Index Vakbarát Hírportál

632 kilóval ünnepel az NFL vasembere

2017.05.02. 17:07

A napokban lesz harminckilenc éves az NFL egyik legkeményebb védője, a Pittsburgh Steelersben játszó James Harrison, aki ezt egy 632 kilós gyakorlattal ünnepelte meg. 

Harrison a hátsó kertjében felhúzott mini amerikaifoci-pályán tolt maga előtt ennyit, és ezzel üzent egyik csapattársának, Vince Williamsnek, hogy próbálja meg utána csinálni. Mindezt tűző napon, melegítő alsóban és felsőben, ahogy szokta. (Állítása szerint azért edz ebben a szerelésben, hogy az emberek ne ijedjenek meg a hatalmas izmaitól az edzőteremben.)

Azt azért megjegyezte, hogy 31 súllyal csinálta a gyakorlatot, de lehet, hogy a csütörtöki születésnapja miatt megpróbálja majd 39-cel is, az már 700 kiló közeli lenne. A védőjátékos egyébként ennyi idősen is meghatározó embere a Steelersnek, éppen ezért hosszabbítottak vele idén márciusban még két szezonra.

Ne maradjon le semmiről!

Meg is tesz mindent azért, hogy a negyvenhez közel is formában legyen, mert évi 400-600 ezer dollárt költ a testére, ebben benne van az állandó személyi edző, a magasnyomású alvókamra, ami segíti a regenerációt, rengeteg masszázs és a köpölyözés is.

Rovatok