Index Vakbarát Hírportál

Tyson Fury lesmárolta ellenfelét, aztán a ringből nézték a lelátói tömegverekedést

2018. június 10., vasárnap 14:59 | aznap frissítve

31 hónapos kihagyást követően győzelemmel tért vissza Tyson Fury, az angolok korábbi nehézsúlyú világbajnoka. A 29 éves ökölvívó 45 kilót dobott le a meccsre készülve, utólag már nyilvánvaló, hogy messze ez volt a legnehezebb feladata a sikeres visszatérés irányában. A mérkőzés maga mindenről szólt, csak a bokszról nem, cirkusz viszont volt bőven és nem csak Fury szokásos showműsora miatt. A nézőtéren kitörő tömegverekedést még az ökövívók is megálltak nézni egy kicsit.

Tyson Fury szombaton éjjel az albán Sefer Seferi ellen lépett ringbe, a két fél közti méretkülönbség pedig egyenesen röhejes volt. A 39 éves ökölvívó 25 centivel kisebb és 30 kilóval könnyebb a volt világbajnoknál, korábban nem is bokszolt nehézsúlyban, csak a szombat éjjeli mérkőzés miatt próbálta ki magát ebben a súlycsoportban. Úgy a mérkőzés komolyságáról, mint az erőviszonyokról sokat elmond, hogy a mérlegelés végén a vigyorgó angol ölbe kapta ellenfelét.

A Manchesterben rendezett összecsapást 15 ezer szurkoló nézte meg a helyszínen, a meccs botrányos színvonala miatt a közönség szinte folyamatosan tüntetett, tárgyakat dobáltak a ring irányába, illetve több tömegverekedés is kitört a nézőtéren.

Így következhetett be az a nem mindennapi fordulat, hogy a második menet vége felé a két ökölvívó megállt egy rövid időre, és inkább az egymást gyepáló nézőket figyelte.

Fury 1

Seferi – akit egyébként Fury alig talált el a mérkőzésen –, végül a negyedik menetet követően feladta, a bíró pedig technikai KO-t hirdetett. A mérkőzésről írt beszámolók egytől-egyig szélhámosságot emlegetnek a produkció kapcsán, ami Fury részéről szinte kizárólag bohóckodásból és magamutogatásból állt, míg Seferi talán még egy kapaláccsal se tudott volna akkorát ütni, hogy ellenfele megérezze.

Fury időnként feltett kézzel bokszolt, folyamatosan dumált, a nyelvét nyújtogatta, még egy piruettet is bemutatott a ringben. A negyedik menetben pedig egy börleszkes megmozdulás is előkerült.

Fury börleszk

Négy menet komolytalankodást követően aztán az ötödik menet elején Seferi nemes egyszerűséggel nem volt hajlandó felkelni a székéről, így a mérkőzés véget ért. Utólag Fury így nyilatkozott ellenfeléről:

Ha brutálisan őszinte akarok lenni, akkor az első 10 másodpercben kiüthettem volna. De mi előnyöm számazott volna abból?

A szombati sikernek köszönhetően a 206 centis angol ökölvívó megőrizte veretlenségét és immár 26 győzelme van a profik között.

Mint emlékezetes, Fury 2015 novemberében Vlagyimir Klicsko legyőzésével lett a Boksz Világszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Boksz Világszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) világbajnoka, azóta viszont nem lépett ringbe, mentális problémákkal küzdött, a Klicsko elleni visszavágót pedig kétszer is lemondta.

Ráadásul egy doppingellenőrzés során megbukott kokainnal, ezért felfüggesztették a versenyzési jogát. Fury azt állította, mániás depresszióval küzd, ezért fogyaszt alkoholt és kábítószert, de teljesítményfokozót sosem használt (ugyanakkor egy 2015 februári mintájában nandrolon nyomaira bukkantak).

Fury felfüggesztését decemberben szüntették meg, a Klicskótól elnyert három világbajnoki öv viszont azóta már Anthony Joshuáé lett, aki az amerikai Deontay Wilder legyőzésével szeretné begyűjteni a Bokszvilágtanács (WBC) címét is. Ezután következhetne a hatalmas bevétellel kecsegtető Fury-Joshua mérkőzés.

Azon viszont már nem lesz elég Furynak csak ökörködni – már ha a meccs tényleg összejön –, különben nagyon csúnya lesz a vége. Azt mondjuk azért megnéznénk, hogy Joshua milyen fejet vágna, ha őt is lesmárolná a mérkőzés előtt.

Fury kiss

Rovatok