Index Vakbarát Hírportál

Földöntúli a 2 órán belüli maraton, vagy mindjárt itt lesz?

2015.10.10. 07:59

Nincs már messze az az idő, hogy valaki először két órán belül fussa a maratont. A 42,195 kilométer világcsúcsát jelenleg a kenyai Dennis Kimetto tartja 2 óra 2 perc és 57 másodperccel, és van még legalább három-négy olyan futó, aki megdöntheti ezt a rekordot.

A két órán belüli időhöz azonban mindennek össze kell jönnie. Megnézzük, mi ez a minden. Vannak olyan elméletek, ami szerint pár éven belül túlszárnyalható az álomhatár, mások viszont azt mondják, évtizedeket várhatunk rá.

A maratonfutást is egy ókori sztorihoz kötik, iidőszámításunk előtt 490-ban Marathónnál a görögök legyőzték a perzsákat, és a jó hírt, egy állig felfegyverzett gyalogos futár vitte Athénba. Amikor odaért, annyit mondott: Győztünk! Majd összerogyott és meghalt. A maratonok után még páncél nélkül is sokan összerogynak, és nem is nagyon mondják, hogy győztünk, pedig a távot teljesíteni ma sem könnyebb.

Az ókori monda éppen a távnál bicsaklik meg, mert a maraton távja nem valami régi görög mértékegység miatt lett éppen 42,195 km. A maraton olyan 40 kilométer volt jó darabig, és csak az 1908-as olimpiától vált etalonná az említett táv.

1908-ig emiatt nem is nagyon lehetett egymással összemérni az időket, és nagyon sokáig a világcsúcsot sem tartották számon hivatalosan, majd később is csak világ legjobb eredményét. Érthető volt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség logikája, mivel a pályák annyira különböznek egymástól, szinte lehetetlen még közel azonos feltételeket is biztosítani. Nem olyan, mint mondjuk a tízezer méter, ahol egy teljesen sík pályán köröznek a futók.

A világcsúcsnak súlya van, és óriási felhajtóereje, ami leginkább pénzben fejezhető ki, így már a maratonnak is van világrekordja 2004 óta. Hogy az eredmények mégis összehasonlíthatók legyenek, az IAAF sztenderdet alkotott a pályák vonalvezetésére. A lényeg, úgy kell kialakítani, hogy ne legyen benne több lejtő, mint emelkedő, és ne fordulhasson elő, hogy állandónak tekintett szélviszonyok mellett a táv felénél hosszabban fusson hátszélben a versenyző.

És itt el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy rátérjünk, melyek a legfontosabb tényezők a maratonrekordoknál. Azt bárki könnyen belátja, hogy síkon futni sokkal könnyebb, mint emelkedőn. A jó időkhöz tényleg a közel teljesen sík, szintkülönbségeket alig tartalmazó pályák a legjobbak. De ez csak az egyik elem.

Egyenletes tempót a legkönnyebb egyenesben futni, de láttuk, végestelen végig tilos azon haladni, ha már muszáj kanyarodni, akkor az a jó, ha azt minél kevesebbszer kell, és nem túl éles ívben. Egy rekord minden elaprózott lépéssel, ritmusból kieséssel elúszhat. A berlini pálya ideálisnak mondható, a legutóbbi hat férfi világrekordot ott futották. Mellette még a chicagói, a rotterdami és a dubaji számít igazán gyors pályának, de Frankfurt is bekerült a tíz legjobb idő közé.

Hidegben a hobbifutók közül sokan ki sem mozdulnak, nem hogy atlétatrikóban és rövidnadrágban fussanak. A maraton hőgazdálkodásához azonban a relatíve hűvös idő a megfelelő. Nem véletlen, hogy a legnagyobb versenyeket áprilisban, vagy szeptembertől novemberig rendezik. A hőmérséklet és az időeredmények összefüggéseit több kutatás is vizsgálta már, természetesen egyéb tényezőket (páratartalom, szél, légnyomás, stb.) is figyelembe véve, és úgy találták, a rengeteg hőt leadó

profi futók 5 Celsius fokban, vagy még ennél is picit hűvösebb időben teljesítenek legjobban.

Ha hideg van, a belső hőjük is lassabban növekszik.

