Index Vakbarát Hírportál

Évekig harcolt a rákkal, most touchdownt csinált az NFL-ben

2019.09.17. 17:44

A legutóbbi NFL-forduló egyik legfelemelőbb sztorija volt, hogy az évekig a rák ellen küzdő David Quessenberry touchdownt szerzett az NFL-ben, ráadásul az elsőt profi pályafutása során. Pedig nem is olyan poszton játszik, ahol touchdownt szoktak szerezni. 

Ne maradjon le semmiről!

A 29 éves Quessenberrynek nem volt azért annyira új dolog, hogy labdákat kapdosson el, mert középiskolában, a La Costa Canyonban még tight endként játszott. Ezután sikerült bekerülnie a San Jose State egyetemi futball-programjába, ahol 50 meccsen lépett pályára. Tight endként kezdte a karrierjét az egyetemen, ám fokozatosan átképezték falemberré, és végül ezen a poszton draftolta a Houston Texans 2013-as a hatodik körében.

Egy évvel később, 2014-ben diagnosztizálták nála az úgynevezett Non-Hodgkin limfómát, miután folyamatos fáradtságra és állandó köhögésre panaszkodott az edzései után. Ez egy rosszindulatú daganat, ami a nyirokrendszert támadja meg. A betegség felfedezése után nem edzhetett együtt a csapattal a pályán, de a csapatértekezleteken és az erősítő edzéseken részt vehetett. Azt viszont nem adta fel, hogy valaha is pályára lép az NFL-ben, erről először 2015-ben beszélt egy interjúban egy sikeres kezeléssorozat után. 

„Az motivál, hogy újra profi sportoló legyek, és ezért még keményebben küzdök, hogy legyőzzem a betegséget. Jól sikerültek a közelmúltban történt kezelések, nagy lépést tettem a gyógyulás felé. Ha egyszer visszatérhetek a pályára, az lesz életem egyik legkülönlegesebb napja’’ – mondta Quessenberry. Hosszú idő telt el, és nagyon sok kezelésen esett át, de 2017-ben jóra fordultak a dolgok, és játékra késznek nyilvánították. A kezelések után lassan jött formába, a 2017-es idényt csak az edzőcsapatban kezdte meg, de decemberben, egészen pontosan 2017. december 25-én így is bemutatkozhatott az NFL-ben. A következő idényre viszont nem marasztalta a Houston, így új csapatot kellett keresnie.

A 2018-as idényt már a Tennessee Titansszel kezdte meg, és a mai napig ott játszik. Csereként idén mindkét meccsen pályára lépett, és a hétvégén azt a nem túl gyakori tettet hajtotta végre, hogy falemberként elkapott touchdownt szerzett, amivel ki is egyenlítettek, de végül kikapott a Titans 19-17-re az Indianapolis Coltstól.

Amikor a meccs hősét, Quessenberryt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a touchdownjáról kérdezték, így felelt: „Könnyű útvonal volt, akármelyik másik falember meg tudta volna csinálni. Amikor felálltunk a játékhoz csak arra gondoltam, hogy el ne ejtsem a labdát. Elképesztő érzés volt touchdownt szerezni.”

A játék elején mindenki egy futásra számított, hiszen két futóval, két tight enddel és hat falemberrel állt fel a Titans. Aztán jött a váratlan fordulat, Quessenberry nem blokkolni kezdett, hanem elindult az end zone felé, és elkapta a labdát Marcus Mariotától. 

A Titans edzője, Mike Vrabel is azt emelte ki a mérkőzés után, hogy bár a vereség elszomorítja, de Quessenberry sikerének azért örül.

(A cikket Józsa Isti írta)



Rovatok