Index Vakbarát Hírportál

Azonnali kiállítás járt a kis híján fejletépős ütközésért

2019.08.19. 11:15

Alaposan elnyújtották az NFL-előszezon második fordulóját, vasárnapra is jutott még két meccs a csütörtökön indult fordulóban (sőt, még hétfőn is lesz egy mérkőzés), és mindkettőn akadt kiemelhető esemény. A leglátványosabb pillanat egyben a legfájdalmasabb is volt, a Seattle Seahawks csereirányítója, Paxton Lynch kapott elemi erejű ütést a sisakjára, ami után azonnali kiállítás járt a szabálytalan mozdulatot elkövető védőnek.

Ne maradjon le semmiről!

Az eset a negyedik negyed végén történt, épp a Seattle Seahawks volt támadásban, amikor olyan futójátékot választottak, ami alatt akár az irányító is megindulhatott. Így is lett, Lynch tört ki balra, de hamar elfogyott előtte a terület. Lynch viszont elég sokáig hezitált, majd csak az utolsó utáni pillanatban döntött úgy, hogy a lábait előre tartva elkezd csúszni – az irányítók ezzel jelzik, hogy nem futnak tovább, ne bántsák őket.

A Vikings védőjének, Holton Hillnek ezredmásodpercei lettek volna lereagálni Lynch csúszását, amit nem tudott megtenni, így hatalmas erővel találta el sisakkal az irányító sisakját. Hogy mennyire erős ütközés volt, az a visszajátszásból látszik igazán.

Az agyrázkódás és egyéb fejsérülések miatt a sisak a sisak elleni büntetést komolyan büntetik az NFL-ben, most is ez történt, a visszanézés után a New York-i videóbírós irodából állították ki Hillt. A Vikings végül 25–19-re nyert.

A játéknap másik meccsén a New Orleans Saints és Los Angeles Chargers játszott szoros meccset. A Saintsben is a csereirányító alkotott maradandót, a számtalan poszton bevethető Taysom Hill ezúttal futással villant a harmadik negyed legvégén, Houdiniként menekülve a védők elől.

A végül vesztes Chargersnek volt egy 81 yardos touchdownja egy punt visszahordásából, Troymaine Pope követte el, ám hiába húztak el azzal 17–3-ra a szünet előtti utolsó másodpercekben, a második félidő a Saintsé volt.

Eredmények

  • Seattle Seahawks–Minnesota Vikings 19–25
  • New Orleans Saints–Los Angeles Chargers 19–17


Rovatok