Index Vakbarát Hírportál

Januárban a meccsen élesztették újra, most visszatérhet a pályára!

hamlin
2023.04.18. 19:44
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Buffalo Bills védője, Damar Hamlin csodálatos visszatérése újabb lendületet kapott: az orvosi vizsgálatok szerint a fiatal söprögető újrakezdheti a sportolást.

A 25. születésnapját március 24-én ünneplő Hamlin számára a január 2. is örökké emlékezetes dátum marad, miután a Cincinnati Bengals elleni kiemelt rangadón főműsoridőben esett össze a pályán, és még ott, illetve a kórházban is újra kellett éleszteni. 

Szerencsére hamarosan érkeztek az első jó hírek, hogy önállóan képes lélegezni és beszélni, majd nem sokkal később a kórházból is kiengedték – miközben a félbeszakított rangadót törölték is a menetrendből.

„Damar pénteken találkozott az utolsó specialistával. Számos szakember látta, és mindannyiuk egyöntetű véleménye az volt, hogy folytathatja a játékot, mint mindenki, aki egy sérülésből vagy bármi másból szeretne visszatérni. Teljes mértékben felépült, itt van nálunk, azzal a céllal, hogy visszatérjen a pályára” – mondta a Bills vezérigazgatója, Brandon Beane.

Hamlin már csatlakozott is a csapattársakhoz a holt szezon programjának első szakaszában: „Igen, már edz” – erősítette meg a Buffalo képviselője.

A játékost a múlt hónapban Joe Biden elnök kérdezte, hogy mit gondol, játszik-e még újra, és azt felelte akkor, hogy „azt hiszem igen, ha Isten is úgy akarja”.

A hétfői hír remek fejlemény a visszatérést illetően, nem meglepő módon a csapat vezetőedzője, Sean McDermott is rendkívül lelkes volt.

Szuperizgatottak vagyunk Damar miatt – mondta McDermott kedden. – Lépésről lépésre halad előre. Fizikai szempontból teljesen tisztázták a helyzetét. Mi pedig minden mentális támogatást megadunk, amire csak szüksége lehet. Egyszerűen csak örülünk neki, hogy ezt a lépést kipipálhatta, és javul az állapota, de egyelőre csak apró lépésekben haladunk.

Sajnos rossz hírrel is szolgált kedden az NFL világa, a korábbi védőfalember Chris Smith 31 éves korában elhunyt. 

(Borítókép: Kevin Dietsch / Getty Images)



Rovatok