Index Vakbarát Hírportál

Ez a szem nem tévedhet, emberi sorsok múlnak a döntésein

2023. január 15., vasárnap 15:21

Magyar orvosnő lesz az augusztusi budapesti világbajnokság nemzetközi célfotóbírója. Dr. Horváth J. Krisztina 10 éves kislányként habarodott bele az atlétikába, „szerelme” ma is szenvedélyes.

Jó szem, határozottságot tükröző jó meglátások, lankadatlan figyelem és a mindehhez szükséges mentális és fizikai fittség mellett évtizedes munkával kivívott szakmai elismertség kell ahhoz, hogy valakiből egy világverseny nemzetközi célfotóbírója legyen. Ezeknek a kívánalmaknak jól megfelelve, atlétanyelven szólva a léc fölött érintés nélkül átsuhanva érdemelte ki ezt a felelősségteljes munkát vagy inkább pozíciót a közelgő budapesti világbajnokság versenybíróságában dr. Horváth J. Krisztina, akit 10 éves kislányként ejtett foglyul az atlétika, szippantott be a versenyek izgalmas légköre. Vonzódása azóta igazán szenvedélyes, hogy a szükséges tanfolyamok elvégzése után nemzetközi célfotóbíróként a világ legnagyobb versenyein is csatasorba állították. Eddigi legrangosabb, ugyanakkor leginkább megerőltető küldetését Rióban, a 2016-os olimpiai játékokon teljesítette, de a szívéhez ma is közel áll a 2004-es budapesti fedett pályás világbajnokság is.

Kihívás, hobbi, feltöltődés

A sportszakmai ranglétra legalsó fokára tinilányként akkor lépett fel, amikor először kapott szerepet egy hazai atlétikai eseményen, ahová először az édesapját, a ma is aktív versenybíró Horváth Istvánt követve jutott el. Megragadta a közeg hangulata, tetszett neki, amit az édesapja csinált, és azonnal érezte, hogy innen már nincs menekvés, ebből testhezálló kihívás forrhat ki. Éveken át összekötőként segített a nála tapasztaltabbnak, miközben apránként kitanulta a célfotókat értékelő bírók mesterségét is. Édesapja nyomdokait követve, szorgalommal és odaadással jutott el oda, hogy az 1995. évi nyíregyházi ifjúsági Európa-bajnokságon, az első nemzetközi versenyén 15 esztendősen a célfotóbíró-brigád tagja lehetett.

„Ez valójában egy örök szerelem az életemben, de nagyszerű hobbi és a szellemi feltöltődés kiváló formája is az orvosi hivatásom mellett – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a 43 esztendős dr. Horváth J. Krisztina, aki 2020 novembere óta dolgozik megelőző orvostan és népegészségtan szakorvosként, valamint epidemiológusként a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjában. Idén január elseje óta azzal büszkélkedhet, hogy kinevezték a központ igazgatóhelyettesének.

Ahogy orvosként is folyamatosan bővíteni igyekezett, és igyekszik ma is a tudását, az atlétikai versenyek közreműködőjeként is folyamatosan új ismeretekkel vértezi fel magát.

Riói próbatétel

„Furcsa, de előbb lettem versenybíró, mint atléta – folytatta.  A versenyszerű gyaloglásba a Budapesti Honvéd Sportegyesületben dr. Urbán Ákos tanítványaként csak középiskolás éveim alatt kezdtem bele, majd felvettek az orvosi egyetemre, és attól kezdve már kevesebb időm jutott a rendszeres edzésekre. A mozgás és a kondiápoló futás szeretete szerencsére megmaradt bennem. Amúgy a versenybíráskodás jól megfér a munkahelyi kötelességeim teljesítésével, de a többnapos külföldi versenyek idején szabadságom terhére igazoltan hiányzom. Rióban, ahol nemzetközi célfotóbíró voltam, tízből nyolc versenynapom kora reggel kezdődött, és éjfél előtt fejeződött be, olykor a teljesítőképességem határait feszegettem, mert bizony nem volt percnyi megállás sem.”

Nemcsak nemzetközi célfotó-, hanem általános versenybíróként is szerepet szokott kapni, mióta előbb az európai, majd a nemzetközi szövetség ehhez szükséges tanfolyamait is elvégezte. Immár 16 éve tagja annak az ötfős kiválasztott panelnek, amelynek a tagjai közül nevezik ki az éppen következő világverseny nemzetközi célfotóbíróját. A választás most Krisztinára esett, aki 28 évvel a nyíregyházi tűzkeresztség után az augusztus 19-én kezdődő budapesti atlétikai világbajnokságra úgy tekint, mint versenybírói pályafutásának szívdobogtató kihívására.

Amit a szem nem lát

„Izgalmas a feladat, amire ugyanolyan lelkesedéssel készülök fel, mint ahogy azt atlétáink teszik. A szerepem ugyan nemzetközi, de a szívem mélyén én is a magyar válogatott versenyzőjének érzem magam, aki a maga tudásával kíván hozzájárulni az első hazai rendezésű világbajnokság sikeréhez. Kilenc napon át minden olyan futószámnak a célfotóbírója leszek, amelyik a Nemzeti Atlétikai Központ küzdőterén zajlik, az előfutamoktól az elődöntőkön át egészen a döntőkig. Biztosra vehető, hogy nem egy rajtnál alakul ki majd olyan befutó, amikor néhány századmásodpercnyi idő alatt három vagy annál is több futó robban be látszólag egyszerre a célba. Ilyenkor a sorrendet puszta szemmel megállapítani lehetetlenség, de amióta a teljesen automatikus célfotó-berendezések felvételeire támaszkodhatunk, nehéz vitatni a sorrendet. Az eredmény ezután megjelenik a kivetítőkön és azzal egyidejűleg  a televíziós képernyőkön is. Mégis előfordul, hogy a csapatvezetők feljönnek hozzánk a lelátóra, és látni akarják a célfotókamerák felvételeit. És ha ez sem eléggé meggyőző a számunkra, óvnak, illetve fellebbezést nyújtanak be, amit aztán a versenyek legfelső bírósága, a döntőbíróság tanulmányoz, majd hozza meg a döntését. Sajnos a futókat közelről sohasem láthatom, a berendezés képernyőjén is csak a versenyzők törzsét figyelem, ami alapján egy-egy függőleges vonal meghúzásával sorrendbe kell állítani az atlétákat, még ha a valóságban centiméterekben is nehezen kifejezhető távolság választja el őket egymástól. Ez a mi munkánkban ismétlődő feladat, amitől egy hosszú verseny végére elfáradni ugyan lehet, azt megunni viszont sohasem” – mondta befejezésül dr. Horváth J. Krisztina, akinek a kimagasló munkáját már az európai és a magyar szövetség is kitüntetésekkel ismerte el.

(Borítókép: Horváth J. Krisztina)

Rovatok