Index Vakbarát Hírportál

Egy semmiből jött bajszos újonc lett az NFL közönségkedvence

2019.09.11. 14:29

A hétvégi NFL-szezonnyitón óriási felhajtás előzte meg az első helyen draftolt Kyler Murray debütálását, de mire elkezdődött a csapata meccse, egy másik újonc irányító már ellopta a show-t. Csakhogy ez az irányító nem az első körben kiválasztott Dwayne Haskins vagy Daniel Jones volt, hanem a Jaguars hatodik körben draftolt játékosa, Gardner Minshew. 

A Jacksonville Jaguarshoz tavasszal leigazolt, és kezdő irányítónak szánt Super Bowl-győztes Nick Foles ugyanis már a Kansas City Chiefs elleni meccs elején kulcscsonttörést szenvedett, így az újonc Minshew-nak kellett beugrania a liga egyik legjobb csapata ellen. 

Ne maradjon le semmiről!

A körülmények tehát enyhén szólva sem voltak ideálisak, de ez nem nyomta rá a bélyegét Minshew játékára, sőt az elkapó DJ Chark például úgy nyilatkozott róla, hogy félelem nélkül játszott, javított a körülötte levők teljesítményén, és nyugalmat árasztott. A meccset ugyan a Chiefs nyerte, de ez legkevésbé a Minshew-n múlt: a 88%-os passzpontossága, a 275 passzolt yardja és a két touchdownja figyelemreméltó még úgy is, hogy egyszer eladta a labdát. Arról nem is beszélve, hogy az első tizenhárom passza sikeres volt a profik között, így pedig a kilencvenes évek óta senkinek nem sikerült bemutatkozása az NFL-ben. 

Iskola iskola hátán

Minshew enyhén szólva kalandos úton jutott idáig, és sokáig az NFL is csak álomnak tűnt számára, nemhogy egy kezdő pozíció. Hiába nyert középiskolában Mississippi államban bajnoki címet, az egyetemek nem tolongtak érte, és csak a hetvenedik legjobb irányítónak tartották az évfolyamában. Az volt a szerencséje, hogy nemcsak a pályán, de az iskolapadban is jó teljesítményt nyújtott, így fél évvel korábban érettségizett, majd egy tanulmányi ösztöndíjjal bekerült a Troy egyetemre. Ott viszont nem sok időt töltött el, és egy fél év után beiratkozott a Northwest Mississippi Community College-ra (ez olyan kétéves képzést nyújtó egyetem, ahol úgynevezett ’’Associate Degree”-t lehet szerezni, ami valahol félúton van egy érettségi és egy BA között, a jól teljesítők pedig rendszerint továbbállnak egy nagyobb egyetemre).

A futballt itt sem hagyta abba, sőt, 2015-ös szezonban sikerült is bajnoki címet nyerniük, Minshew pedig felkeltette az első osztályú egyetemi amerikaifutball csapatok figyelmét, így 2016-ban az East Carolinához került. Az első évében mindössze kétszer került a kezdőbe, a második szezonjában pedig Thomas Sirkkel kellett osztoznia a játékidőn. Ennek ellenére meg tudta villantani a tehetségét, 2140 passzolt yarddal, és 16 touchdownnal zárta az évet, ráadásul 2017 decemberében diplomát is szerzett.

„Szeretnéd, hogy tiéd legyen a legtöbb passzolt yard az országban?”

A diploma megszerzése után Minshew még jogosult volt egy szezonra az egyetemi bajnokságban. Több sztárcsapat is hívta (igaz, mindegyik cserének), köztük az LSU és a Tennessee, de végül az egyik legerősebb csapathoz, Alabamához ígérkezett el harmadik számú irányítónak két hatalmas tehetség, Tua Tagovailoa és Jalen Hurts mögé.

Minshew már lemondott az NFL-ről, és inkább az edzőnek akart állni, Nick Saban pedig megígérte neki, hogy a szezon után a stábban maradhat.

Ekkor lépett közbe a Washington State Cougars edzője, Mike Leech, aki elkezdte győzködni, hogy jobb helye lenne a Cougarsnél, mint Alabamában. Minshew később azt mondta, hogy akkor döntött a Washington State mellett, amikor Leech feltette neki azt a kérdést, amire nem lehetett nemleges választ adni:

Szeretnéd, hogy tiéd legyen a legtöbb passzolt yard az országban?

Mississippi Moustache

Minshew még a Washington State ajánlatának elfogadásánál is jobb döntést hozott, amikor bajszot növesztett, mert ez olyan őrületet indított el, amilyet még soha nem láttak a helyi városban Pullmanben. A nézőtéren egy idő után mindenki ragasztott bajuszt viselt, Minshew megkapta a ’’Mississippi Moustache” becenevet, és még egy dalt is írtak neki.

Persze ez a felhajtás nem csak a bajusznak volt köszönhető, kellett hozzá az is, hogy a Washington State története során először ért el 11 győzelmet, és a szezon végén az Alamo Bowlon léptek pályára, ahol Minshew megdöntötte a Pac-12 főcsoport egy szezon alatt passzolt yard rekordját, amit előtte az azóta már NFL-es Jared Goff tartott. Végül Leech ígérete nem jött be, és nem sikerült az ország legtöbb yardot passzoló irányítójává válnia, de Minshew így is remek szezont tudhatott maga mögött, ezt a Johnny Unitas-díj (a legjobb végzős irányító kapja), és a Heisman-trófea szavazáson elért ötödik helye is alátámasztja. Gondolhatnánk, hogy innen egyenes út vezet az NFL-be, de nem Gardner Minshewról lenne szó, ha ez ilyen simán ment volna.

A hatodik kör 

Hiába a parádés utolsó szezon, Minshew ugyanazzal szembesült, mint a középiskolai karrierje végén, egyáltalán nem tolongtak érte a csapatok, és a megfigyelők sem voltak elájulva tőle. A legnagyobb problémának azt tartották vele kapcsolatban, hogy csak egyetemi csapata által használt Air Raid játékrendszere húzta fel a játékát, és az NFL-ben ez kevés lesz (a tavalyi év MVP-je, Patrick Mahomes is ugyanilyen rendszerből érkezett a ligába), de a magassága és az ereje is a negatívumok között szerepelt. Mike Leech a draft után mindenkit el is küldött melegebb éghajlatra, szerinte ugyanis a csapatok és a megfigyelők szégyene volt, hogy korábbi irányítója a hatodik körig csúszott, és ahelyett, hogy őt zaklatják olyan hülyeségekkel, hogy mekkorát tud dobni, inkább meg kellett volna nézni a meccseket.

Egy meccsből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, de eddig nagyon úgy tűnik, hogy Leechnek volt igaza. Ha Minshew folyamatosan hozza ezt a teljesítményt, még akár a kezdőben maradhat Nick Foles visszatérése után is, láttunk már erre példát a ligában. Ideje lesz belerázódni, ugyanis egyelőre nem lehet megjósolni, Foles mikor térhet vissza. 

A cikket Csonka Péter írta



Rovatok