A bostoni a világ legrégebbi rendszeresen megrendezett városi maratonja, 121 éves története során jó néhány megmosolyogtató és tragikus jelenetet termelt ki, és a hétfői verseny most egy újabb jó sztorit adott hozzá mindehhez. A magát amatőrnek valló, a maratonokat egymás után daráló Kavaucsi Juki (Yuki Kawauchi) óriási hátrányt dolgozott le az utolsó kilométereken, és verte meg a címvédő Geoffrey Kiruit.
Mielőtt rátérnék magára a versenyre, gyorsan felmondom a kötelezőt Kavaucsiról.
A japánt bátran lehet futógépnek nevezni, szokatlanul sokat versenyez.
Míg a legjobb elit futók évente két-három maratonnál nem vállalnak többet – az őszre és tavaszra korlátozódó versenyidőszak és a hosszú regeneráció miatt alakult ki ez a rendszer –, addig ő egy tucatot is lenyom. Tavaly éppen tizenkettőt futott. Kavaucsi papíron állami alkalmazott és amatőr futó, de rengeteg versenye és külföldi utazása mellett aligha jut ideje arra, hogy középiskolai adminisztrátorként napi nyolc órát ledolgozzon. A rendszeren kívüli imázsához mindenesetre jól jön, hogy hátrányból indulva küzd meg az igazi profikkal.
A látványosan szenvedő arckifejezéssel futó Kavaucsit túlzás lenne világsztárnak nevezni. Noha már többtucatnyi versenyen győzött, 2:08:14-es egyéni csúcsa épphogy befér a legjobb ezer idő közé, és igazán nagy maratont még sosem tudott nyerni, egy tokiói harmadik hely az az eredmény, amit értékelni lehet tőle.
A megbízhatóságára azonban nem lehet panasz, sok versenye ellenére elég kicsi szórással futja a maratonokat. 2:10-2:15-ös időt mindig tud, ami elég ahhoz, hogy jó darabig tartsa a tempót a világsztárokkal is. Kavaucsinak éppen ez a konzisztens teljesítménye hozott Guinness-rekordot is:
ő az első ember, aki 76 maratont tudott 2 óra 20 percen belül befejezni.
A rekordot hozó maratonját egy teljesen amatőr versenyen, borzasztó, mínusz 17 fokos hidegben futotta meg január elsején, nem túl messze Bostontól.
Kavaucsi már ekkor is bizonyította, hogy az extrém időjárási körülményekkel is képes megküzdeni, és ez a tűrőképesség a hétfői Boston Marathonon is sikert hozott neki. A verseny évtizedek óta nem látott körülmények között zajlott: erős szél, zápor és alig pár fok dermesztette a futókat. Be is jött az a szakértői vélemény, ami gyenge időeredményeket jelzett előre. Kavaucsi 2 óra 15 perc 58 másodperces ideje 1976 óta a leggyengébb. De ha úgy vesszük, a japán pont annyit futott, amit bármikor tud.
Ritkán szokta irányítani a versenyeket, ezért is volt meglepő, hogy a rajt után kezdeményezőként lépett fel. Őrültségnek tűnt, hogy 2 perc 52 másodperces kilométerrel indított – ez világrekordhoz szükséges tempó –, és még a 15 perces első öt kilométer is erősnek tűnt. Később elmondta, nem akarta, hogy túl sokan maradjanak az élcsoportban, megpróbálta ő végrehajtani az első szelekciót.
Egy bő tízfős boly azért így is elég sokáig együtt maradt, igaz, a második tíz kilométeren visszaesett a tempó, 10 másodperccel lassabb kilométereket futottak. Huszonöt kilométer után kezdődött az igazi verseny, Kirui iramváltása után szétesett az élcsoport. Harminc kilométernél már 28 másodperccel vezetett a kenyai, még öt kilométer múlva már másfél perces, tehát nagyjából ötszáz méteres előnye volt Kavaucsival szemben. Ezt simán nevezhetnénk behozhatatlannak normál körülmények között, de kiderült, Kirui túlvállalta magát, a dombokon teljesen elmerevedett, az utolsó két kilométerre már csak húsz másodperc előnye volt. Nem tudott regenerálódni, így a japán könnyedén ellépett mellette.
Kavaucsi ennek ellenére nem volt tudatában annak, hogy ő vezet. A verseny után elárulta, csak akkor esett le neki, hogy az élen áll, amikor a célegyenesben az önkéntesek a jobb oldalra intették ki, hogy ott fusson be, ahol a győzteseknek kell.
Végül két és fél perccel verte Kiruit.
„Egy pillanatra sem adtam fel. Tudtam, hogy ott van elöl, láttam, de én a saját versenyemet futottam, és ezzel leelőztem" – nyilatkozta a befutója után, és megállapította: számára nem is lehettek volna kedvezőbbek az időjárási körülmények. Az biztos, mindig is nagyon tudott szenvedni, ebben a legjobbak között van.
Az amerikai sajtó Kavaucsit most a nép bajnokaként ünnepli, és a japán futó tényleg sokszor úgy viselkedik, mint egy lelkes amatőr, akinek nem is feltétlenül a futás az elsődleges. „Szeretek versenyezni. A versenyek adnak lehetőséget arra, hogy utazzak, de sokkal gyakorlatiasabb oka is van ennek. Ha nem versenyeznék sokat, akkor nem lennék képes ilyen szinten futni."
A férfiakhoz hasonlóan a női versenyben is az számított, ki bírja jobban a gyűrődést, Des Linden győzelme is meglepetés lett, ahogy a valóban amatőr Sarah Sellers második helye is.
Borítókép: Brian Fluharty / Reuters.