Magyarországon évtizedeken át a Szegedi Nemzetközi Maraton volt igazán nagy presztízzsel bíró hosszútávfutó verseny. A 42 kilométeres távon klasszisok futottak, és természetesen született néhány megmosolyogni való sztori is a nagyjából negyven évet megélt versenyen.

Európa legnagyobb hagyományú maratonja a kassai, amelynek 1924-ben kezdődött a története. A kassai maraton helyi versenyként indult, de gyorsan kinőtte magát, szinte mindig bivalyerős mezőny állt rajthoz, világsztárokkal tűzdelve. A második világháború után nemcsak a keleti blokk országaiból származó futók neveztek, hanem skandináv és brit klasszisok, de futott Kassán például az 1960-as és az 1964-es olimpia bajnoka, az etióp Abebe Bikila is.

Ha ilyen nevekre nem is feltétlenül lehetett számítani Szegeden, mégis csak az volt a cél, hogy egy jegyzett versenyt hozzanak össze, és ezt el is érték. Közép- és Kelet-Európa legjobb futói választották Szegedet, de idővel szélesedett a bázis, jöttek például Skandináviából, Marokkóból és Törökországból, de már a hatvanas években neveztek ausztrál és brit futók is.

Szegeden már az 1920-as években is volt maraton, de az első nemzetközi versenyt csak 1957-ben rendezték helyi Spartacus egyesület szervezésében, a magyar élmezőnyön kívül NDK-s és jugoszláv futók indultak, az első győztes 2 óra 35 perc 13 másodperces idővel a jugoszláv Franjo Skrinjar lett, aki a következő két évben megvédte címét. Az első magyar győzelemig 1961-ig kellett várni. Akkor az MTK futója, Szalay Béla új országos csúccsal (2:23:55) nyert, a Képes Sport szerint 25 ezren nézték a futókat a szegedi utcákon.

Már az első beszámolók is rekkenő hőségről írtak, és ez lett az egyik védjegye a szegedi, sokszor országos bajnokság versenynek. Manapság a legtöbb maratont tavaszi vagy őszi időszakban rendezik, mert hűvösben kimutathatóan jobb a maratonisták teljesítménye, de Szeged ebből a szempontból különleges volt. Az első két kiadást még június közepén tartották, de 1959-től a Szegedi Ünnepi Játékokkal összekötve július harmadik hétvégéjére, a legnagyobb kánikulák időszakára került át a verseny. Ezt annyival próbálták enyhíteni, hogy este hatkor volt a rajt, így nyolc után valamivel volt a befutó. A futásnak mindenesetre elég ünnepélyes kereteket biztosítottak, a rajt előtt fanfárok szóltak, és az olimpiákat idézve megnyújtották a maratoni lángot is. Ez a megtiszteltetés általában egykori bajnokoknak jutott.

A rajt és a cél kezdetben a SZEAC stadionjában volt – a futás közben lement simán egy futballmeccs, így akár tízezer szurkoló is köszönthette a győztest – , majd később a Széchenyi tér vált fő helyszínné. Az útvonal elég stabil volt, és emiatt csak részben lehetett városi maratonnak nevezni a szegedit, a verseny az országúton zajlott, Szőreg, Deszk és Klárafalva érintése után Ferencszállásnál volt a fordító. Az 1980-as évekig a maratonok nem nagyon számítottak tömegrendezvényeknek, csak igazolt sportolók indultak rajtuk, így Szegeden is néhány tucat és százötven fő között mozgott a létszám.

A versenyt háromszor megnyerő (1977, 1979, 1981) Szekeres Ferenc szerint a szegedi maratonnak a júliusi időpontja miatt specialistái voltak. Az ózdi Tóth Gyula egyszer az olimpián negyedik helyen végző Akcayt is legyőzte, összesen hétszer nyert Szegeden, ezzel ő a rekorder, és még háromszor állt dobogón, de több duplázó is volt a verseny története során. Köztük van, talán az atlétikában legismertebb név is, Ron Hill, aki 1973-ban és 1974-ben győzött. Az 1970 és 74 között világcsúcstartó brit futó a táv Európa- és Nemzetközösségi-bajnoka volt, majd sok futó a nevén futó sportmárka miatt ismeri, két éve pedig azzal került a hírekbe, hogy 52 év után meg kellett szakítania mindennapos futásait.

