Index Vakbarát Hírportál

Amikor O.J. Simpson áttörte a 2000 yardos határt

2015.12.16. 13:06

42 éve ezen a napon O.J. Simspon történelmet írt: az NFL első játékosa lett, aki egy szezonban áttörte a 2000 futott yardos határt. Azóta rajta kívül csak hat embernek sikerült ez.

A futójátékos 1973-ban a Buffalo Billsben már az ötödik szezonját taposta, és a nagy rekordra egy New York Jets elleni alapszakaszt záró meccsig kellett várni: pontosan 200 yarddal zárta a mérkőzést, ezzel a szezon végén 2003 yard állt a neve mellett. Az idényben ráadásul nem is ez volt a legjobbja, mert egy héttel korábban a San Francisco 49ers ellen 219-cel zárt, de ennél is jobb volt, amit az idény első meccsén produkált: a New England Patriots ellen 250 yarddal nyitott. Soha senki nem csinált előtte három 200 yardos meccset egyetlen idényben. 

A Jets akkoriban nem éppen a futás elleni védekezéséről volt híres, és Simpson úgy kezdte meg a meccset, hogy 61 yard hiányzott a legendás Jim Brown rekordjához: az 1863 yardhoz. Ez már az első negyedben meglett, de mindenki hajszolta tovább, úgyhogy az utolsó negyedre már elérhető közelségbe került a mágikus 2000 is. Öt perccel a vége előtt egy hétyardos futással sikerült végül elérni. A csapattársai a vállukra emelték, még a Jets-szurkolók is őt ünnepelték. 

O.J. Simpson áttörte a 2000 yardos határt (1973.12.17)

A meccs után az öltözőben rögtönzött sajtótájékoztatóra a falembereivel együtt ment ki, és elmondta, hogy egy nap majd úgyis megdöntik ezt a csúcsot is.

"A rekordokat mindig megdöntik. Amikor az egyetemi bajnokságban játszottam, úgy gondoltam, hogy elég erős csúcsot állítottam fel, aztán később mégis megdöntötte valaki, akiről nem is hallottam". 

Simpson teljesítménye azért is volt különleges, mert tizennégy meccsen csinálta meg a 2000 yard fölötti szezont, míg a többi hat játékosnak, aki azóta ezt szintén elérte, már a 16 meccses alapszakasz kellett a kétezerhez. 

A többiek

  • a máig rekorder Eric Dickerson (2105 yard),
  • Barry Sanders (2053),
  • Terrell Davis (2008),
  • Jamal Lewis (2066),
  • Chris Jonhson (2006)
  • és legutóbb Adrian Peterson (2097). 

Simpson a 2000 yardos szezon után még hat idényt húzott le az NFL-ben, majd jött a színészi karrier, aztán a hírhedt gyilkossági ügy az autós üldözéssel, amit egész Amerika nézett, és még az NBA-döntő közvetítését is megszakították miatta. Később pedig a börtön, ahol most is ül, leghamarabb 2017-ben szabadulhat, feltételesen.  



Rovatok