A négy konferenciaelődöntő közül a leglátványosabb mérkőzés a Louisiana Superdome-ban volt várható, hiszen tavaly, illetve a Green Bay ellen idén is láthattuk már, hogy a Cardinals mire képes a rájátszásban, és hogy Kurt Warnernek nem okoz gondot az öt touchdown-passz teljesítése a szezon ezen szakaszában sem, míg az ellenfélnél gyakorlatilag a védelem is támad, az offense pedig a liga legpontosabban passzoló irányítójával áll föl. A Lucas Oil Stadionban az AFC legkiegyensúlyozottab csapata fogadta azt a Baltimore-t, amelynek össze kellett volna kapnia a passzjátékát, hogy felvehessék a versenyt Manningékkel, mert a jó védelem önmagában itt már semmire nem elég. Az utóbbi hetek teljesítménye alapján a két legtöbbre taksált együttes elhasalt, ám csak a Chargers bukása számít meglepetésnek.

A Saints a tavaly februárban a fizetési sapka jelentette limit miatt elengedett futókedvenc, Deuce McAllister vezetésével szaladt ki a Superdome műfüvére, és ettől annyira átszellemült a louisianai védelem, hogy rögtön hagyta a mérkőzés legelső játékául futást hívó Ken Whisenhunt embereinek, hogy utat nyissanak Tim Hightower számára, aki 70 yardos rohanásával kilenc másodperc elteltével megszerezte a vezetést a vendégek számára.

Az Arizona szénája nem sokáig állt ilyen jól, ugyanis ezzel a kezdéssel sem sikerült sokkolni a hazaiakat. A Saints elkezdte megvalósítani a felkészülési idő alatt kidolgozott forgatókönyvet, ráadásul a Sean Paytonnal együtt, 2006-ban érkezett szuperduó, Drew Brees és Reggie Bush mindezt ihletett állapotban vitte véghez. A New Orleans számára egyértelműen jól jött, hogy konferenciagyőzelmével egy hetes pihenőt harcolt ki, illetve hogy gyakorlatilag egy hónapja nem játszott valódi téttel bíró mérkőzést. A sérültek regenerálódtak, a védelem visszanyerte eredeti formáját, SP mindenkire számíthatott, viszont a nagyon kemény mérkőzésen túl lévő Cardinals védelem elkezdett fogyatkozni: a hátsó négyesből Dominique Rodgers-Cromartie és Antrel Rolle is korán befejezte sérülés miatt, így a táblára rendszeresen pontcúnamit zúdító, és amúgy is rögtön nagyon magas fordulatra felpörgő New Orleans támadósor hamar megfordította a mérkőzést, és el is húzott ellenfelétől. A cilinderből az alapszakasz utolsó játéknapjaira elővarázsolt, Lynell Hamilton közeli futással egyenlített, majd - miután Gay kiverte Urban kezéből a labdát, Sharper pedig megszerezte azt - a sérülésből visszatérő tight end, Jeremy Shockey maradt bent egy drive végén inkább bicegve, hogy így kaphasson el egy 17 yardos TD-passzt.

Az Arizona innentől kezdve nem igazán bírta a tempót. Reggie Bush majd félpályás TD-vágtáját követően (21-7 az első negyed végén) Beanie Wells egy rövid futással még tudott szépíteni, de Brees 44 yardos hatpontos átadása (Henderson),

és Kurt Warner sérülése megpecsételte a vendégek sorsát. A Cardinals irányítója hat perccel a szünet előtt elpasszolta a labdát, és ösztönösen az azt elcsípő Will Smith felé igyekezett. Az ímmel-ámmal szerelni induló irányító látványára a másik end, Bobby McCray agyában megszólalt a "BIG HIT" sziréna, és oldalról akkora ütést helyezett el Warneren, hogy a Cardinals veteránja valószínűleg még a labda eladására sem emlékszik.

