Index Vakbarát Hírportál

Jön a leszámolás hétvégéje, itt az összes forgatókönyv

2016.12.02. 14:24

Eljött a nagy hétvége az egyetemi amerikaifociban, ami nagyjából a leszámolással ér fel: jönnek a főcsoportdöntők. Ezeknek a meccseknek a kimenetele elég komolyan befolyásolja majd, hogy a bizottság kiket rak a szilveszteri négycsapatos rájátszásba. Legalábbis papíron. Idén ugyanis új helyzet állt elő, mert úgy fest, hogy egy olyan csapat is bekerül a négybe, ami el sem jutott a főcsoportdöntőig. Sőt, még olyan forgatókönyv is van, hogy két ilyen csapat lesz a rájátszásban. 

A bizpttság beválasztási kritériumairól nagy vonalakban annyit érdemes tudni, hogy sokat nyom a latba, ha valaki megnyer egy főcsoportot, és baromi fontos az is, hogy milyen erős ellenfelekkel játszott az alapszakasz során egy csapat, és ha kettő között dönteni kell, akkor az egymás elleni mérleget is elővehetik. Hogy mekkora káosz lehet, és mi várható, arról a hajtás után beszélgettünk. 

Lovas Gergő Lovas Gergő
Kezdjük akkor az elején, ezzel a szombat hajnali Pac-12-döntővel, amihez nagyon súlyos alvászavar kéne, hogy ébren bírjak maradni, mert csak hajnal háromkor kezdődik a negyedik kiemelt Washington Huskiesszal és a nyolcadik Colorado Buffaloesszal. Az a helyzet, hogy én ezt a főcsoportdöntőt érzem a legkevésbé az összes közül, nem is nagyon merek rá fogadni, pedig 7,5 pontos favorit a Washington. Igazából tök meggyőző volt a Washington egész évben, kivéve azon a meccsen, amikor otthon kikaptak a USC-től, a Coloradónak meg vagy három meccsét láttam az idén, de a végére nagyon összekapták magukat. Mi lesz ebből?
Koroknai Gergely Koroknai Gergely
Szerintem óriási meglepetés, már amennyiben egy rettentő szoros végeredmény , és/vagy egy Colorado-győzelem óriásinak mondható. Mike MacIntyre lett az év edzője, tök megérdemelten, főleg, hogy leginkább a védelmet rakta össze alaposan. Ezzel fogható meg egyedül a Washington, nyilván a Colorado nem nyerhet egy 71-64-es meccsen, de egy 31-28-ason igen. És erre képesek lehetnek, bár fogadni én sem mernék azért rájuk.
Lovas Gergő Lovas Gergő
Jaja, ha van idén feelgood story az egyetemi fociban, akkor az egyik biztosan a Coloradóé. Ha megnézed, hogy MacIntyre három éve egy olyan csapatot vett át, aminek egyetlen győzelme volt az előző idényben, és onnan értek el oda három idény alatt, hogy 10-2-vel állnak, és főcsoportdöntőt játszanak, na ez már valami. Viszont ha a Colorado nyer, akkor az elég jó hír lehet a Big Ten-nek is, mert akkor szerintem a Pac-12 nem megy a rájátszásba.
Koroknai Gergely Koroknai Gergely
Ha a Colorado nyer, akkor tuti nem, 8. helyről lehetetlen, hogy annyit emelkedjen egy két vereséggel álló csapat. Az egyetlen esélyük a Washington, ami ha nyer, akár csak egy ponttal is, ott lesz a top négyben, de akár még harmadik is lehet, ha az ACC-döntőt valahogy elbukja a Clemson. Amit sehogy nem látok, vagyis hát csak óriási káosszal, az az, hogy a Big 12 hogyan tolna be bárkit a legjobb négy közé. Egyszerűen az Oklahoma és az Oklahoma State is kevés lesz ide.
Lovas Gergő Lovas Gergő
Igen, a Big 12 idén esélytelennek tűnik, mert hiába nyomta meg az Oklahoma, és jutott el veretlenül eddig a konferencián belül, azért az Ohio State elég csúnyán elintézte őket, plusz alig vertek meg valakit, aki értékelhető lenne. Sőt, azt mondom, hogy ha az Oklahoma State nyerne, nekik még nagyobb esélyük is lenne a négybe jutni, HA nem a tizedik helyen állnának most. A 2016-os rájátszás nagy kérdése, hány Big Ten-csapatot bír el a négycsapatos rájátszás?
Koroknai Gergely Koroknai Gergely
