Index Vakbarát Hírportál

Megfellebbezi 4 éves eltiltását Mo Farah volt edzője

2019. november 11., hétfő 16:03

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) megerősítette, hogy Alberto Salazar, Mo Farah olimpiai- és világbajnok hosszútávfutó korábbi edzője fellebbezett a doppingszabályok elleni vétség miatt kiszabott négyéves eltiltása ellen. 

A svájci székhelyű szervezet hétfői bejelentése szerint az egykori edző fellebbezésében tagadja a bűnösségét. 

Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) október elején közölte, hogy a 61 éves tréner - Jeffrey Brown endokrinológussal szövetkezve - az úgynevezett Nike Oregon Projekt keretében doppingolásra vette rá tanítványait. A gyanú szerint a kubai születésű Salazar, valamint Brown vényköteles gyógyszert adagoltak intravénásan versenyzőknek az engedélyezettnél nagyobb dózisban, hogy fokozzák a teljesítményüket. 

Travis Tygart, az USADA vezetője szerint 5800 oldalas vizsgálati anyagban mintegy 30 tanúvallomás áll a rendelkezésükre. 

A tréner tagadta a vádakat, melyek között tesztoszteronnal való kereskedés is szerepel, és csak annyit ismert el, hogy L-karnitint adott versenyzőinek, ám jelezte, hogy ez teljesen legális kiegészítő, és az előírásoknak megfelelően alkalmazták. 

Salazar reakciójában már akkor azt írta, fellebbezni fog. (MTI)

Rovatok