Index Vakbarát Hírportál

Akik sikeresen kapaszkodtak bele az utolsó szalmaszálba

lawrence
2023.01.17. 09:19
Szombat éjjel olyan történt Amerikában, amit még a sokat tapasztaltak is ritkán látnak, mégis csak a szűk élmezőnybe sikerült ezzel felkerülni – bemutatjuk a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság történetének legnagyobb feltámadásait!

Az apropóról a napokban mi is beszámoltunk, a Jacksonville Jaguars egészen drámai körülmények között harcolta ki a legjobb nyolc közé jutást, hiszen az első félidőben öt labdavesztést bemutató csoportgyőztes már 27–0-ra is égett a Los Angeles Chargers elleni párharcban.

Akik ismerik a korábban San Diegóban játszó gárda történetét, aligha lepődnek meg azon, hogy a Chargers valahogy úgyis kivégzi magát, de azért a 27 pontos előny elherdálása még így is soknak tűnt. Eddig.

Trevor Lawrence négy interception után négy TD-passzt is kiosztott, az utolsó másodpercekben értékesített mezőnygóllal pedig 31–30-ra győztek a Jaguárok.

És ez a feltámadás alig fér be a liga történetének top 5 fordítása közé – sőt, még az idényben sem első!

10. 24 pont – 13-as holtverseny!

Két opció volt, vagy kilences listát készítünk, vagy elmolyolunk a 24 pontos differenciáról történő fordítások között, mert ebből bizony volt bőven. Ez utóbbit tettük.

Minden meccsen azért nem megyünk végig, de párat kiemelünk: először az Eagles borította az addig látottakat, 1959-ben az akkor még chicagói Cardinals blokkolt punt és interception után is hordott vissza TD-t, és vezetett 24–0-ra, mielőtt Billy Ray Barnes két közeli futásával, valamint Norm Van Brocklin Tommy McDonaldnak adott két TD-passzával 28–24-re nyert a Philadelphia.

A következő két alkalommal egyaránt a Patriots húzta a rövidebbet, 1960-ban a Broncos Frank Tripucka négy TD-passzának köszönhetően fordított 31–24-re, majd 1974-ben a Miami Dolphins pakolt fel 34 pontot a kilátástalan rajtot követően.

A Denver amúgy kifejezetten vonzotta az ilyen párharcokat, hiszen a Seahawks (10–34, 37–34) és a Chargers (0–24, 35–24) ellen is fordított, a Patriotstól (24–0, 31–34) és az akkor Los Angeles-i Raiderstől (24–0, 27–30) is kikapott ráadásban.

7. 25 pont – a 28–3 veszélyes!

A következő helyen is holtverseny van, de ez már „csak” hármas. Az érdekesség? Mind a három esetben 28–3-ról kapott ki a vezető együttes!

Először a Tampa Bay járt pórul, a harmadik negyed végére Steve DeBerg három TD-passzával lépett el a Buccaneers, a zárófelvonásban viszont Neil Lomax három TD-átadása között még az akkor St. Louis-i Cardinals védelme is szerzett egy hatpontost, a vége így 31–28 lett.

A 2014-es idényben Jake Locker két TD-je után megsérült, a Titansben Charlie Whitehurst is hozott két sikeres akciót, és a nagyszünet előtt kicsivel 28–3-ra vezetett a Tennessee. Brian Hoyer azonban nem adta fel, három TD-passzt is kiosztott, egy sikeres mezőnygól mellé egy safety is bejött még, a Cleveland Browns pedig végül 29–28-ra győzött.

A legfrissebb eset a legismertebb, hiszen a Super Bowlok történetének toronymagasan legnagyobb fordításaként emlékezhetünk rá. Az egész idény során remeklő Atlanta Falcons Devonta Freeman futott, Austin Hooper elkapott, valamit Robert Alford interception után visszahordott touchdownjával 21–0-ra ellépett a második negyedben, és bár a szünet előtt Stephen Gostkowski szépített, Tevin Coleman elkapott TD-jével már 28–3 volt a harmadik negyed hajrájában.

