Index Vakbarát Hírportál

Klicsko legyőzője bedobta a törölközőt, és lemondott a vb-öveiről

2016. október 13., csütörtök 09:03

Tyson Fury azonnali hatállyal lemondott a Boksz Világszövetség (WBA) és a Boksz Világszervezet (WBO) világbajnoki címéről csütörtök hajnalban, írja az MTI.

Véglegesen lemond?

  • 1228
    Nem az ő döntése volt
  • 655
    Á, délután meggondolja magát
  • 595
    Igen

A Hennessy Sports, ami az ő csapata, azt írta a közleményében, hogy a 28 éves brit ezt a lépést érzi az egyetlen helyes lépésnek, és így mostantól kizárólag a felépülésére tud koncentrálni. Fury szerint az szolgálja a boksz érdekeit, ha a világbajnoki címek aktívak maradnak, ő pedig hagyja, hogy mások küzdjenek meg a gazdátlanná vált övekért.

Nem nagyvonalúságról van szó, hanem egy kényszerű lépésről, miután egy szeptemberi doppingtesztje kokain jelenlétét mutatta kia szervezetében, ezért kellett másodjára is elhalasztani az ukrán Vlagyimir Klicsko elleni címmérkőzésének visszavágóját.

Az október 29-re tervezett mérkőzést rossz egészségi állapotára hivatkozva mondta le. Persze Furynél sosem lehet tudni, hiszen a botrány kipattanása után bejelentette, hogy visszavonul, majd néhány órával később meggondolta magát.

Rovatok