Index Vakbarát Hírportál

Ostobaság volt, vb-érmébe került a korai ünneplés

2015. augusztus 24., hétfő 18:37

A kenyai Vivian Cheruiyot nyerte a női tízezer méteres síkfutást a pekingi világbajnokságban. Az utolsó körben ő hajrázott a legjobban, a harmadik helyet egy buta hiba miatt bukta az amerikai Molly Huddle.

Mivel a címvédő Tirunesh Dibaba nem indult a vb-n, a Cheruiyot lett a szám favoritja, de így is volt olyan etióp a mezőnyben, akik veszélyesek lehettek rá. Az előző vb harmadikja, Belaynesh Oljira és a középtávról váltó Gelete Burka voltak legnagyobb ellenfelei.

A futam elején a japánok vállalták magukra a vezetést, kétezer méterig Takasima, utána Ohara vitte a nem túl erős tempót. Féltávtól már előrejöttek az afrikaiak, az eritreiai Weldu próbálkozott, de az iram csak egy kilométer múlva gyorsult kicsit.

Ezt a tempót még sokan elbírták, a döntés az utolsó kilométerre maradt, amit három-három etióp, kenyai és amerikai futó még egyszerre kezdett meg.

A túlsó egyenesben még Burka volt elől, hosszú hajrát nyitott, de Cheruiyot ki tudott bújni mögüle, és megelőzte, az etiópnak így a kanyarban kívül kellett futni. Megpróbált visszakapaszkodni, és a célegyenes elején még úgy is tűnt, hogy sikerül neki, de elkészült az erejével. Cheruiyot leszakította.

A harmadik helyen Molly Huddle érkezett, de néhány centivel korábban kezdte el sikerét ünnepelni, mint kellett volna. A célvonal előtt szinte gyalogló tempóba lassított, és felemelte a kezét. Pont ebben a pillanatban dobta be elé magát honfitársa, Emily Infeld, és kilenc századmásodperces előnnyel ő lett a harmadik.

Eredmények:
1. Vivian Jepkemoi Cheruiyot (Kenya) 31:41.31
2. Gelete Burka (Etiópia) 31:41.77
3. Emily Infeld (USA) 31:43.49

Rovatok