A rekord megdöntése önmagában elég motiváló, de azt ma már csak profi körülményekkel és felkészüléssel lehet elérni. Hogy valaki mindent a csúcsdöntésnek rendeljen alá, igazán komoly pénzdíjakat kell felajánlani, a múltban több példa is mutatta, hogy a nagyobb pénz hatására megdőltek a pályacsúcsok. Nem véletlen, hogy a januári dubaji maraton is népszerű lett a legjobbak között, mert a sejk egymillió dolláros jutalmat és ugyanekkora bónuszt ígért a világcsúcsért.

Hosszútávfutásban egyedül szinte már lehetetlen rekordot dönteni, maratonban sincs ez másként, egy nagy időhöz szükség van kivételes képességű irammenőkre, akik szinte végig kibírják az élen. A szélárnyék nemcsak a kerékpárban ér rengeteg energiaspórolást. A két órán belüli időre leginkább akkor lenne esély, ha mondjuk két csúcstartó, Wilson Kipsang és Dennis Kimetto összefogna az idei Berlin Marathon győztes Eliud Kipchoge-ért. Persze ilyen nyulak felfogadásáért is sokat kéne fizetni egy versenyszervezőnek.

A külső körülmények mellett azonban az legfontosabb, hogy milyen képességekkel és készségekkel rendelkezik a futó. Férfi maratonfutásban a legjobb időket az etióp és kenyai atléták érték el, és valószínűleg ebből a két nemzetből fog kikerülni a következő rekorder is.

A maratonfutást elég sokáig a 30-asok műfajának tartották, de ez az elmélet már megdőlt. Húszéves atléták is elképesztően jó időket futnak, és bebizonyosodott, fiatalon is lehet már maratonra specializálódni. Az új rekordok sem a harmincasoktól várhatók. A csúcshoz optimális élettani mutatók is szükségesek, magas maximum oxigénfelvevő képesség és ideális testalkat. Tehát szinte születni kell a rekordra. Egy tanulmány szerint a kenyai futók relatíve hosszabb lábaiknak és vékonyabb vádlijuknak is köszönhetik, hogy gazdaságosabban haladnak és erőteljesebben rugaszkodnak el a talajtól.

Ha minden eddig felsorolt feltétel megvan, máris lehet szurkolni a két óra alatti eredményért. A Runnersworld megállapítása szerint a maraton csúcsa négyszer gyorsabban fejlődik 1998 óta, mint az azt megelőző évtizedekben, és ha a tendencia így folytatódik, 2030-ra meglehet a két órán belüli idő.

Ez egyfelől lehetetlennek tetszik, az új rekordernek körülbelül négy másodperccel gyorsabb kilométereket kell futnia, mint tette azt Kimetto a világcsúcsánál. És ha az is hozzávesszük, hogy az első félmaratont gyakran két perccel gyorsabban futják a legjobbak, mint a másodikat, még nehezebb összerakni a kétórás időt. Nagyjából a most érvényes félmaratoni világcsúccsal kell bekezdeni (Zersenay Tadesse, 58:23). Ezt pedig nem igen vállalhatja fel egyetlen futó sem. És az is látszik, hogy bár hosszú időtávot vizsgálva, gyors a csökkenés, a rekord fejlődése lassul. Az első 2:05-ös és 2:04-es idő között öt év telt el, de ahhoz, hogy újabb határt lépjenek át, már hat év kellett. Dennis Kimettón kívül pedig más még nem futott 2:03-on belül.

A londoni olimpiai bajnok, az ugandai Stephen Kiprotich, aki ugyan nem tartozik a leggyorsabbak közé, még lát fejlődési lehetőséget.

A két órán belüli maraton meglesz, de lehetlen megmondani, mikor. Az nagyon jó, hogy az elmúlt években sokkal profibbak lettek az edzőtáborok. Amikor tinédzser voltam, csak edzettünk. Most már van edzőm, fizioterapeután, menedzserem, GPS-es órám. Segítők, akik frissitőket adnak a hosszú futások közben. Mindez sok különbséget jelenthet. De még van, hová fejlődünk az európai és amerikai futókhoz képest. Sok olyan tudással és technológiával rendelkeznek, amivel mi még nem.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!

Rovatok