Index Vakbarát Hírportál

Épp csak kiszúrta a szemüket, mégsem látták

2018.10.02. 13:06

Fű alatt csinálta meg a Baltimore Ravens az NFL negyedik fordulójának legnagyobb trükkjét – a csapat kvázi pont azt pörgette tovább gondolati szinten, ami miatt három éve még irtózatos hisztit csaptak: úgy álltak fel egy támadójátékra, hogy a lehető legjobban összezavarják a védelmet a támadójátékosok helyének átvariálásával.

Ne maradjon le semmiről!

2015-ben a New England Patriots hasonló taktikával verte őket a rájátszásban, akkor ők azzal trükköztek, hogy eltolták a támadófal felállását, és valójában egy elkapó poszton felálló ember képezte az ötfős fal legszélső emberét. Ezt azzal érték el, hogy nem mindenki arra a vonalra (az úgynevezett line of scrimmage-re) állt fel, ahonnan a játék indul, és a kívül álló ember volt jogosulatlan ez elkapásra, a belül, a fal szélén felálló pedig kaphatott labdát. A trükk az, hogy a védelemben a formációra hirtelen ránézve ez nem tudatosul.

A Ravens vezetőedzője, John Harbaugh tombolt a meccsen és utána is, az NFL be is tiltotta még azon a nyáron ezt a trükköt, de ez nem akadályozta meg a Ravenst, hogy újabb kiskaput találva hasonló elven fejlessze tovább a dolgot.

Vasárnap a Pittsburgh Steelers ellen ezt láthattuk, amikor a labdaelkapásra jogosult tight end, Maxx Williams a támadófal közepén, a bal guard helyén állt fel – de nem a vonalon volt, hanem mögötte, így nem támadófalembernek, hanem jogosult elkapónak minősült. Ezt élőben, a játék sebessége mellett kiszúrni nem hogy bravúr, valóságos csoda lett volna a védelemtől, nem is nagyon értették, mi történik, amikor Williams a center mellől kilőve megindult, majd megkapta a labdát.

A trükköt a korábbi támadófalember, a most szakértőként és podcasterként dolgozó Geoff Schwartz szúrta ki, de kellett hozzá a hátsó kameraállás is. A normál közvetítőszögből sokkal nehezebb észrevenni a trükköt.

A játék kapcsán a korábbi NFL-bíró Terry McAulay azt mondta az NBC közvetítésében, hogy Williamsnek még hátrébb kellett volna felállnia, a szabály szerint fizikailag a center vonala mögött lett volna a helye, hogy jogosult elkapó lehessen, de ezt nem vették ennyire szigorúan a bírók menet közben a jelek szerint.

Az irányító Joe Flacco – Williamshez hasonlóan – jobbra mozgott, a támadófal balra blokkolt, a játék vége pedig egy 22 yardos elkapás lett.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?



Rovatok