandeláról szóló, Invictus című filmben is központi téma volt. Nevét olyan egyetemes klasszisok között szokás emlegetni, mint Muhammad Ali, Tiger Woods vagy éppen Lionel Messi és Cristiano Ronaldo.
Lomu 1975. május 12-én az Új-Zéland északi szigetén, Auckland régióban található Pukekohéban tongai bevándorlók fiaként, gyerekkora egy részét nagynénjéékkel töltötte a családja gyökerének számító Holopekában.
Miután visszaköltözött, szembesülnie kellett az aucklandi vonzáskörzetben lévő Mangere veszélyeivel, a bandaháborúktól sújtott területen veszítette életét egy nagybátyja és az egyik unokatestvére is. Ennek következtében édesanyja az ország legnagyobb városába küldte, hogy a Wesley College-ban tanuljon.
Az már fiatalon látszott rajta, hogy elképesztő fizikai adottságokkal bír, a Jóisten is sportolónak teremtette, a középiskolában pedig
súlylökésben, gerelyhajításban, magasugrásban, gátfutásban, 100 méteres síkfutásban és váltóban is jeleskedett.
Végzős évében 11,2 másodperces időt repesztett a sprinttávon, 1993-ban pedig elkezdett egyre komolyabban foglalkozni a rögbivel is.
Merthogy a sportágával már igen fiatalon kapcsolatba került, amikor a hetes rögbi helyi sztárja, Eric Rush egy szerelések nélküli meccsen játszott vele, és annyira lenyűgözte a teljesítménye, hogy elhívta másnap Szingapúrba egy sevens tornára. Lomu maga ugyanakkor a sportág tradicionális és legnépszerűbb, 15 fős változatát kezdte el űzni. Hamar bekerült az U19-es és U21-es csapatokba, mielőtt 1994-ben egy hetes tornán bemutatkozhatott volna az új-zélandi válogatottban.
Az All Black színeiben is ebben az évben debütált a XV-ös együttesben felkészülési összecsapáson, 19 évesen és 45 naposan minden idők legfiatalabb játékosa lett – 1905 óta fennálló rekordot adott át a múltnak. A kezdés nem volt fényes, a franciák 22–8-ra megverték Új-Zélandot, majd a „visszavágón” 23–20-ra diadalmaskodtak, és Lomu tapasztalatlanságát megbüntette az európai rivális.
Csupán két válogatott meccsel a háta mögött bekerült az 1995-ös világbajnokság keretébe, és ha már ott volt Dél-Afrikában a sporteseményen messze túlmutató vb-n, a fiatal szélső öt meccsen szerzett hét céljával a torna sztárjának bizonyult. Ebből a termésből csak az angolok elleni elődöntőben jegyzett négyet, megsemmisítve a sportág alapítóit.
Lomu kivégezte az angolokat az elődöntőben
Az első célját – amely során egy mögé érkező passzt elkapva két védőt lerázva, egy harmadikon keresztül futva ért a pontszerző területre – 2002-ben egy egyesült királyságbeli szavazáson minden idők 100 legnagyobb sportjelenete közül a 19. helyre választották be.
A mérkőzést követően az angolok kapitánya, Will Carling szörnyülködve fejezte ki „csodálatát”:
Egy szörnyeteg, és minél hamarabb eltűnik innen, annál jobb.
A finálé előtt mindenki tőle tartott legjobban Dél-Afrikában, ugyanakkor azt is tudták, ha mindenki csak rá koncentrál, akkor a többiek „végzik ki” az ellenfelet. Az új-zélandi támadások megállíthatatlannak látszottak:
győzték le Lomuék.
Akik aztán a döntőben egyetlen célt sem tudtak szerezni a kőkeményen védekező házigazda ellen, amely hosszabbítás után 15–12-re győzött.
Lomuban az volt a legfélelmetesebb, hogy egyszerre volt hatalmas (196 centi magas), brutálisan erős (ehhez nem ártott 120 kilós tömege) és villámgyors (az említett 11,2 mp-es 100-as tempó), ez pedig önmagában is kis túlzással levédekezhetetlen fegyverré varázsolta. Ekkora tömeg ekkora sebességgel bizony ütős taktika.
Mindehhez hozzájárult, hogy rendkívül alacsony súlyponttal tudott cikázni, ez pedig mindenfelé lepattanó védők sorát eredményezte.
Legtalálóbban Peter FitzSimons ausztrál szakújságíró fogalmazott vele kapcsolatban:
Egy balettcipős tehervonat. Egyesek képesek átmenni bármelyik ellenfelükön. Mások képesek megkerülni a riválisokat. Lomu? Ő mindent meg tudott csinálni…
– vélekedett az ausztrál újságíró.
Lomu minden hangszeren játszott
Az 1998-as Nemzetközösségi Játékokon Új-Zélanddal hetes rögbiben nyert aranyérmet, majd jött az 1999-es, walesi világbajnokság, ahol rekordot jelentő nyolc céllal volt a torna sztárja, az elődöntőben azonban így is elbukott az All Black Franciaországgal szemben.
A minden idők legfiatalabb döntősének (20 év és 43 nap) számító Lomu még egy harmadik rekordot is magáénak mondhat, igaz, ezt holtversenyben: a dél-afrikai Bryan Habanával közösen elsők 15-15 céllal – ehhez az új-zélandi klasszisnak csupán két vb-re volt szüksége, riválisa pedig három versenyen hozta ezt össze.
Merthogy Lomu ezt követően már több vb-n nem szerepelt. Bár a torna után sokan azt várták, hogy marad az egyik társrendező országban, és az angol Premiershipbe igazol, vagy sportágat vált, és a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) folytatja, végül visszatért Új-Zélandra.
