Index Vakbarát Hírportál

Simon Yates nyerte a Vueltát

2018.09.16. 20:57

A Giro d'Italia és a Tour de France után, a harmadik háromhetes körversenyt, a Vuelta a Espanát is brit kerékpáros nyerte. A Mitchelton-Scott bringása, Simon Yates szerezte meg a piros trikót. Az utolsó szakaszt Elia Vivani vitte el. 
  

A 26 éves Simon Yates élete legnagyobb sikerét érte el a Vuelta-győzelmével, és bebizonyította, hogy néhány hónap alatt is sokat tanult. Yates a májusi Giro d'Italián az utolsó szakaszokig dominált a versenyben, de a végére elkészült az erejével, elveszítette a rózsaszín trikót, és végül csak 21. lett. A Vueltán már jobban sikerült az erőbeosztása, nem is ment rá minden másodpercre, mint a Girón, 

Az emelkedőkön szinte mindig ott volt a legjobbak között – elég jó segítőket is kapott, ikertestvére, Adam és Jack Haig húzta legtöbbször – , és a 32 kilométeres időfutamon sem engedte közelebb jönni a rá igazán veszélyes ellenfeleket. 

A Movistar két kapitánnyal, Nairo Quintanával és Alejandro Valverdével készült Vuelta-győzelemre, de végül dobogóra sem tudtak állni. A 38 éves Valverde aktívabb és erősebb volt az első két héten, mint kolumbiai csapattársa, így az utolsó napokra már ő egyértelműen volt a vezér. A 19. szakaszon előtt még Yateshez is közel volt, a győzelemért támadhatott volna, de végül több mint egy percet kapott, majd a 20. etapon teljesen összeomlott, a másodikról az ötödik helyre csúszott. Versenyzési stílusát és morálját látva azonban még mindig ő az egyik legnagyobb klasszis a mai mezőnyben.

A spanyoloknál már itt van egy új generáció is, a 23 éves Enric Mas élete második háromhetesén a második helyet szerezte meg. A 20. etap hegyi befutóját is megnyerte a Quick Step versenyzője. A 24 éves Miguel Angel López is még inkább meghatározó szerepet kaphat, a kolumbiai hegyi menő a Giro után a Vueltán is harmadik hellyel zárt. 

Idén mindhárom Grand Tourt brit nyerte, Chris Froome-é a Giro, Geraint Thomasé a Tour lett, de a Vuelta volt az a verseny, ahol a Sky csapata nem tudott dominálni. A legjobbjait nem is indította, de akkor is meglepetés, hogy csak a 15. helyet tudta kapitányuk, David De La Cruz megszerezni. Azért az sikerül, hogy egy ideig Michal Kwiatkowski piros trikóját védhették. 

A Vuelta több Tour-menő visszatérő versenye is volt, a nyáron megsérült Richie Porte (BMC) és Vincenzo Nibali (Bahrain Merida) sem lendült formába, esélyük sem volt a top 10-re, igaz utóbbi úgy is vágott neki a három hétnek, hogy azt elsősorban a vb-re való felkészülésnek szánja. 

A Tour pontversenyének győztese, Peter Sagan is átmeneti időszakban van, de sok sprintben ott volt élen, igaz a győzelem nem jött össze neki, négy második és két harmadik helyet szerzett az etapokon. A sík sprinteken Elia Vivianit nem lehetett megverni, az olasz három szakaszgyőzelmet húzott be, a madridi befutót is ő nyerte meg.

Eredmények:
21. (utolsó) szakasz, Alcorcón-Madrid, 100,9 km:
1. Elia Viviani (olasz, Quick-Step Floors) 2:21:28 óra
2. Peter Sagan (szlovák, Bora-Hansgrohe) azonos idővel
3. Giacomo Nizzolo (Trek-Segafredo) a. i.

Az összetett végeredménye:
1. Simon Yates (brit, Mitchelton-Scott) 82:05:58 óra
2. Enric Mas (spanyol, Quick-Step Floors) 1:46 perc hátrány
3. Miguel Ángel López (kolumbiai, Asztana) 2:04 p h.
4. Steven Kruijswijk (holland, LottoNL-Jumbo) 2:54 p h.
5. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar Team) 4:28 p h.



Rovatok