Index Vakbarát Hírportál

Júliusban újra duetteznek a bömbölő repülők és a bömbölő belvárosiak

2019. január 30., szerda 18:45 | aznap frissítve

Mindenki nagy örömére idén is lesz Red Bull Air Race a fővárosban, méghozzá a versenynaptár szerint július 13-án és 14-én, és szokás szerint megint a Duna fölött, a Parlament előtti szakaszon versenyeznek majd a pilóták – olvasható a Red Bull honlapján.

A sorozat idén is Abu-Dzabiban rajtol majd a jövő héten, ezután pedig egy egyelőre még be nem jelentett európai helyszín, aztán az oroszországi Kazany következik, ezt követően pedig jön Budapest, hogy a nyár közepén megint kétnapos berregés menjen a belvárosban élők idegeire.

Később aztán két ázsiai helyszín, aztán Indianapolis következik, novemberben pedig a verseny történetének egy teljesen új helyszínén, Szaúd-Arábiában koronázzák meg a sorozat világbajnokát.

A bejelentés főleg azért érdekes, mert a tavalyi Red Bull Air Race korántsem volt mentes a botrányoktól:

Azt, hogy Budapest ennek ellenére ismét szerepel a versenynaptárban, nehezen lehet máshogy értelmezni, mint hogy a szervezők ígéreteket tettek arra, hogy idén minden másként lesz, úgyhogy legalább ennyi öröme lehet azoknak, akikből már a név hallatán előtört a poszttraumás stressz.

Ennél ugyanakkor van egy fokkal rosszabbul hangzó forgatókönyv is: úgy tudjuk, a Red Bullnak 2020-ig élő szerződése van a budapesti versenyekre, úgyhogy azt sem lehet kizárni, hogy nem is volt semmiféle egyeztetés az ügyben, és az idei, sőt a jövő évi verseny is pont ugyanúgy zajlik majd le, mint a tavalyi.

Azt, hogy mi ez az egész Air Race – mik a verseny szabályai, hogyan alakult ki –, ebben a cikkben mutattuk be, a sorozattal járó zajt pedig továbbra is az alábbi interjúnk illusztrálja legjobban:

Megkérdeztük Tarlóst az Air Race zajáról, meglepő a válasz

Rovatok