Index Vakbarát Hírportál

Legendás győzelmet írtak az Etnán

2017.05.09. 17:51

Jan Polanc nyerte a Giro d'Italia első hegyibefutós szakaszát, a szlovén bringás egész napos szökés végén ért fel elsőként az Etnára. A rózsaszín trikónak ismét új tulajdonosa van, a szerdai etapon már Bob Jungels (Quick-Step) viseli.

A szakasz néma tiszteletadással kezdődött, a hat évvel ezelőtt a verseny közben meghalt Wouter Weylandtra emlékeztek.

A hétfői pihenőnap után a már szíciliában tekerő mezőnyre nehéz etap várt, szinte tengerszinttől kellett felmászniuk az 1528 méteres Portellára, majd a 181 kilométeres szakasz végén megint közel 30 kilométeres hegymenet jött, az Etna 1892 méteres magasságáig.

Mindjárt a rajt után megszökött egy négyfős csoport, Eugenio Alafaci (Trek-Segafredo), Jacques Janse Van Rensburg (Dimension Data), Jan Polanc (UAE Team Emirates) és Pavel Brutt (Gazprom-Rusvelo) tekert el a főmezőnytől. Az első hegy tetejéig több mint nyolcperces előnyt hoztak össze. 

A Quick-Step vezette mezőny nyugodtan haladt, csak lassan olvadt a szökevények előnye, az utolsó 50 kilométerre még mindig volt nekik hat percük. Az igazi teszt azonban az Etnán következett. Az élcsoport is lassan elfogyott, az utolsó 17 kilométerre Polanc egyedül maradt. Nagyot kellett küzdenie, mert a meredek mellett az erősen fújó szél is nehezítette a haladását.

A főmezőnyből az összetettre esélyesek közül nem volt senkinek igazán látványos akciója. Vincenzo Nibali robbantott egyet öt kilométerre a céltól, de nem volt az komoly támadás, gyorsan felzárkóztak rá a többiek.

Két kilométer múlva Ilnur Zakarin azonban már sikeres volt, lendületesen hagyta ott Nibaliékat. Nem nagyon üldözték, mert a második szakaszon húsz másodpercet kapott. A katyusás így csak azt a hátrányt tudta csökkenteni. Frissen mozgott, nagyon gyorsan fogyott Polanc előnye. A szlovén teljesen elmerevedett, de kibírta a végéig, így legendás győzelmet aratott.

A második helyen Zakarin érkezett 19 másodperccel később, a harmadik helyet Geraint Thomas szerezte meg hajrában. Az ő csoportja 29 másodpercet kapott Polanctól. A rózsaszín trikó az itt térkező trikó Bob Jungelsé lett. Csapattársától, Fernando Gaviriától vette át. Az előző szakaszon nagy része volt abban Jungelsnek, hogy egyáltalán az övé lett.

Eredmények:

4. szakasz, Cefalú–Etna 181 km
1. Jan Polanc (UAE Team Emirates) 4:55:58
2. Ilnur Zakarin (Katusha-Alpecin) 0:00:19
3. Geraint Thomas (Team Sky) 0:00:29
4. Thibaut Pinot (FDJ)
5. Dario Cataldo (Astana Pro Team)
6. Tom Dumoulin (Team Sunweb)
7. Bob Jungels (Quick-Step Floors)
8. Adam Yates (Orica-Scott)
9. Bauke Mollema (Trek-Segafredo)
10. Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida)

Összetett:
1. Bob Jungels (Quick-Step Floors) 19:41:56
2. Geraint Thomas (Team Sky) 0:00:06
3. Adam Yates (Orica-Scott) 0:00:10
4. Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida)
5. Domenico Pozzovivo (AG2R La Mondiale)
6. Nairo Quintana (Movistar Team)
7. Tom Dumoulin (Team Sunweb)
8. Bauke Mollema (Trek-Segafredo)
9. Mikel Landa (Team Sky)
10. Thibaut Pinot (FDJ)



Rovatok