Index Vakbarát Hírportál

Annyira bénán csalt, hogy véletlenül megnyert egy maratonfutást

2015. április 17., péntek 20:35 | három éve frissítve

Az amerikai Kendall Schlernek kétszer is sikerült úgy az első háromban végeznie a St. Louis-i maratonon, hogy le sem futotta a távot. Idén is ellopta a show-t a győztes előtt.

Pedig a szervezőknek már a befutáskor gyanakodniuk kellett volna. Schler 2:50:30-cal szakította át a célszalagot, de híre-hamva sem volt a felvezető kerékpárosnak, és a rajtszáma sem volt az előírásos helyen.

Ennek ellenére Schlert győztesként ünnepelték, még a sztárvendég olimpiai bajnok atlétával, Jackie Joyner Kersie-vel is fotózkodhatott. Körülbelül négy percre rá megérkezett az igazi győztes, Andrea Karl. Előtte már biciklis haladt.

A szervezőknek húsz percébe telt, mire megoldották a rejtélyt. Schler valószínűleg az utolsó ellenőrző pont után szökött be a pályára. Az gyanús volt, hogy a nőnek egyetlen részidejét sem rögzítették, de Schler ezt azzal magyarázta, hogy a rajtszámából kiszakadt a mágneses lap. Schler a verseny elején pár kilométert futhatott, erről fotó is készült, de aztán trükközni kezdett. Nancy Liebermann főszervező szerint elszámolhatta magát, Schler valószínűleg nem elsőként akart befutni.

A csalás után Schler tavalyi eredménye után is kutakodni kezdtek, akkor harmadik volt, de mivel a felszólítás után két órán belül nem küldött róla készült versenyfotókat, azt az eredményét is törölték.

Rovatok