Index Vakbarát Hírportál

Elképesztő dráma: az utolsó másodperc döntött a playoffról

nfl
2022.01.10. 10:02
Elképesztő végjátékot hozott a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) alapszakaszának zárófordulója, amelynek végén a Pittsburgh Steelers lélegezhetett fel boldogan.

A rájátszásért versengő csapatok közül az Indianapolis Colts egyszerű helyzetben volt, hiszen ha nem kap ki a liga leggyengébb, tavaly és ezúttal is 1/1-es csapatától, akkor bejut. Figyelmeztető jel lehetett, hogy Jacksonville-ben ennek ellenére 2014 óta nyeretlen a Colts, de mindenki készpénznek vette, hogy itt most sima sikerrel szakad meg a rossz széria. Nem is tévedhettünk volna nagyobbat!

A 2021-es drafton elsőként kiválasztott Trevor Lawrence sorra adta a pontos passzokat, az első félidőben 208 yardig jutott, csapata pedig ugyan többször is megakadt az ellenfél célterülete előtt, 13–3-ra így is vezetett a szünetben. Carson Wentzet nem tudta megvédeni az idény során remeklő Colts-fal, hatszor is földbe döngölték, egyszer pedig ebből labdát szerezve újabb pontokat tett fel a táblára a Jaguars, amely már 26–3-ra is vezetett, a Csikók erejéből pedig már csak egy minimális kozmetikázásra futotta (26–11).

Ez váratlanul lehetőséget teremtett a Baltimore Ravens–Pittsburgh Steelers-meccs résztvevőinek, a házigazda azonban hiába támadott 10–6-os előnyénél a negyedik negyed elején, a rivális 11 yardosán eladta a labdát, a vendégek pedig fordítani tudtak. Gyorsan jött az egyenlítés, a végén pedig mindkét csapatnak volt még ugyan lehetősége, nem éltek vele, így hosszabbításba torkollott a meccs. A házigazda kezdett, de puntra kényszerült, a Steelers pedig a végén egy 4. és 8-at is megoldva mezőnygóllal lezárta a meccset (13–16). Ben Roethlisberger így reménykedhetett, az idény végén minden bizonnyal visszavonuló irányítólegendának maradt esélye a playoffba jutásra.

Innentől már csak abban kellett bíznia, hogy nem zárul döntetlennel az utolsó meccs, ezzel ugyanis a Las Vegas Raiders és a Los Angeles Chargers is bejutott volna a rájátszásba! A felek szerencsére komolyan vették a meccset, és micsoda összecsapás kerekedett így?! Az első negyedet a házigazda zárta tízpontos előnnyel, hogy a másodikban fordítsanak a vendégek (10–14), amikor 19 pontos Raiders-roham jött (29–14). Justin Herberték nem adták fel, az utolsó öt percben két TD-t is szereztek, Mike Williams utolsó másodperces játéka pedig hosszabbítást ért (29–29).

Daniel Carlson negyedik mezőnygóljával a Las Vegas kezdett, de egy 4. és 9 megoldása után Dustin Hopkins válaszolni tudott, így a felek haladtak a mindenkinek jó iksz felé, hogy aztán a ráadás utolsó pillanatában a hazai rúgó 47 yardról mégis eldöntse a meccset, így pedig a Steelers örülhetett (35–32)!

Ami a kiemeléseket illeti, a Titans 21–0-s előnyét kis híján elszórakozva csak legyőzte a Texanst (28–25), így első lett, a Packersnek pedig az is belefért, hogy kikapjon a Lionstól (37–30), a Jaguars egyébiránt pont emiatt tarthatta meg az 1/1-et végül.

A második helyre az NFC-ben a címvédő Buccaneers jött be, miután Tom Bradyék (326 yard, 3 TD) 41–17-re kiütötték a Pantherst, a Rams viszont ráadásban kikapott a 49erstől. A Los Angelesnek a csoportelsőség így is meglett, mivel a Seahawks legyőzte a Cardinalst. Az utolsó kiadó hely így a San Franciscóé lett, a Saints hiába verte meg az Atlantát.

A Patriots miami vereségével a hatodik lett, így a csoportrivális Bills otthonában szerepel a playoff első körében, amely a Bengals–Raiders összecsapással indul szombaton 22.30-kor, és a Rams–Cardinals hétfő esti rangadóval zárul.

NFL 2021

ALAPSZAKASZ, 18. FORDULÓ

Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts 26–11

Baltimore Ravens–Pittsburgh Steelers 13–16 – hosszabbítás után

Detroit Lions–Green Bay Packers 37–30

Houston Texans–Tennessee Titans 25–28

Minnesota Vikings–Chicago Bears 31–17

New York Giants–Washington Football Team 7–22

Cleveland Browns–Cincinnati Bengals 21–16

Miami Dolphins–New England Patriots 33–24

Atlanta Falcons–New Orleans Saints 20–30

Buffalo Bills–New York Jets 27–10

Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers 41–17

Arizona Cardinals–Seattle Seahawks 30–38

Los Angeles Rams–San Francisco 49ers 24–27 – hosszabbítás után

Las Vegas Raiders–Los Angeles Chargers – 35–32 – hosszabbítás után

SZOMBATI EREDMÉNYEK

Denver Broncos–Kansas City Chiefs 24–28

Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys 26–51

RÁJÁTSZÁS

WILD CARD KÖR

AMERIKAI FŐCSOPORT

szombat 22.30: Cincinnati Bengals (4. kiemelt, 10–7-es mérleg)–Las Vegas Raiders (5., 10–7)

vasárnap 2.15: Buffalo Bills (3., 11–6)–New England Patriots (6., 10–7)

hétfő 2.15: Kansas City Chiefs (2., 12–5)–Pittsburgh Steelers (7., 9–7–1)

Erőnyerő: Tennessee Titans (1., 12–5)

NEMZETI FŐCSOPORT

vasárnap 19.00: Tampa Bay Buccaneers (2., 13–4)–Philadelphia Eagles (7., 9–8)

vasárnap 22.30: Dallas Cowboys (3., 12–5)–San Francisco 49ers (6., 10–7)

kedd 2.15: Los Angeles Rams (4., 12–5)–Arizona Cardinals (5., 11–6)

Erőnyerő: Green Bay Packers (1., 13–4)

(Borítókép: Chris Unger/Getty Images)



Rovatok