Index Vakbarát Hírportál

Dak Prescott két hét alatt berobbant az NFL-be

2016.08.20. 14:45

A Dallas Cowboys negyedik körben draftolta idén az irányító Dak Prescottot, akinek eddig a lehető legjobban alakul az előszezonja: a két meccsen mutatott produkciója miatt a Cowboys egyelőre letett arról, hogy az első számú Tony Romo mögé újabb veterán irányítót szerződtessen, azaz rövid időn belül sikerült bizonyítania. 

Ráadásul már most kikiáltották az előszezon meglepetésének, pedig az egyetemi évei után nem is annyira meglepő, amit mutat, még ha az ezekből a meccsekből semmi értelme messzemenő következtetéseket levonni.

Prescott a két előszezon meccsen 338 passzolt yardot hozott össze, huszonhét passzából huszonkettővel célpontot talált, hat touchdownjából négyet passzolt, kettőt futott, és egyszer sem adta el a labdát. Ez még előszezonban is derék. Pláne, hogy az elmúlt években egyre látványosabb a tendencia, hogy az egyetemi bajnokságból érkezve a fiatal irányítók nagy részének gondot jelent az alkalmazkodás a profiligához. 

Ne maradjon le semmiről!

Az egy dolog, hogy Prescott a nyáron kőkemény felkészülést nyomott végig a személyi edző Tom Shaw-val, ahol rágyúrtak az erősségeire, és fejlesztették a lábmunkáját.

De az ő esetben már a hozott anyaggal sem volt sok gond. A korábban a Florida Gators támadókoordinátoraként Tim Tebow-val együtt dolgozó Dan Mullen edző irányítása alatt Prescott a leglátványosabb idénye a két évvel ezelőtt volt az egyetemi bajnokságban.

Akkor a Mississippi State-tel 9 győzelemmel kezdték az idényt, a dinamikus irányítót a Heisman-trófea esélyeseként is emlegették, ám végül csak nyolcadik lett a szavazáson, a Mississippi State-tel pedig a 10-2-es mérleg miatt lemaradtak a rájátszásról. A számai egyetemi szinten kiemelkedők voltak: 3449 passzolt, 986 futott yard, összesen 27 touchdown és 11 interception.

Aztán a következő évére visszavettek kicsit a futásokból, a labdára is jobban vigyázott, és az offense-ből is elment több fegyvere, de így is 3793 passzolt yardja volt, öt százalékot javult a pontossága, és inteceptionje is csak 5 volt. Érezhetően érettebb lett a játéka.  

A draft előtt ő is végiglátogatott több csapatot, ezekről a vizitekről később azt mondta, hogy szinte az összes játékot ismerte, amit kértek tőle, mivel a Mississippi State-nél elég hasonló rendszerben dolgoztak. Sőt volt egy olyan NFL-csapat, ami szinte ugyanolyan rendszerben dolgozott.

Ha a tudásbeli felkészültséget nézzük, akkor szerintem én vagyok a legjobb ebben az osztályban 

- mondta még a draft előtt. Voltak olyan szakértők, akik egészen magasra, a második-harmadik körre jósolták, végül a Cowboys a negyedik körben csapott le rá. 

Nyilván korai még arról beszélni, hogy mekkora fogást csináltak vele, de az első két meccsen látszott, hogy a Cowboys jól tudja kamatoztatni az erősségeit. 190 centi és 103 kiló, jól lát a pályán, pontosan passzol, erős karja van, és jól érzékeli, mi zajlik körülötte, na meg futni is tud. A Dolphins ellen három futásból 28 yardot hozott össze, köztük ezt a touchdownt. 

 

A csapattársak mindenesetre most odavannak tőle: Dez Bryant - akinek a kezei közé ragasztott egy TD-passzt a Dolphins elleni előszezon meccsen - szerint vannak olyan játékosok, akik úgy érkeznek a ligába, hogy egyszerűen érzik, tudják, mit kell csinálni, és nem is igazán számít az, hogy valaki újonc. A 36 éves Tony Romót a fiatal énjére emlékeztette. 

Prescott előtt még hosszú út áll, hogy valóban NFL-kész játékos legyen, és teljesen más világ az alapszakasz, mint az előszezon, de a Cowboysnak egy megnyugtató opció lehet hosszabb távon, pláne, hogy a poszton megvoltak a maguk bajai mostanság.

Ha a sérülékeny Romóval történne valami a szezon során, akkor elég hamar eljöhet Prescott NFL-es bemutatkozása, és mivel egy remek fal és egy olyan ígéretes futó, mint az első körben drafolt futó, mint Ezekiel Elliott tehermentesítheti, ezért a fejlődéshez ideális környezetbe került. 



Rovatok