Index Vakbarát Hírportál

Egyetemi amerikaifutball-vb-t rendez Székesfehérvár 2020-ban

2017.12.04. 17:08

December 1-én, hétfőn közölte a Magyar Amerikai Futball Szövetség (MAFSZ), hogy a Székesfehérvárral közösen beadott pályázatuk nyerte a 2020-as egyetemi világbajnokság redezési jogát, így Magyarország ad majd otthont a FISU (Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség) egyik tornájának.

A székesfehérvári helyszín a First Field lesz, amely az ország egyetlen hivatalos, állandó amerikaifutball-pályája.

„Több szempontból is nagy dolog ez. A város még nem adott ekkora rendezvénynek otthont. Egy kispályás labdarúgó Európa-bajnokságot két évvel ezelőtt azonban már óriási sikerrel rendezett. Ott is végig több ezer néző volt kint a mérkőzéseken, amelyeket a televízióban élőben is figyelemmel kísérhettek az érdeklődők” - áll a MAFSZ-alelnök Bóka Viktor a közleményében.

Ne maradjon le semmiről!

A tornán várhatóan 8 csapat indulhat majd, a mérkőzéseket két pályán rendezik majd, ami komoly terhelést jelent majd a sportkomplexumnak, ezért a következő három évben felújítási és fejlesztési munkálatokat terveznek.

Az egyetemi vb-n egyetemista hallgatókból álló csapatok indulhatnak majd, tehát felsőoktatási jogviszonnyal rendelkező korosztályos válogatottakról beszélhetünk. 2014-ben Svédország, 2016-ban Mexikó volt a rendező, mindkétszer Mexikó lett a világbajnok.



Rovatok