A maratonfutásban nagyjából az 1990-es évekig nem volt nagy pénz, ahogy Szekeres felidézte, tárgyjutalmakat kaptak, Szegeden például ő herendi porcelántrófeát vehetett át díjként, és egy műbabérkoszorúval is köszöntötték győztesként. A szervezők viszont a külföldi futók utazási költségeit állták, ez lehetett csábító, meg persze az is segített Szegednek, hogy még elég kevés maratont rendeztek a világban. Az ünnepi felhajtás mellett programokat is szeveztek az indulóknak, egyszer például Szatymazra is elvitték őket, ahol megkóstolhatták a barackot és az abból készült pálinkát is.

1980 után már nem ragaszkodtak a szervezők a júliusi időponthoz, szeptemberben és májusban is rendezték, majd 1985-től már márciusi dátummal rögzült. Emiatt fanyalogtak is néhányan, de sportszakmai szempontból jó döntésnek bizonyult a módosítás. Elég jó idők születtek, 1986-ban például 17 magyar futó végzett 2 óra 20 percen belül, amire például ma semmi esély nincs, majd 1990-ben Szűcs Csaba 2:12:20-as országos csúccsal nyert. Ennél jobb időt csak egyszer ért el magyar futó, Szűcs tudott saját rekordján 10 másodpercet javítani később Párizsban.

Néhány jó sztori viszont fennmaradt. Egyik olvasónk az 1959-es versenyen középiskolásként  volt pályabíró. Emlékei szerint egy Kovács nevű szabadkai, 70 év körüli öregúr is ott volt a mezőnyben, aki fele olyan gyors volt, mint a többiek, több mint négy óra után ért a célhoz. „Kikísértük a stadionhoz, ahol a kapuk be voltak zárva, az ünnepi közönség szétoszlott, Kovács úr
pedig egy gatyában–mezben ott toporgott a zárt kapu előtt. A rendezőség prominensei távollétében mi, a néhány pályabíró, nem tudtuk,hogy mit tegyünk. Végül felajánlottuk az öregúrnak, hogy „átdobjuk” a kerítésen, szabályosan (?) befejezheti a távot, rögzítjük az idejét, és majd tájékoztatjuk arról a fő szervezőket. Ezt az úr egy méretes káromkodással kísérve elutasította, úgy - gatyában - felült a villamosra, és szállására hajtatott."

1988-ban az egyik futó, Kiss Zoltán miatt cikkeztek a sportlapok. A Magyar Atlétikai Szövetség szerint Kiss tudta, hogy nem fogja végigfutni a versenyt, ezért nagyon gyors tempóban kezdett, valamint bohóckodott és mutogatott is. Húsz kilométernél aztán ki is állt. A szövetség ezután nem akarta engedni neki, hogy külföldön induljon. Kiss egy héttel később mégis részt vett egy olaszországi versenyen, ahol harmadik helyet szerzett. Akkor azt nyilatkozta, hogy az önbizalma miatt kellett ott jól futnia, de nem tagadta, hogy jól jött neki az ezer német márkának megfelelő pénzdíj sem, hiszen 2022-ig törleszti lakótelepi lakását. 

1985-ben kisebb cipőmizéria alakult ki. Az Adidas Szegedre küldte egyik fejlesztési részlegvezetőjét, aki osztogatta a legjobb magyar maratonistáknak az versenycipőket. Ők azonban nem igazán lelkesedtek érte, kimondták, hogy a Nike-ot, az Asicsot és a New Balance-t is jobbnak tartják. Az ellenállás felesleges volt, hiszen az OTSH (Országos Testnevelési és Sport Hivatal) leszerződött az Adidasszal, hogy a gyár cipőit viselik az atléták a nemzetközi versenyeken.

Az 1982-es versenynek is volt egy neves indulója, Jánisz Kúrosznak a maraton tulajdonképpen rövid táv volt, a görög futó a világ egyik legjobb ultramaratonistája lett. A Spartathlon rekordját a mai napig ő tartja, világcsúcsot állított fel 1000 kilométeren és mérföldön, 12, 24 és 48 órás valamint 6 napos futásokon. A szegedi maratonon viszont csak a tizedik lett.

Az 1983-as versenyen kisebb szenzációt keltett, hogy a nők között az atlétikától egyszer már visszavonult Danorszkyné Zsilák Ilona nyert, 41 évesen verte a nála jobban csengő neveket, Sipka Ágnest és Szabó Karolinát.

Az 1990-as évek végéig még megrendezték a szegedi maratont, ami új helyszínre is került, de fokozatosan eljelentéktelenedett, majd meg is szakadt a hagyomány, igaz a városban újra van maraton, de már nem a profik keresik fel Szegedet.

Borítókép: Képes Sport, 1974. Arcanum adatbázis. Ács Sándor felvétele