Tom Brady a fentebb már említett Patriots–Broncos (0–24, 34–31) fordítása után újabb hatalmas feltámadást vezényelt csapatának, James White két TD-t futott, 110 yardot és egy TD-t pedig elkapott, a New England Patriots a Super Bowlok történetének egyetlen ráadásos meccsén végül 34–28-ra győzött.

6. 26 pont – Buffalo Bills–Indianapolis Colts

Két olyan csapathoz értünk el, amelyek még lesznek érdekeltek feljebb is! Itt a Csikók kezdtek jobban, Jim Harbaugh TD-passza után Marshall Faulk futott egyet, a nagy fölény pedig négy mezőnygólt hozott a következő percekben, máris 0–26 volt az állás.

Todd Collins két TD-átadása mellett Antowain Smith hármat futott is, volt még egy mezőnygól is a Billstől, amely a végjátékban már 37–29-re is vezetett, és bár Marvin Harrison az esélyt még visszahozta, a kétpontos kísérletet nem tudta értékesíteni a Colts (37–35).

5. 27 pont – Jacksonville Jaguars–Los Angeles Chargers

Mai írásunk apropója, lásd a bevezetésnél.

3. 28 pont – Indianapolis Colts–Kansas City Chiefs és San Francisco 49ers–New Orleans Saints

Egy újabb holtverseny, az utolsó a cikkünk során. Az 1980-as idényben ízelítőt kaphattak a nézők abból, ami a következő időszakban rájuk vár.

A New Orleans Archie Manning vezérletével 35–7-re vezetett San Franciscóban, az 1979-es játékosbörze 3. körében kiválasztott Joe Montana viszont őrült tempóra kapcsolt a nagyszünet után, előbb egy yardról futott be, majd Dwight Clarknak 71, Freddie Solomonnak 14 yardos TD-passzt adott, Lenvil Elliott pedig hosszabbításra mentette a meccset. Ott jött Ray Wersching, 36 yardos mezőnygóljával pedig 38–35-re nyert az idényt 6–10-zel záró kaliforniai csapat. Hogy aztán a következő idényben már bajnok legyen, és elindítsa minden idők egyik legnagyszerűbb dinasztiáját, amely az 1994-es idény végén már ötödjére lett Super Bowl-győztes.

A második meccset már a magyar nézők is láthatták élőben, hiszen kilenc évvel ezelőtt történt, amikor is a 2013-es idény rájátszásában Alex Smith kis híján tökéletes játékával, valamint négy TD-passzával 38–10-re vezetett Indianapolisban a Chiefs. A meccs során három interceptiont dobó Andrew Luck viszont ihletett formába lendült, 443 yardot és négy TD-t passzolt, T. Y. Hilton 64 yardos játékával 45–44-re fordított a Colts.

És még mindig nem ez az utolsó fellépése az Indianapolisnak…

2. 32 pont – Buffalo Bills–Houston Oilers

Az 1990-es évek elején a Buffalo uralta az Amerikai főcsoportot, egymást követő négy idényben jutott Super Bowlba – hogy aztán ott minden egyes alkalommal kikapjon a Nemzeti főcsoport Keleti divíziójának egyik képviselőjétől (Cowboys 2, Redskins, Giants 1-1).

Egyedül az 1992-es idényben nem csoportelsőként került a rájátszásba, az alapszakasz zárásán a Houston Oilers ellen megsérült a sztárirányó Jim Kelly, a 2018 és 2022 között a Coltsot vezetőedzőként irányító Frank Reich vezérletével pedig nem volt esélye az így a Dolphins mögé szoruló Billsnek (3–27).

Egy héttel később sem sok jel utalt arra, hogy változás lenne, hiszen a Tennessee Titans jogelődje a harmadik negyedben a négy TD-passznál járó Warren Moon irányításával már 35–3-ra is vezetett, hogy aztán beinduljon a Reich-Andre Reed show, az irányító négy, az elkapó három hatpontossal vette ki a részét a fordításból (38–35), hogy aztán az Oilers egyenlítése után a ráadásban egy mezőnygóllal 41–38-ra győzzön a Bills.