A vicc az egészben az, hogy ütik szegény Big 12-et, hogy nincs főcsoportdöntőjük, de kvázi ez a mostani Oklahoma-Oklahoma State a főcsoportdöntő, és tehetetlenek, szóval az ellenfeleken kéne először javítaniuk, addig a rájátszás közelébe sem tudnak kerülni két vereséggel. A Big Ten már jobb kérdés, az Ohio State nevető sokadikként úgy lesz bent második kiemeltként, hogy nem is jutott konferenciadöntőbe, amivel egyrészt pihennek is, másrészt plusz sérülést sem tudnak szerezni. Helyettük ott lesz a Penn State a Wisconsin ellen. Innen két lehetőség van, ami igazából 2,5: ha a Penn State megnyeri a döntőt és kikap a Clemson vagy a Washington a saját döntőjében, akkor a Penn State bejuthat negyedikként. Ha a Penn State kikap, a másik két döntőben pedig nem az esélyesebb nyer, akkor a Michigan is reménykedhet, ami extra kemény helyzetet jelentene, hiszen a Big Ten két olyan csapatot is benyomhatna kis eséllyel, amik főcsoportdöntőig sem jutottak.
Lovas Gergő Lovas Gergő
Tök érdekes ez a helyzet, mert ugye korábban a bizottság azt hangoztatta, hogy a főcsoportgyőzelem mindennél többet ér. Csakhogy ugye vannak olyan szempontok is, mint a menetrend erőssége és az egymás elleni mérleg. A Penn State verte meg egyedül idén az Ohio State-et, viszont nagyon simán kikaptak a Michigantől. Ellenben ha nem nézed a gyenge szezonrajtot a Penn State-től, akkor az ország egyik legjobb formában lévő csapata, zsinórban nyolc győzelemmel, és ha ezek mellé még bejön egy főcsoportgyőzelem, akkor szerintem elég nehéz lenne őket kirakni. Ugyanakkor mégis kinek a helyére lehetne őket rakni, ha nyer a Washington és a Clemson is.
Koroknai Gergely Koroknai Gergely
Ez lenne mondjuk a legjobb eset olyan szempontból, hogy végre megtudnánk, mi alapján rangsorol a bizottság, mert eddig elég egyértelmű volt, kinek van helye a négyfős rájátszásban. Kicsit drukkolok is ennek a káosznak, bár van egy még jobb halálszcenárió: a Big Ten-döntőt valaki 20-30 pontos különbséggel nyeri, és az Oklahoma State is agyonveri az Oklahomát, mert ez gyengíti az Ohio State győzelmeit. Ha emellett még nyer a Washington és a Clemson, akkor mit csinálsz? Alabama az első helyen, Clemson bent, Washington bent, és lesz három "erős" Big Ten-csapatod, amiből kettő el sem jutott a döntőig.
Lovas Gergő Lovas Gergő
Én egyszerűen nem tudok elképzelni olyan forgatókönyvet, hogy az Ohio State-et ki lehet hagyni, pláne úgy, hogy egyedül attól Penn State-től kaptak ki, ami elment a főcsoportdöntőig. Az Ohio State múlt héten a Michigannel együtt a top4-ben volt, és megnyerték azt a rangadót, nekem az egy negyeddöntővel ért fel. Szerintem egy nagy Oklahoma State-győzelem sem gyengíteni az esélyüket pont a Michigan elleni meccs miatt. Annak a győzelemnek olyan súlyúnak kell lennie, hogy elég legyen a playoff-részvételhez, plusz második helyről azért elég necces lenne kirakni őket. Inkább a negyedik hely itt az érdekes, főleg úgy, hogy a bizottság elmondta most a héten, a negyedik Washington és az ötödik helyre visszacsúszott Michigan között hajszálnyi a különbség. Ha a menetrendjüket nézzük tényleg elég szoros a dolog, mert a Huskies megverte a Stanfordot, a Utah-t, mindkettő kiemelt, viszont kikapott a USC-től otthon. A Michigannel már az a szitu, hogy mindkét Big 10-döntő résztvevőt megverte, és elpáholták a Pac 12-döntős Coloradót, szóval ha azt a döntőt a Colorado nyeri, akkor szerintem egyértelmű a helyet, Harbaugh-csapata megy a rájátszásba. És ha nyer a Clemson is, akkor úgy állunk, hogy 1. Alabama, 2. Ohio State. 3. Clemson 4. Michigan.
Koroknai Gergely Koroknai Gergely
De ha a Washington nyer, akkor 1. Alabama, 2. Ohio State, 3. Clemson, 4. Washington, nem? Mondjuk az előző sorrend annyiban jobb lenne, hogy az Alabama mindenképp lemészárolja a Washingtont, a Michigan védelmének meg minimális esélye van arra, hogy megfojtsa őket, és inkább nézek egy védelmi csatát, mint egy 40-7-es leszámolást. Viszont akkor lényegében tét nélküli és így (globális képet nézve) felesleges a Big Ten döntője? (Amit szerintem meg fog nyerni a Penn State.)
Lovas Gergő Lovas Gergő
Ha a Washington ÉS a Clemson is nyer, akkor nem lesz sok kérdés szerintem sem, ja. És igen, a Big Ten-döntő súlya, amit én sem bírok jelenleg megfejteni ilyen kondíciók mellett. Az is lehet, hogy annyira punk a bizottság, hogy valami olyat húz, amiből világraszóló botrány lesz. Mondjuk három Big Ten-csapat a rájátszásban, csak mert megtehetik, kapja be mindenki! Pont ezért bírom nagyon ezt a két éve bevezetett rendszert, mert mindig benne van egy kis kiszámíthatatlanság. Például amikor november elején az első listájukon a negyedik helyre rakták a Texas A&M-et, ami sokakat meglepett, de tudták úgy csavarni a dolgot, hogy végül is egyet tudtál érteni.