Warner a hátralévő percekre bement az öltözőbe (Matt Leinart váltotta), és a második félidőben is, láthatóan nem túl jó állapotban, csak addig irányított, amíg reális esély volt a Cardinals továbbjutására - ekkor már a New Orleans védői is vigyáztak rá, többször megtartották nehogy megüsse a fejét a veterán. Az esély azonban hamar elszállt, ugyanis amíg Kurt megpróbálta összeszedni magát az öltözőben, Brees kiosztott még egy TD-passzt legmegbízhatóbb célpontjának, Marques Colstonnak (35-14), a második félidőben Hartley 43 yardos góljával érkezett az első pontcsomag, rá másfél perccel pedig a mindent eldöntő akció, Reggie Bush 83 yardos punt visszahordásból elért touchdownja. A Saints univerzális runningbackje volt a mérkőzés embere, akit gyakran kritizálnak, amiért nem tudja magát igazi, kezdő futóvá kinőni, azonban mivel Sean Payton három (illetve most már négy) embert rotál ebben a pozícióban, és mivel Bush elkapóként és visszahordóként is remek, (valamint azt is tudni róla, hogy kiválóan passzol), az utóbbi években sérülésekkel bajlódó kaliforniai a Paytonék által december óta elvégzett munkát követően egyértelműen a csapat legkomolyabb fegyverének számít.

A Saints otthon készülhet 2006-2007 után története második NFC döntőjére - ez lesz az első ilyen mérkőzés, amelynek a Superdome ad otthont.
New Orleans Saints - Arizona Cardinals 45-14

Az Indianába, az egykori Baltimore-i csapat otthonába utazó Ravens-nek valami passzjáték-féleség képében jelentkező plusszra lett volna szüksége ahhoz, hogy versenyben maradhasson, ugyanis ami egy pocsék napot kifogó Patriots kiveréséhez elég volt (kiváló védelem), az egy nem teljesen rossz és kipihent Colts ellen soha nem az. A gondok azonban ott kezdődtek, hogy Harbaugh csapata minimális céljait sem tudta megvalósítani: nem tudták az egyébként nem a legjobb meccsét játszó, ám bőven elégséges fölött teljesítő Peyton Manninget a padon tartani, a védelem nem tudta dominálni a mérkőzést, és még a futójáték sem működött. Joe Flacco 189 yardot dobott, TD-t nem hozott a konyhára, két interceptiont viszont igen - a hazaiak védelme ugyanis remekelt, megfogták a futást és Flaccót is folyamatosan hibákra kényszerítették így, viszonylag kevés pont is elég volt egy fölényes győzelemhez.

Az Indy a padozó Vinatierit helyettesítő Matt Stover gójával nyitott (44 yrds), amire ugyan Billy Cundiff tudott válaszolni 25 yardos mezőnyrúgásával, de a Ravens itt meg is állt a pontgyártásban. Manning a második kvarter végén megdobta két célpasszát (Collie 10, Wayne 13 yard), amivel 17-3 volt az eredmény a szünetben. A remény igazából hat perccel a harmadik negyed vége előtt csillant fel a vendégek számára, de hamar az arcukra is fagyott a mosoly: Ed Reed hozta a kötelező labdaszerzését, de olyan lelkesen szaladt előre a játékszerrel, hogy Pierre Garcon kiverte azt a kezéből, és a Colts azon nyomban visszaszerezte a támadásvezetés jogát.

A drive ment tovább, Reed ismét elfogott egy passzt, de ezt akadályozás miatt elvették tőle, és a támadás végén (két és fél perccel már a negyedik játékrészben) Stover 33 yard távolságból ismét betalált (20-3), és ezután a védelem befejezte a meccset: Ray Rice kezéből egy ígéretes futás közben verte ki a bőrt Raheem Brock,

majd Bethea szedte le Flacco Mason felé dobott labdáját, és ezzel gyakorlatilag vége is volt a történetnek. Az Indianapolis védelmének jót tett a szünet, és a kissé elmacskásodott offense szerencséjére ez most elég is volt a konferenciadöntő eléréséhez, ami viszont várhatóan jóval keményebb megmérettetés lesz.
Indianapolis Colts - Baltimore Ravens 20-3

Minneapolisban a legjobb formában lévőnek tartott NFC-csapatot fogadták Brett Favre-ék, és megmutatták Wade Phillips-éknek, hogy miben kell még javulniuk a következő szezonra, ha tényleg Super Bowl esélyes csapatként akarnak szerepelni. Brett apó legjobb playoff mérkőzését játszotta a Dallas ellen (eddig háromszor maradt alul a Texas-iakkal szemben), négy TD-passzt jegyzett - ennyit még soha nem hozott össze a rájátszásban -, és ebből hármat kapott el Sidney Rice, aki ezzel az első mesterhármasát szerezte NFL-karrierje során.

