Index Vakbarát Hírportál

Csak egy kövér srác vagyok, aki fut

GettyImages-1081732816
2019.01.14. 18:45

Szombaton a Los Angeles Rams a Dallas Cowboys elleni 30-22-es győzelemmel jutott be az NFC-főcsoportdöntőbe az NFL-ben. A szezon egyik legjobb csapatában viszont nem az épp nemrég a legjobban kereső futójátékossá tett Todd Gurley, hanem a csak három hete igazolt C.J. Anderson lett a Rams csodafegyvere azzal, hogy buldózerként futva 123 yardig és 2 touchdownig jutott. Úgy, hogy 2018-ban három csapat is kirúgta.

Ne maradjon le semmiről!

Amellett persze, hogy ettől elég meseszerűvé vált Anderson 2018-as idénye, a helyzete azt is remekül mutatja, hogy néha egy-egy NFL-játékosnak érdemes a tökéletes helyzetre várnia. Anderson 2013-ban került az NFL-be, első évében nem sok lehetőséget kapott a Denver Broncosnál, utána viszont egyre jobban építettek rá az állandóan vissza-visszatérő súlyproblémái ellenére is, nem nagyon volt nyári edzőtábor, amikor ne lehetett volna arról hallani, hogy maximum súlyt jelöltek meg neki, ahova le kellett fogynia. Ezek ellenére 2017-ben 1000 yard fölött termelt, de mégis mennie kellett a 2018-as idény előtt, a Broncos ugyanis a fiatal tehetség Phillip Lindsay-nek akart minél több lehetőséget adni.

Anderson előbb a Carolina Panthershöz került, de 9 meccsen csak 24 futás jutott rá, majd decemberben az Oakland Raiders is leigazolta egy hétre, de ott pályára sem léphetett. Ezután kapott szerződést a Ramstől, ahol beindult:

az alapszakasz végén, majd a rájátszásban összesen három meccsen 422 yardot és 4 TD-t futott,

a Cowboys ellen pedig emberi bowlinggolyóba ment át.

Bár talán még találóbb a Ringer jelzője, akik hentesbárdból kirakott bowlinggolyónak nevezték.

A Rams elég komplex támadórendszerében aztán kivirult, amiben persze sokat segített, hogy a Los Angeles-i csapat támadófala autópályaszéles lyukakat nyitott neki időnként. A 2013-as játékosfelmérőn 4,6 másodperces 40 yardot futó, azóta inkább az erejére építő Andersonnak bőven volt olyan futása vasárnap, amikor csak 15 yard megtétele után ért hozzá az első védő a remek blokkoknak köszönhetően – más kérdés, hogy az is egyből lepattant róla.

Mindezt úgy csinálta Anderson, hogy a csapatban ott van a nyáron 60 milliós szerződéshosszabbítást kapó, ezzel a liga legjobban fizetett futójátékosává váló Todd Gurley is, aki úgy futott 1251 yardot – és 17 TD-t – az alapszakaszban, hogy két meccset ki is hagyott sérülés miatt.

A decemberi Rams-szerződéstől persze egyből kivirult a 27 évesen kvázi új karriert kezdő Anderson, aki nem tagadja, hogy nem tökéletes versenysúlyban van, de nem is annyira zavarja a dolog:

„Nagyszerű győzelem, egy újabb főcsoportdöntő jön vasárnap, amiben pályára léphetek. Áldottnak érzem magam.

Csak egy kövér srác vagyok, aki fut.

– írta Twitterén.

A Rams játékoslistáján jóindulatúan 102 kilós súllyal szerepel, ennél biztosan több, de nem is ez a lényeg, hanem hogy mire használja az erejét.

Gurley és Anderson párosa pedig elég komoly gondot okozott a meccs előtt még 5. legjobb futás elleni védelemnek – 48 futással 273 yardot szereztek, ami a szezonban a negyedik legtöbb, a Ramsnél pedig 2001 óta a legjobb eredmény, ráadásul 20 év óta az első futópáros lettek, akik a rájátszásban ugyanazon a meccsen 100 yard fölé jutottak. A folytatásban vasárnap hasonló kellene tőlük, ugyanis a futás ellen nézve második legjobb védelem jön a New Orleans Saints oldalán.



Rovatok