Index Vakbarát Hírportál

Valter Attila ötödik lett a Strade Bianchén, Pidcock szóló szökésből nyert

GettyImages-1471207364
2023.03.04. 17:54
Valter Attila ötödik helyen ért célba a Strade Bianche országúti kerékpáros versenyen, melyen Tom Pidcock diadalmaskodott.

Az MTI beszámolója szerint a Siena környéki utakon 11 fehér murvás szektort – összesen 63 kilométer hosszúsággal – tartalmazó 184 kilométeres toszkánai viadalon két magyar volt a mezőnyben: Fetter Erik (EOLO-Kometa) egymást követő harmadik évben indult az egyik legnehezebb egynaposon, amelyen Valter Attilát (Jumbo-Visma) tavalyi negyedik helye és kiváló évkezdete után az esélyesek közé sorolták.

Fetter hosszú ideig próbált felugrani a nap háromfős szökésére, de nem járt sikerrel, így befogta őt, majd később a szökevényeket is a mezőny. Később a Jumbo-Visma társkapitányaként indult Valter – aki az előtte történt bukás miatt egy alkalommal kénytelen volt a fűre gurulni – akciók sorát indította az élcsoportból. 

A bolyból 51 kilométerrel a cél előtt indult meg a hegyikerékpárban két éve olimpiai, cyclocrossban (terepkerékpár) tavaly világbajnok brit Pidcock, aki a hátralevő táv jelentős részét egyedül tette meg és végül húsz másodperc különbséggel diadalmaskodott.

A sienai főtérre vezető emelkedőn szétszakadt kissé az üldözőcsoport, a második helyet a francia Valentin Madouas, míg a harmadikat a 2018-as győztes, Valter belga csapattársa, Tiesj Benoot szerezte meg. 

A magyar bajnok kiváló teljesítményt nyújtva ötödik lett.

A női versenyben – amelynek hajrájához közeledve egy megriadt, elszabadult ló zavarta meg az élmezőnyt – az SD Worx kettős győzelmet aratott: a holland Demi Vollering és a címvédő belga Lotte Kopecky kiváló csapattaktika nyomán hatszáz méterrel a cél előtt érte utol a 40 kilométert szökésben töltő amerikai Kristen Faulknert, hogy aztán egymás között döntsék el az elsőség kérdését. A győzelmet kis különbséggel Vollering szerezte meg.

Strade Bianche
férfiak (184 km):

1. Thomas Pidcock (brit, Ineos Grenadiers) 4:31:41 óra

2. Valentin Madouas (francia, Groupama-FDJ) 20 másodperc hátrány

3. Tiesj Benoot (belga, Jumbo-Visma) 22 mp h.

.5. VALTER ATTILA (Jumbo-Visma) 23 mp h.

nők (136 km):

1. Demi Vollering (holland, SD Worx) 3:50:35 óra

2. Lotte Kopecky (belga, SD Worx) azonos idővel

3. Kristen Faulkner (amerikai, Jayco AlUla) 18 másodperc hátrány

(Borítókép:  Tim de Waele / Getty Images)



Rovatok