Index Vakbarát Hírportál

Hidvégi-Üstös Pál 1300 kilométert futott Kárpátaljáért

2015. július 15., szerda 11:34

500 kilométert Vácról Viskre, majd 800 kilométert Kőszegről Tiszaújlakra.


A Szaharában érezhette magát Hidvégi-Üstös Pál az elmúlt két hétben, aki a sokszor 40 fokos párás hőségben újra Kárpátaljáért futott.

A futó június közepén fejezte be a hatnapos, Váctól Viskig tartó 500 km-es futást, majd július 2-án rajtolt Kőszegről és 800 kilométer után a tiszaújlaki Rákóczi-ünnepségre futott be július 12-én.

Hidvégi-Üstös és Takár Károly kárpátaljai ultrafutó célja az volt, hogy elmondják, azzal tudunk a legtöbbet segíteni az ott élőkön, ha az idén Kárpátalján nyaralunk, túrázunk, fesztiválozunk.

„Különlegesen nagy kihívásnak bizonyult ez 800 kilométer, mert a Kárpát-medencébe érkező hőhullámmal nem lehetett előre számolni. Futottam már számos alkalommal Szaharában, de az itthoni párás 40 fok sokkal
inkább igénybe veszi a szervezetet. Volt olyan nap, hogy 98 kilométert is megtettem és 9 liter folyadékot is megittam, nem is kívántam napközben enni.  Egy sportolónál fejben dől el, hogy véghez tud-e vinni egy ilyen teljesítményt. A teljes távot és kihívást előre kell látni, hogy az utolsó napra is maradjon energia. A cél is erősen motivál, valamint köszönöm, hogy a meleg ellenére is sokan csatlakoztak hozzám kerékpárral, futva. Nagyon jó, lélekemelő beszélgetésekre is volt idő. Persze az is nagy öröm volt számomra, hogy Váctól 12 éves fiam, Domonkos kísért kerékpárral. Nagyon büszke vagyok rá a két futás során letekert összesen 840 kilométert”-mondta Hidvégi-Üstös Pál.

Rovatok