Index Vakbarát Hírportál

Menesztették a liga korábbi legjobbját, Brady utódja kezd a rajton

newton
2021.08.31. 16:45
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New England Patriots a keddi keretszűkítések során megvált korábbi irányítójától, Cam Newtontól, ezzel pedig Mac Jones lett hivatalosan is az új passzmester az együttesnél.

Newton 2011-ben 1/1-es választottként érkezett az NFL-be, ahol első évében őt választották meg az év újonc támadójának. A 2015-ös idényben az alapszakasz legértékesebb játékosának járó MVP-díjat is megkapta, miután 15–1-es mérleget hozott össze a Carolina Panthersszel, de a Super Bowlban alulmaradt együttesével a Denver Broncoszal szemben.

Az évek során egyre több sérüléssel küszködött, a 2019-es idény után megköszönték szolgálatait, az új évet pedig New Englandben kezdte, ahol Tom Brady örökségét kellett átvennie. A koronavírus miatt nehezített évében nem teljesített kiemelkedően, de az új idény előtt visszaigazolta őt a csapat, amelynél úgy tűnt, hogy még ő futhat ki az első hetekben kezdőként a pályára.

A mai menesztésével viszont eldőlt, hogy az idei 1. körös választott Mac Jones veheti át a stafétát.

Az Alabama egyetemmel bajnoki címet nyerő irányító gyorsan felvette a ritmust a csapatnál, az előszezon egyik legjobb teljesítményét nyújtotta a felkészülési meccseken, emellett az edzéseken is rendre jól teljesített, miközben Newtonnak egy ötnapos kényszerpihenőt is be kellett iktatnia a koronavírus-protokollal kapcsolatos előírások megszegéséért.

A Bradyhez hasonlóan nem túl mozgékony, viszont passzpontosságban és döntéshozatalban kifejezetten erős Jonesszal a Patriots újra a 2000-es évek eleji játékához térhet vissza, amikor rendkívül erős védelmének és futójátékának hála remekelt a gárda, amihez az akkor még ifjú irányító hozzá tudta tenni a mérkőzéseket eldöntő pluszt a végjátékokban.

Az kétségtelen, hogy az új irányítóban magasabb a fejlődési lehetőség, és úgy tűnik, hogy Bill Belichick vezetőedző úgy volt vele, hogy a még meglévő hibák (a védelmek olvasása azért még nem NFL szintű gyorsasággal megy neki például) ellenére már most is jobb esélye van a Patriotsnak Jonesszal, mint Newtonnal – esetleg úgy van vele, hogy a kezdeti problémák ellenére gyorsabban tud így fejlődni az újonc, akivel magasabbak a kifutási lehetőségek.

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2021-es idényét?

  • 1741
    Tampa Bay Buccaneers
  • 1058
    Kansas City Chiefs
  • 952
    más
  • 561
    Green Bay Packers
  • 438
    New England Patriots
  • 253
    San Francisco 49ers
  • 189
    Baltimore Ravens
  • 124
    Buffalo Bills

(Borítókép: Cam Newtonnak megköszönték a szolgálatait New Englandben – John Tlumacki/The Boston Globe via Getty Images)



Rovatok