Index Vakbarát Hírportál

Védő másolta az NFL legabszurdabb elkapását

2015.09.15. 09:30

Őrült teljesítményekkel, két elképesztő mozdulattal, és a talán túl ideges rögbiszörnnyel ért véget az NFL első fordulója két hétfői meccsel.

Nem sokan számítottak rá, hogy a Philadelphia Eagles linebackere, Kiko Alonso hozza majd össze a meccs leglátványosabb jelenetét az Atlanta Falcons ellen, de így lett. A nyáron a Buffalo Billstől cserével érkező védő a tavalyi év legabszurdabb elkapását másolta, amikor Odell Beckham Jr. egykezes elkapásához hasonló módon szerzett intercepiont a saját end zone-jában.

Kiko Alonso egykezes intercepionje

Alonso ezzel a hihetetlen mozdulattal csak elodázni tudta, hogy a Falcons elhúzzon, a hazaiak ugyanis részben az elkapó Julio Jones remek teljesítményének köszönhetően a félidő előtt már 20-3-ra vezettek. Jones végül 9 elkapással 141 yardot és 2 TD-t hozott össze, az Eagles viszont így is feltudott zárkózni a második félidőben, sőt,rövid időre át is vették a vezetést 24-23-ra. Onnan a Falcons még rúgott egy mezőnygólt, a Philadelphiának viszont két lehetősége is lett volna, hogy nyerjen: előbb egy 44 yardos mezőnygólt rontottak el, majd Sam Bradford dobott interceptiont bő egy perccel a vége előtt, így a Falcons megtartotta 26-24-es előnyét, és győzelemmel kezdte a szezont.

A másik hétfői meccs leginkább a San Francisco 49ers futójátékosáról, Carlso Hyde-ról szólt, bár az egy éves eltiltásból visszatérő Adrian Petersonnak is voltak szép megmozdulásai, például amikor vagy három San Francisco-i védőt cipelt a hátán futás közben. Hyde viszont tényleg egészen pazar volt, 26 futásból 168 yardot és 2 TD-t hozott össze, amiből az egyik az év végi válogatásokba is bekerül majd, ugyanis akkora lefordulást csinált, hogy a Minnesota Vikings védői majdnem kiestek a cipőjükből.

Hyde rettenet spin move-ja

Letudta első tétmeccsét az ausztrál rögbiszörny, Jarryd Hayne is, aki talán túl idegesen vágott bele az alapszakaszba, az első labdaérintésével ugyanis fumble-t hozott össze: nem sikerült elkapnia a Vikings első puntját, a labda pedig egyből visszakerült a Minnesotához.

A rögbiszörny fumble-lel nyitotta az alapszakaszt

Hayne hibáját némiképp ellensúlyozta a speciális csapat, amely a Vikings legelső támadásának végén blokkolt egy mezőnygólt. Ez végül nem számított, mert a vendégek csak 3 pontig jutottak a meccsen, míg a 49ers Hyde futásaira építve simán elhúzott, és nyert 20-3-ra, ami hihetetlen eredmény, figyelembe véve, ahogy a csapat a 2014-es szezon vége óta 13 kezdőjátékost vesztett, idén pedig új vezetőedzővel kell dolgozniuk (a Michigan egyetemhez távozó Jim Harbaugh helyére Jim Tomsula került).

A hétfői eredmények

Philadelphia Eagles–Atlanta Falcons 24-26

Minnesota Vikings–San Francisco 49ers 3-20



Rovatok