1. 33 pont – Minnesota Vikings–Indianapolis Colts

Az éllovast pedig a mostani idényben kell keresni, és megint a Colts egyik meccsét kell elővennünk.

A Vikings 10–3-as mérleggel érkezett az Indianapolis elleni mérkőzésre, de mindhárom veresége kiütéses volt, és úgy festett, hogy a szoros meccsek királya megint hatalmas verésbe szalad bele, hiszen a Csikók JoJo Domann blokkolt punt utáni, Deon Jackson elkapott és Julian Blackmon interception után visszahordott TD-jével, valamint Chase McLaughlin négy mezőnygóljával a szünetre 33–0-s előnnyel mehetett.

Még csak nem is ez lett volna a Vikings legsimább meccse ezen a ponton, hiszen a Cowboys 40–3-ra nyert Minnesotában, ezúttal azonban volt visszaút innen is.

Kirk Cousins TD-passza után McLaughin mezőnygólja jött válaszul, 36–7 után viszont ledobta a vasmacskát a vendégcsapat. C. J. Ham futása után Cousins Justin Jeffersonnak, Adam Thielennek és Dalvin Cooknak is kiosztott egy TD-passzt, az utolsó után a kétpontos is sikerült, jöhetett a ráadás. Ebben Greg Joseph 40 yardról berúgta a póznák közé a tojást, így a Minnesota 39–36-ra győzött.

A Vikings döbbenetes módon végül 11–0-ra hozta azokat a meccseket, amelyeken egy labdabirtokláson belüli távolságon volt a két csapat – hogy a rájátszásban pont egy ilyen összecsapáson maradjon alul a Giantscel szemben, amelyet az alapszakaszban egy 61 yardos utolsó másodperces mezőnygóllal vert meg…

Hja, és a Colts irányítója az a Matt Ryan volt, aki a Patriots elleni Super Bowlban már 28–3-ra is vezetett az Atlantával…

   hátrány győztes vesztes állás végeredmény év
1. 33 Minnesota Vikings Indianapolis Colts 0–33 39–36 – h.u. 2022
2. 32 Buffalo Bills Houston Oilers 3–35 41–38 – h.u. 1993
3. 28 Indianapolis Colts Kansas City Chiefs 10–38 45–44 2014
   28 San Francisco 49ers New Orleans Saints 7–35 38–35 – h.u. 1980
5. 27 Jacksonville Jaguars Los Angeles Chargers 0–27 31–30 2023
6. 26 Buffalo Bills Indianapolis Colts 0–26 37–35 1997
7. 25 New England Patriots Atlanta Falcons 3–28 34–28 – h.u. 2016
   25 Cleveland Browns Tennessee Titans 3–28 29–28 2014
   25 St. Louis Cardinals Tampa Bay Buccaneers 3–28 31–28 1987
10. 24 New England Patriots Denver Broncos 0–24 34–31 – h.u. 2013
   24 Denver Broncos San Diego Chargers 0–24 35–24 2012
   24 Detroit Lions Dallas Cowboys 3–27 34–30 2011
   24 San Francisco 49ers New York Giants 14–38 39–38 2003
   24 Los Angeles Rams Tampa Bay Buccaneers 3–27 31–27 1992
   24 Los Angeles Raiders Denver Broncos 0–24 30–27 1988
   24 Los Angeles Raiders San Diego Chargers 0–24 28–24 1982
   24 Houston Oilers Cincinnati Bengals 0–24 30–27 1979
   24 Denver Broncos Seattle Seahawks 10–34 37–34 1979
   24 Minnesota Vikings San Francisco 49ers 0–24 28–27 1977
   24 Miami Dolphins New England Patriots 0–24 34–27 1974
   24 Denver Broncos Boston Patriots 0–24 31–24 1960
   24 Philadelphia Eagles Chicago Cardinals 0–24 28–24 1959

(Borítókép: Robert Gauthier / Los Angeles Times via Getty Images)



Rovatok