Index Vakbarát Hírportál

Már kilenc futam a Mountainbike Challenge sorozatban

2012.02.17. 12:47


Új régiók bekapcsolódásával idén kilenc futamosra bővül a Mountainbike Challenge hegyikerékpáros sorozat - jelentették be a szervezők a pénteki sajtótájékoztatón. A viadal tavaly indult útjára, s akkor még csak öt állomásból állt. Danó Péter, az egyik főszervező bejelentette, hogy idén további öt új versennyel egészült ki a sorozat, míg a zalaegerszegi 10 órás maraton kikerült a programból, így alakult ki az április végétől szeptember közepéig tartó, kilenc állomásos kihívás.

„A bővülés egyrészt annak köszönhető, hogy a TakarékPont-hálózat névadó szponzorként állt a rendezvénysorozat mellé, másrészt minden versenyen négyszáz főben maximáltuk az indulók számát” - tette hozzá Danó.
Az idén bekapcsolódott futamok között három olyan - a gyenesdiási Kürtős Kupa, a szentendrei City Cross és a várgesztesi Vértes Maraton - található, amelyet már korábban is megrendeztek, csak még nem a sorozat részeként. A Gerecse Maraton, valamint a Tolna megyében sorra kerülő Bölcske Maraton révén pedig két olyan régió is csatlakozik, amely eddig még nem szerepelt a hegyikerékpárosok térképén.
A sorozat érdekessége, hogy nemcsak hegyre fel-hegyről le tekerésekből áll, hanem változatos terepeken és kiegészítő programokkal színesítve zajlanak majd a viadalok. Szentendrén például a történelmi óváros utcáin zajlik majd a verseny, Erdőbényén pedig bringapóló meccseket is rendeznek.
A hazai női élmezőny egyik tagja, Módos Gabriella elmondta, mivel idén viszonylag kevés Magyar Kupa-futamot és szövetségi versenyt rendeznek, ezért az elsősorban amatőröknek szóló Mountainbike Challenge több állomásán lehet számítani a legjobb hazai profi "montisok" indulására is.
Mountainbike Challenge 2012 állomásai
Április 29.: Kürtős Kupa, Gyenesdiás
Május 5.: City Cross, Szentendre
Május 12.: Vértes Maraton, Várgesztes
Június 23.: MTB Piknik, Vértesboglár
Július 7-8.: Drótszamár Fesztivál, Erdőbénye
Július 21.: Gerecse Maraton, Tarján-Tatabánya
Augusztus 11.: Mofém Underworld, Miskolc
Szeptember 8.: Fehérkő-lápa Hillclimb, Miskolc
Szeptember 15.: Bölcske Maraton, Bölcske



Rovatok