A Vikings támadói tehát felpakolták a táblára a maguk pontjait, mindkét félidőben tizenhetet, a többit pedig rábízták a védelemre, a védelem pedig megtette a dolgát, leradírozta a Cowboys offense-t a Metrodome műgyepéről. A mérkőzés legnagyobbat alakító egysége a Jared Ellen és Ray Edwards vezette Vikings védőfal volt, amely könnyedén fölfalta a Dallas támadófalát, és az őrületbe kergette Tony Romót. A vendégek irányítóját hatszor vitték földre, ennyi sacket még soha nem szenvedett el NFL-pályafutása során, és háromszor ki is verték a kezéből a tojást - ezekből kettőt el is vesztett. 198 yarddal és egy interceptionnel fejezte be a mérkőzést, TD-passz nélkül.

Shaun Suisham egy 48 yardos hiba után 33-ról azért betalált, csak hogy ne nulla szerepeljen a Dallas Cowboys neve mellett a kijelzőn, így az NFC-ben összejött az álomdöntő, az alapszakaszt a két legjobb mérleggel záró együttes találkozik Louisianában.
Minnesota Vikings - Dallas Cowboys 34-3

Az alapszakaszt a legfélelmetesebb formában záró Chargers a meglepetéscsapatot, a legjobb védelemmel rendelkező New York Jets-et fogadta San Diegóban. A hétvége előtt ez a meccs nézett ki a legsimábbnak, és pont ezért születhetett itt óriási meglepetés. Az esélyesként készülő hazaiak feltűnő idegességgel láttak neki a találkozónak, folyamatosan elkövették a tipikus vendéghibát, a false startot - vagyis amikor az elől álló hét támadó közül az egyik idő előtt bemozdul (általában a közönség keltette hangorkán a ludas ebben, így tudja a nézősereg terrorizálni az ellenfelet) -, és mindkét félidőben mindössze egy-egy TD-t tudtak összehozni (Philip Rivers-Kris Wilson összjáték a második negyedben, Rivers közeli futása az utosóban), pedig sokan arra számítottak, hogy a szünetre már rég elrendeződnek a dolgok. Az első két negyedben Jets sem bizonyult produktívnak, így 7-0 volt az állás 30 játékperc után. Az első két felvonás legszebb jelenete az egykori kosaras, Antonio Gates egykezes elkapása volt.

Gates később, amikor már nyomás alatt kellett rohamoznia a San Diegónak, elejtett egy sokkal könnyebb labdát, de nem ő volt a találkozó negatív hőse, hanem a liga egyik, ha nem a legjobb rúgója, a Pro Bowlra is beválasztott Nate Kaeding. A második félidőben ugyanis a Jets a fiatalok, Mark Sanchez (2 yardos passz Dustin Kellernek) és Shonn Greene (53 yardos futás),

vezetésével megfordította az állást, és 13:35-tel a vége előtt 7-17 állt a táblán. Kaeding, aki emberemlékezet óta nem hibázott 40 yardon belülről, valamivel kevesebb mint öt perccel a vége előtt, egy 36 és egy 57 yardos hiba után negyvenről sem talált be a póznák közé, így Rivers két yardos TD futása is kevésnek bizonyult. Joe Flacco után Mark Sanchez lett a második újonc irányító, aki kezdőként két playoff mérkőzést nyert. A Rex Ryan által összekovácsolt Jets védelem végig jól szerepelt, LaDainian Tomlinsont megfogták, Rivers-t két interceptionbe hajszolták bele, de még ez is kevés lett volna a sikerhez, ha Kaeding hozza a biztosat, és nem hibáz 69 sikeres 40 yardon belüli kísérlet után. A New York Jets Indianapolisba látogat az AFC döntőjére, ahhoz a Coltshoz, amelynek tartalékjait decemberben már elpáholták.

San Diego Chargers - New York Jets 14-17

AFC-döntő

Vasárnap 21.00 Indianapolis Colts - New York Jets

NFC-döntő

Hétfő 0.40 New Orleans Saints - Minnesota Vikings