Koroknai Gergely Koroknai Gergely
Mondjuk elnézve a bizottságot, nem akkora punk arcok, hogy valami ilyet bevállaljanak, már az is óriási meglepetés lenne, ha két Big Ten-csapatot behúznának, ésrre is csak akkor van esély, ha a Washington kikap. Mert a Clemson nem fog kikapni. Vagy igen?
Lovas Gergő Lovas Gergő
Hát igen, nekem valahogy ez a Clemson nem ér fel a tavalyi döntős csapatig, valahogy Deshaun Watson sem az igazi egész szezonban, és már az NC State-től is csak azért nem kaptak ki, mert az ellenfél rúgója a végén egyenlő állásnál képes volt elbénázni egy huszonvalahány yardos mezőnygólt. Kicsit olyannak tűnnek, mint a 2014-es Florida State, ha még emlékszel rájuk: az alapszakaszon végigverekedték magukat necces győzelmekkel, a konferenciát is megnyerték, aztán az elődöntőben a Marcus Mariota-féle Oregon hazaküldte egy 59-20-szal. A Virginia Tech-ben azért benne van, hogy megkeseríti a Clemson életét, és ha nem is verik meg őket, de én úgy érzem, hogy nem lesz ez tízpontos különbség, ahogy azt jósolták. Ellenben ha a Clemson nem elég erős, ki állítja meg az Alabamát a playoffban? Ohio State? Elég legendás meccset játszottak két éve a döntőben.
Koroknai Gergely Koroknai Gergely
Nagyjából ez van. Eljutottunk oda, hogy a sok évig lesajnált Big Ten a csapatok átlagos erejét nézve már erősebb az SEC-nél, csak mondjuk az Alabamát nem érte még utol nagyon senki. Egy Bama-Michigan elődöntő érdekes lenne ilyen erőfelmérőnek, de én is azt érzem, hogy ha valaki, akkor csak az Ohio State csinálhat bármit a Crimson Tide ellen. Az viszont óriási pofon lenne, mert ugye tavalyról 16 kezdőjátékosuk távozott, 12-t draftoltak is. Ezek után már a döntőig jutás is őrült eredmény lenne tőlük, hát még a győzelem. Az elődöntőt nézve se egy erőtlen Clemson, se egy erőben levő Washington nem lehet gond az Ohio State-nek, vagyis ja, jöjjön a Bama-OSU visszavágó január 9-én.
Ezzel együtt az ACC-t én egyébként oda is adnám a Clemsonnak, a Virginia Tech védelme maximum kis izgalomra elég, csodára nem.
Lovas Gergő Lovas Gergő
Én ugyan nem szurkolok az Alabama ellen, csak izgalmas rájátszást akarok, de azért megjegyzem, hogy a Bama egy olyan SEC-t pofozott végig, ami az idén szerintem úgy, ahogy van, kurva gyenge volt. Konferencián kívül pedig senkivel nem játszottak kb., szóval érdekes lesz azért, hogy mire mennek egy erős Big Ten csapat ellen. Persze kétség ne legyen, az Alabama az ország legerősebb csapata, de 2014 újra kísérthet.
Koroknai Gergely Koroknai Gergely
Ebben nem is vitázom, az SEC rémgyenge volt idén, tényleg csak az a kérdés, hogy az Alabama király-e, vagy csak a vakok között félszemű. És ha az Ohio State megcsinálja a döntőig, akkor lehet, hogy ott nagy meglepetés lesz megint a Bamának. A sorrend elég világos, Alabama, Ohio State, Clemson, Washington/Michigan lehet, innen pedig jön majd az Alabama-Ohio State döntő megint.
Lovas Gergő Lovas Gergő
Én azt mondom, Alabama, Ohio State, Clemson, és a végére a Michigan odafér a négybe. Aztán a döntőben Alabama-Ohio State egy olyan meccsen, amitől elmegy a józan eszünk. De várjuk meg előbb a vasárnap éjszakát, amikor kiderül, kik mehetnek a szilveszteri elődöntőkbe. 

Felültünk a Louisville-hypevonatra

Szeptember végén, pár forduló után tippeltük meg a rájátszásba jutó csapatok. Mindketten bedőltünk a Louisville és Lamar Jackson korai teljesítményének, de összességében nem zártunk annyira rosszul.

Lovas Gergő: Alabama, Ohio State, Louisville, Stanford

Koroknai Gergely: Alabama, Ohio State, Louisville, Clemson

A hétvégi program: 

szombat, 03.00: Washington-Colorado (Pac 12-döntő)

szombat: 18.30: Oklahoma-Oklahoma State

szombat: 22.00: Alabam-Florida (SEC-döntő)

vasárnap: 02.00: Penn State-Wisconsin (Big 12-döntő)

vasárnap: 02.00: Clemson-Virginia Tech (ACC-döntő)



Rovatok