Index Vakbarát Hírportál

Visszavonul a világbajnok orosz ökölvívó, Alekszander Povetkin

2021. június 14., hétfő 09:50

Alekszandr Povetkin olimpiai, illetve amatőr és profi világbajnok ökölvívó vasárnap este bejelentette visszavonulását – írja az MTI.

A 41 éves orosz sportoló vasárnap elmondta, továbbra is küzd a koronavírusos megbetegedés utóhatásaival, ami az edzésmunkáját is hátráltatja, ezért pályafutása befejezése mellett döntött.

A nehézsúlyú Povetkin tavaly novemberben került kórházba, de még mindig időre van szüksége a teljes felépüléshez.

Úgy érzem, mintha részeg lennék

– mondta a tüneteiről. Hozzátette: ezek mellett elhúzódó sérülései is kezelést igényelnek.

A bokszoló 2003-ban amatőr világbajnok, 2004-ben olimpiai bajnok lett. Egy évvel később elkezdte profi karrierjét, amelynek során 36 győzelem – ezek közül 25 kiütéses siker , egy döntetlen és három vereség volt a mérlege. A Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnoki címét 2011 és 2013 között birtokolta.

A bokszoló legutóbb Gibraltárban lépett pályára idén márciusban a brit Dillian Whyte ellen, a mérkőzésen azonban a negyedik menetben kiütötték, és vereséget szenvedett. 

Borítókép: Alekszandr Povetkin a Dillian Whyte elleni meccsen. Fotó: Adrian Dennis/AFP

Rovatok