Csak sejtések és sejtetések vannak arról, hogy profi kerékpárosok bringába épített pici motorokkal csalnak a versenyeken, és sokkal biztosabbat azután sem tudunk mondani a témában, hogy elolvassuk a mechanikai dopping magyar feltalálójáról, Varjas Istvánról szóló Rejtett előny című könyvet. 

Már voltak, akik lebuktak, de azért még úgy tűnik, a kerékpárokba épített rejtett motort az amatőrök használják, hiszen a profi mezőnyből még senkit sem kaptak el vele. A gyanú viszont egyre többször merül fel emberfeletti fizikumot igénylő akciók vagy megmagyarázhatatlanul pörgő kerekek láttán. 

A korábban fizikát hallgató, de magát egy ideig ügyeskedésből, parfümcsempészetből is fenntartó

Biztosat ő sem tud mondani, de az is lehet, hogy csak nem akar beszélni. A könyvben arról vallott, hogy ő közvetítőkön keresztül adta el valakinek a prototípust, amiért szép nagy pénzt, kétmillió dollárt fizettek, és a hallgatását is megvették tíz évre. 

A könyv amellett, hogy felidézi Varjas élettörténetét, azon igyekszik, hogy ezt a valakit definiálja. A valaki Lance Armstrong akar lenni, de bizonyítékok róla sincsenek, néhány mozaikból csak konteót lehet összerakni. A könyvben kicsit erőltetett is az Armstrong-szál, ami leginkább a bringás már jó sokszor bebizonyosodott gátlástalanságát idézi meg újra.

A felvetés az, hogy a rákból kigyógyult versenyző csak a doppingkoktélokkal nem válhatott kivételes képességű hegyimenővé, hiszen a többiek is ugyanazt a cuccot szedték, így valami másra is szüksége lehetett a nagy győzelmeihez. Ez utóbbi pedig nyilván a motor lenne. 

A szerkezetet egyébként Varjas is használhatta volna, ő maga is versenyzett, Olaszországban is próbálkozott, ahol nemsokára arra kellett ráébrednie, hogy a kerékpársportot már teljesen beszippantotta a dopping. Ő nem ezt az utat akarta járni, az egyik magyarázat szerint, kikezdhető logikával, aféle dühből alkotta meg a motorját:

a dopping ellenszereként tekintett rá, ami legyőzheti az EPO féktelen hatalmát, és mindenkit, aki mértéktelenül használja. Olyan érzése volt, mintha elűzte volna a múlt démonát

– áll a könyvben. 

Egy másik magyarázat szerint Varjas azért készítette a motort, hogy olyanok is leküzdhessenek akadályokat bringával, akiket erre a fizikai állapotuk amúgy nem tesz alkalmassá. Ha ez is volt az igazi szándék, képtelenség volt ezen a pályán tartani a szerkezetet. A trükközések már a hőskortól végigkisérték a kerékpárversenyzést. 

Azt Varjas maga is elismerte, hogy több motort eladott, de a vevők kilétét nem ismeri. Aki hobbistaként építtet be a bringájába plusz segítséget, az sem szívesen vállalja fel, hogy ilyen eszközt használ. A feltaláló nem csinál erkölcsi kérdést abból, hogy szerkezete ravasz csalásra ad lehetőséget. Hogy ki mire használja, arról nem ő dönt.

Varjas amolyan kettős ügynököt is játszik, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnek is felajánlotta már a segítségét, hogy tuti módszerei vannak arra, hogyan leleplezzék le a motorokat. Eddig mindig falakba ütközött, úgy érzi, színjáték zajlik. Most senkinek sem igazán érdeke, hogy kiderüljön, mi megy a bringasport legmagasabb szintjén. Ez végül is nem lenne annyira meglepő, Armstrongot is sokáig fedezték. 

„Ebben a közegben végül minden kiderül. Tíz vagy tizenöt év múlva valakinek mindig van rá jó oka, hogy beszélni kezdjen, valaki akit megsértettek, megbántottak, akár úgy, hogy fel se tűnt" – mondja Varjas a könyvben.

Az Armstrong-korszak óta már eltelt tíz év, sok mocskot tudunk az amerikairól, döglött lovat rugdosunk, ha vele foglalkozunk. Sokkal érdekesebb lenne, ha a mai korszak gyanús versenyzőiről és trükkjeiről tudnánk meg többet, ebbe az irányba viszont nem tapogatózott Philippe Brunel könyve, pedig a gyanúba kevert Fabian Cancellara és Ryder Hesjedal is megérhetett volna némi nyomozást. 

Borítókép: Lance Armstrong a 2000-es Tour de France-on. Fotó: Doug Pensinger / Allsport / Getty Images Hungary.

Philippe Brunel: Rejtett előny
Alexandra Kiadó