Index Vakbarát Hírportál

Büntetést kérnek a sorompót eszetlenül kikerülő kerékpárosokra

2015.04.13. 14:23

A vasárnapi Párizs–Roubaix kerékpáros verseny útvonala vasutat is keresztezett. A céltól 85 kilométerre lévő vasúti átjárón a csukott sorompó ellenére több kerékpáros áthajtott, néhány másodpercen múlt, hogy nem ütötte le őket a TGV. A rendezők nem büntették őket, a francia vasúttársaság rendőrségre vinné az ügyet.

Ahogy a mindennapi közlekedésben, úgy a kerékpárversenyeken sem szabad áthajtani a vasúti átjárón, ha tilos jelzés van. Aki mégis átmegy a piroson, vagy a csukott sorompónál, azt általában megbüntetik. Erre éppen a 2006-os Párizs–Roubaix jó példa, ott gondolkodás nélkül kizárták utólag a második, harmadik, negyedik helyezettet.

A szabályok nem változtak, de valami furcsa logikával a szervezők mégsem büntették a sorompót kikerülő bringásokat.

„Az élen álló bringásokat már nem lehetett biztonságosan megállítani. A főmezőny már tíz méterre volt a sorompótól, amikor az elkezdett lecsukódni. A versenyt néhány pillanatra neutralizálva azok sem kerültek hátrányba, akik megálltak, tiszteltük a szabályok szellemét" – mondta Guy Dobbelaere, a versenybírók főnöke.

A sorompónál áthajtók között volt a későbbi győztes John Degenkolb is. A büntetés elmaradása mögött lehet az is, hogy a szervezők nem tudtak volna minden szabálytalankodót azonosítani, így egyszerűbb volt, ha senkit nem zárnak ki.

A francia vasúttársaságot (SNCF) azonban egyáltalán nem érdekli, hogy ki és miért került hátrányos helyzetbe a sorompónál. Közleményükben büntetést kérnek a szabályokat megszegő bringásokra.

„Több kerékpáros átkelt a vasúti átjárón, ami minden biztonsági szabállyal ellenkezik. Tévénézők milliói láthatták a sorompó szabálytalan átlépését, ami rendkívül súlyos és felelőtlen tett volt. Tragédiába is torkollhatott volna. A SNCF úgy döntött, jogi panasszal él. Vizsgálatot indítunk, hogy megállapítsuk, ki a felelős. Sajnáljuk, hogy ilyen eszetlenség egyáltalán megtörténhetett."



Rovatok