Index Vakbarát Hírportál

Homokangyallal ünnepelt vb-címet a drogról lejött atléta

2017. augusztus 6., vasárnap 09:50

Szombaton éjszaka a dél-afrikai Luvo Manyonga élete legnagyobb sikerét érte el, a pár éve még súlyos drogfüggő atléta távolugrásban lett világbajnok. 

Az idei évben hatalmasakat ugró Manyonga egy évvel ezelőtt egyetlen centivel kapott ki a rió olimpián, az utolsó sorozatban került eléje Jeff Henderson. Most is volt miért aggódnia, mert a vb-döntőben egy másik amerikai, Jarrion Lawson nagyon stabilan teljesített, három ugrása is 840 centi körül volt.

Bár megint elbukhatta volna az aranyat, Manyonga nagyon sportszerű volt, az utolsó kísérletére készülő Lawsonnak ő tapsoltatott ütemet a közönséggel. Az amerikai össze is hozott egy jó ugrást, de végül négy centivel Manyonga mögött maradt. A dél-afrikai második körben ugrott 848-a elég volt a győzelemhez.

Manyonga először sírva ünnepelt, majd a távolugró gödörben homokangyalt csinált. „Nem akartam gondolkodni a 2016-os utolsó kísérleten, az egy rossz emlék. Mindez már nem számít többé, mert megvan az aranyérmem. Imádkoztam érte, hogy megszerezzem. A világcsúcs a következő célom. Én vagyok a világon a legjobb, ez elég jól hangzik." – nyilatkozta versenye után.

 A távolugrónak nehéz útja volt a vb-címig. A korai sikerek és az azért kapott pénz megváltoztatta az életét. Eladósodott, mert minden ismerőse hozzá járt kölcsönért, miközben rákapott a kristályozásra is, függő lett. A droggal le is bukott egy doppingellenőrzésen, eltiltották. Nem sokkal később elvesztette az őt felfedező edzőjét is.  Ebből a helyzetből kellett visszaverekednie magát a legjobbak közé. 

Rovatok