Index Vakbarát Hírportál

Adrian Peterson 30 éves korára lett igazán brutális

2015.11.19. 13:52

A múlt szezont eltiltása miatt kihagyó Adrian Peterson a nyáron előtt azzal szórakoztatott mindenkit, hogy 2500 futott yard közelébe kerülne az idén. Akkor a legtöbben csak legyintettek. Ellenben az alapszakasz felénél úgy néz ki, hogy eddigi legjobbját, a 2012-es 2097 yardját még megközelítheti, ami óriási dolog lenne, meg is mondjuk, hogy miért.

 A helyzet az, hogy 

Peterson jobban áll kilenc meccs után, mint 2012-ben, amikor a szezon végén 2097 yarddal zárt.

Akkor mindössze kilenc yarddal maradt el Eric Dickerson hatalmas csúcsától.  De egészen pontosan mit jelent az, hogy jobban áll most?

Az Oakland Raidersnek bevitt hétvégi 201 yardjával a Vikings-futó 961 yardnál tart idén, így négy yarddal áll jobban, mint 2012-ben ilyenkor.

Oké, ez nem sok, szinte semmi, de érdemes azért megjegyezni pár dolgot:

  • hírhedt statisztika, hogy egy running back formája 27 éves korától kezdve csak hanyatlik, méghozzá elég látványosan, AP is 27 éves volt, amikor eddigi legjobbját futotta. AP azon kevés játékosok egyike, aki a kivételt erősíti. 
  • mégis csak egy teljes szezont hagyott ki, és 30 évesen egészen brutális formában tért vissza.

Amúgy a Raiders ellen futott 201 yardjával hatodik 200+ yardos meccsét zárta pályafutásán, ezzel pedig beállította O.J. Simpson NFL-rekordját, egy olyan figuráét, akire játékosként mindig is felnézett Peterson.  Félelmetes adat, hogy a 201 yardjából 129-et az első kontakt után hozott, ennél jobb csak egy 2012-es Green Bay Packers ellen volt, akkor 210 yardjából 143-at szerzett így. 

Azért még így is embertelen meló lenne, hogy megdöntse Dickerson rekordját. Amikor a legközelebb járt ehhez 2012-ben az első meccseken még kímélték is a térde miatt, és húsznál többször nem nagyon cipelte a labdát. Aztán a szezon második felére pörgött be igazán: 1322 yardot termelt az alapszakasz utolsó 8 meccsén, és a szezont úgy zárta, hogy 131 yardsos meccsenkénti átlaga volt, idén ebben a kategóriában 101-et átlagol. 

Akkor futásonként 6 yardot átlagolt, és ha idén nem is rendelkezik ilyen durva statisztikával, de a 4,9 yardos átlag még így is príma, mert a legjobb tízben benne van. Ki lehet még emelni Peterson utolsó negyedes teljesítményeit: a negyedik negyedekben 8,1 yardot átlagol futásonként, és 290 yardot futott a meccseknek ebben az időszakában. 

A 2500 yardos szezon nyilván továbbra is túlzás, de Petersonnak minden esélye megvan arra, hogy harmadjára a legjobb futó legyen az NFL-ben, mivel

kilenc meccs után 227 yarddal veri a második Chris Johnsont. 

A hétvégén a Green Bay Packers jön nekik hazai pályán, amelynek védelme a 23. az NFL-ben a futás elleni védekezésben, és amely ellen a 2012-es szezonban két decemberi meccsen 409 futott összesen. Ellenük zárják egyébként az alapszakaszt december végén.  

A Packers után már kicsit keményebb lesz a menetrend, mert a Falcons harmadik, a Seahawks tizedik, az Arizona pedig negyedik futás elleni védekezésben, a Bears és a Giants ellen viszont már megint jó esély van rá, hogy megnyomja a számait. 

A többit meg majd meglátjuk, mert Adrian Petersonról van szó, 2012-ben megtanultuk, nem érdemes kételkedni benne. Ha nem is lesz újabb kétezer yard fölötti idénye, de elég egyértelmű, hogy a liga legrobbanékonyabb futója 30 évesen, és ez az, ami igazán elképesztő benne. 



Rovatok