Lomunál még 1995 végén diagnosztizáltak egy ritka és súlyos veseproblémát, amely kis időre a partvonalon kívül helyezte, de mint fentebb látható, ez sem akadályozta meg, hogy a világ legjobbjává váljon.
A 2001-es hetes rögbi-világbajnokságon a lábtörést szenvedő Rush helyére beugorva aranyérmet nyert, de 2002 végére egyre súlyosbodott a helyzete – és ezt követően már nem is tudott a válogatottban szerepelni.
A szövetség 2003-ban arról számolt be, hogy heti háromszor kapott dialíziskezelést, amelynek mellékhatásaként súlyos idegkárosodások keletkeztek a lábfejében és lábszárában, és orvosai jelezték, hogy tolószékben köt ki, ha nem hajtanak végre veseátültetést, amire 2004. július 28-án került végül sor. A vesét a wellingtoni rádiónál dolgozó műsorvezető, Grant Kereama adományozta neki.
Lomu 2005-ben tért vissza a profi rögbi világába, ehhez azonban szüksége volt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) engedélyére is, mivel a beültetett szerv kilökődésének megakadályozására használt egyik gyógyszerében olyan hatóanyagok voltak megtalálhatók, amelyek ebben az időszakban a WADA tiltólistáján szerepeltek.
Áprilisban kétéves szerződést kötött a North Harbourral, de első idénye még a kezdés előtt véget ért, mivel a felkészülési meccsen vállsérülést szenvedett. Csapata később engedélyt adott neki, hogy a Cardiff Bluesnál szerepeljen a holt szezonban, így december 10-én első hivatalos tétmérkőzését a walesi klub színeiben játszotta le, az év végén a Newport Gwent Dragons ellen pedig a mérkőzés legjobbjának is megválasztották.
Az új év elején ereje és sebessége visszanyerésére koncentrált, majd rögvest az első meccsén bokatörést szenvedett, ami véget vetett az idényének, ő pedig visszatért Új-Zélandra. A válogatottba viszont bármennyire is szeretett volna, nem sikerült visszaverekednie magát, majd egy rövid marseille-i légióskodást követően vonult végleg vissza.
Lomu 2015. november 18-án reggel veszítette életét egy váratlan szívroham következtében, amely a vesebetegségével függött össze. Előző este tért vissza az Egyesült Királyságból, ahol a 2015-ös világbajnokság előkészületeiből vette ki komolyan a részét, és ahol újabb dialíziskezelést kapott.
Halálát követően széles körben búcsúztak tőle, II. Erzsébet királynőtől kezdve általános iskolájának diákjaival bezárólag, akik a híres hakával emlékeztek rá – csakúgy, mint a válogatott tagjai.
Az utolsó haka – Lomu korábbi csapattársainak búcsúja a temetésen
Lomu először 1996-ban nősült meg, a dél-afrikai Tanya Rutterrel való kapcsolatot viszont családja sosem hagyta jóvá, és a felek négy évvel később elváltak. 2003 augusztusában titkos szertartáson vette feleségül Fionát, akitől 2008-ban vált el, mivel viszonya volt Nadene Quirkkel. Vele 2011-ben kötötte össze az életét, és halálakor vele, valamint gyermekeikkel, Brayley-vel és Dhyreille-jel éltek.
Nemcsak a sportpályán jeleskedett, hanem a nyelvek területén is. Az angol és a tongai nyelven kívül megtanult franciául, spanyolul, mandarinul, kantoniul, valamint oroszul is elboldogult.
Tagja volt a Béke Bajnokai klubnak, egy 54 fős, élsportolókból álló csoportnak, amely elkötelezett volt amellett, hogy a sporton keresztül szolgálja a békét a világban.
Bár karrierje során több millió dollárt keresett, ehhez képest nagyon kevés megtakarítással halt meg. Úgy vélik, hogy a bevételeit válásai, a vesebetegségével kapcsolatos orvosi kiadásai és sikertelen üzleti vállalkozásai emésztették fel.
Halála után egy hónappal az új-zélandi rögbijátékosok szövetsége megalapította a Jonah Lomu Legacy Trust néven ismert független trösztöt, amelynek célja fiai támogatása volt.
Lomut nem csupán a rögbi, hanem az egyetemes sporttörténelem egyik legjobbjaként tartják számon, ő volt a profizmus bevezetését sokáig kitoló rögbi első globális szupersztárja, aki sportágára olyan hatással volt, mint Muhammad Ali az ökölvívásra vagy Tiger Woods a golfra.
A meccsek alakulására gyakorolt hatásáról korábbi rögbitársa, Kenny Logan azt mondta:
Beszélhetünk Lionel Messiről vagy Cristiano Ronaldóról, mint akik meg tudják változtatni egy mérkőzés menetét, de ez volt Jonah. Olyan valaki, aki bármilyen meccset képes megfordítani, bárhol is adod a kezébe a labdát.
Egyidőben őt tartották a 15-ös rögbi legnagyobb húzónevének, Lomu érkezése hallatán ugyanis jócskán megnövekedtek az adott mérkőzések jegyeladásai.
Érkezése előtt a szélsők leginkább fürgék és gyorsak voltak. Ő volt az első igazán erőteljes szélső, amiből az idők során trend lett a rögbi világában.
Az első szélső, aki sebesség mellett erőből is játszott
2007. október 9-én került be a Nemzetközi Rögbi Hírességek Csarnokába, ugyanebben az évben az Új-zélandi Érdemrend tagjává nevezték ki a rögbiért végzett szolgálatai elismeréséül.
(Borítókép: Jonah Lomu az 1999-es világbajnokság előtt az új-zélandi Queenstownban. Fotó: Mark Dadswell